Miskolcon vannak újak. Egy német városban betiltották a holokauszt áldozataira emlékező botlatóköveket

képernyőkép 2026 09 27 124605

A Drezda közelében fekvő Heidenau városa úgy döntött, betiltja a holokauszt áldozatainak emléket állító botlaköveket, írja a BBC. A döntést az AfD és a CDU képviselői egyaránt támogatták, az oktatási miniszter és a zsidó közösség egyik vezetője pedig élesen bírálta.

Az indítvány szerint sok polgár érezte úgy, hogy az áldozatokról való megemlékezésnek ez nem megfelelő formája, a jövőben pedig az emlékműveket a város temetőjében kell majd elhelyezni, hogy ne lehessen közvetlenül rálépni azokra.

Fotó: ROBERT MICHAEL/dpa Picture-Alliance via AFP

Karin Prien német oktatási miniszter a döntés egyszerűen botránynak nevezte. „Bárki, aki a botlatóköveket és a zsidók emlékhelyeit a közterekről a temetőbe száműzi, a halált helyezi előtérbe az élettel szemben és ismét láthatatlanná teszi a zsidókat”, nyilatkozta.

A müncheni zsidó közösség elnöke, holokauszt-túlélő Charlotte Knobloch szerint az emlékművek eltávolítása a városképből „teljesen rossz megközelítés”. Személy szerint őt megdöbbentette, hogy egy demokratikus párt odáig süllyed, hogy támogassa a szélsőséges AfD-t egy ilyen kérdésben.

Knobloch egyébként nem támogatja a botlatóköveket, de szerinte „a decentralizált emlékezés – amely nem száműzött a nyilvános térből, hanem éppen ellenkezőleg, áthatja és formálja azt” – kulcsfontosságú az emlékezés valódi kultúrájához.

Az 1990-es évek óta Németországban, Ausztriában és Magyarországon is, kis réztáblákat helyeztek el gyakran ott, ahol az áldozatok éltek vagy dolgoztak. Ezeket gyakran adományokból finanszírozzák. A botlatókövek (Stolpersteine) emlékművekként szolgálnak, amelyekre rábukkannak az emberek és arra késztetik őket, hogy elgondolkodjanak a helyszín történelmén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű