Fordulatot vett a miskolci önkormányzati pénzből támogatott csíksomlyói zarándoklat ügye. Juhász Roland országgyűlési képviselő szerint a város pénzét pártpolitikai célokat is szolgáló eszközökre költötték, ezért felszólította a támogatást biztosító 15 képviselőt, hogy adják vissza mandátumukat. Az Élhető Diósgyőrért Egyesület összesen 7,5 millió forintos támogatást kapott, amelyből közel négymillió forintot reklámeszközökre és a zarándoklat külsőségeire fordítottak.
Az elszámolás szerint a támogatás több mint felét, csaknem négymillió forintot egy reklámipari vállalkozásnál költötte el az egyesület. Ebből 350 narancssárga, egyedi felirattal ellátott széldzsekit, 50 kétoldalas, hordozható helységnévtáblát a hozzájuk tartozó tartórudakkal, valamint 50 feliratos, nemzeti színű zászlót készíttettek. Ezek a tételek közel 2,7 millió forintba kerültek. További több mint 1,3 millió forintot négy kapcsolódó rendezvényre, szórólapokra, leporellókra, programfüzetekre, dekorációra és terembérletre számoltak el.
A történtekre most Juhász Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es választókerületének országgyűlési képviselője reagált. Juhász közlése szerint képviselőként kikérte az önkormányzattól a támogatási megállapodás részleteit, majd ezek alapján élesen bírálta a pénz felhasználását.
„Négy millió forintot szórt el a miskolci Fidesz-KDNP feliratozott narancssárga dzsekikre, helységnévtáblákra és zászlókra. Mindezt közpénzből, az Önök pénzéből!” – fogalmazott a politikus.
Juhász szerint a miskolci csoport Miskolcról Csíksomlyón keresztül egészen a Gyimesekig utazott. A 2025-ös Össznemzeti Zarándokvonat június 6-án indult Magyarországról a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, majd a program Gyimesbükköt, az úgynevezett ezeréves határt is érintette.

Az országgyűlési képviselő elsősorban azt kifogásolja, hogy a zarándoklatra elkülönített közpénz jelentős részét nem közlekedésre, szállásra vagy más közvetlen utazási kiadásra fordították, hanem olyan látványelemekre, amelyek megjelenésükben szerinte politikai rendezvényeket idéztek. Juhász ezért pártcélú pénzköltésnek minősítette a történteket.
„Polgármester Úr! Hogyan pezsdíti fel a város kulturális életét az, ha egy busznyi, hithű fideszes narancssárga széldzsekiben meglátogatja a történelmi határainkat? Miért volt ez olyan fontos ügy, hogy 15 képviselőnek kellett hozzájárulnia?” – tette fel a kérdést Juhász Roland.
A politikus azt állítja, hogy olyan, eredetileg a város javát szolgáló képviselői forrásokat használtak fel, amelyekből szerinte Miskolcnak kellett volna közvetlenül profitálnia. Közlése szerint a támogatási megállapodást Tóth-Szántai József polgármester írta alá.
Juhász ezek után már nemcsak magyarázatot vár, hanem politikai következményeket is követel.
„Felszólítom azt a 15 képviselőt, akik részt vettek a miskolciak pénzének pártcélokra történő elpocsolásában, hogy adják vissza a mandátumukat, és engedjék át a helyüket egy új, felelős vezetésnek!” – írta.
Fontos ugyanakkor különválasztani az elszámolásokból megismerhető tényeket és Juhász Roland politikai értékelését. Az elszámolások alapján dokumentálható, hogy 7,5 millió forintnyi önkormányzati támogatást kapott az egyesület, és abból közel négymillió forintot a felsorolt reklám- és rendezvényeszközökre költöttek.
Az ügy legfontosabb nyitott kérdése továbbra is az, hogy a miskolci városvezetés és az érintett képviselők milyen közösségi indokok alapján tartották indokoltnak, hogy tizenöten egyenként félmillió forinttal támogassák ugyanazt a zarándoklatot, illetve miként értékelik azt, hogy a 7,5 milliós támogatás több mint fele a résztvevők egységes megjelenésére és a programhoz kapcsolódó kommunikációs, dekorációs eszközökre ment el.


5 Responses
Nagyon jó!!! :)) :)) :))
A primitív városvezetés egy ilyen primitív, kisösszegű sztoriba bukik bele!
És még azt vártuk, hogy majd a DAM, vagy Barlangfürdő, vagy a seriff-rendszer témákban lesz megfogva Toca.
Bukik vele az egész frakció!
Gyönyörű vég!
Hajrá Juhász Roland, hajrá Tisza!
Meloni kimondta azt, amit Európában egyre többen gondolnak, de kevesen mernek ilyen egyenesen kimondani❗
Az olasz iskolákban tiltanák a burkát és a nikábot, korlátoznák az egy osztályba kerülő külföldi diákok számát, a komoly beilleszkedési problémákkal küzdő gyerekek szüleit pedig olasz nyelvtanulásra köteleznék
Hogy a pics@ba jön ide Olaszország, meg Meloni?
Sokan könyörögtek nekik, hogy lépjenek vissza a választások előtt, még nem késő. Megtette ezt minden ismertebb magyar párt, hogy a Tisza egy az egyben vehesse fel a versenyt a Fidesszel. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy 16 év után sikerült leváltani az állampártot, és neki lehet kezdeni a NER leépítésének. Ebben a helyzetben egész egyszerűen nem volt szükség egy viccpártra, ezért ha visszaléptek volna még időben, majd ezekben az években újjáépítik a pártot, akkor bőven lett volna esélyük arra, hogy egy napon még akár 5 százalék körül is teljesítsenek a parlamenti választásokon. Azonban eljátszották az esélyüket és sokan, még a korábbi támogatóik közül is dühösek rájuk, hiszen nem hallgattak a választók kérésére, majd később könyörgésére. Elképesztően pökhendi volt a párt vezetése, amely egyébként idővel le is mondott, hogy kiderült, komoly pénzösszegeket kell visszafizetniük az államnak, vagyis a magyar adófizetőknek.”
Mi ez a vakera az MKKP-ról? Miskolcról beszélj!