„77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt” – jelent meg a hír az énekes hivatalos Facebook-oldalán.
Egy interjúban arról beszélt, hogy soha nem akart énekes lenni. „Előtte focista akartam lenni, imádom a focit a mai napig. A példaképeim Puskás meg Hidegkuti voltak, a nagy Aranycsapat. Aztán 11 éves koromban egy műhiba miatt elvesztettem a lábam, és bejött a beatzene Magyarországra, a Beatles meg a Rolling Stones, és elkezdtem énekelgetni. Mondták, hogy jól ordibálok, hogy jó hangom van, és így kezdtem el az egészet.”
Egy másik interjúban a pályája kezdetéről azt mesélte: „Mivel kőbányai vagyok, az ottani zenészeket ismertem meg először. A kezdeti formáció után – Sztár, Napsugár, Wanderers – az első komolyabb zenekarom a Syrius volt. Aztán többször felléptem a P. Mobillal és a Minivel, majd jött a Hobo Blues Band, majd a Deák Bill Blues Band. A Kormoránnal is kiadtam két lemezt.”
Sokan az István, a király táltosaként emlékeznek rá.
Szinte egész életében Kőbányán élt, a kerület díszpolgáraként egy önkormányzati bérlakásban lakott élete utolsó éveiben is. „Úgy vagyunk, mint az olaszok, kiabálunk meg minden, Szicília Kőbányán. De nem tart sokáig egy összeveszés: max tíz perc, és kiderül az ég. Jó dolog hazajönni, bármivel felcseszik az agyamat a világban, amint átlépem itthon a küszöböt, megnyugszom. Eszek egy jót, kávé, kártyázunk, közben kibeszélem, ami nyom, aztán nézek egy jó meccset, vagy kettőt, és nyugodtan alszom. A szeretet egyben tart. A családot pedig az asszony tartja egyben, már a jó asszony” – nyilatkozta a 24.hu-nak.
2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, majd tíz évre rá a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, 2023-ban a Pro Urbe Budapest-díjat. Az Orbán-kormány utolsó márciusán ő nyerte el a kiemelkedő könnyűzenei életművekért járó Máté Péter-díjat, Korda György és Szandi mellett. Legutóbb az NKA-támogatások miatt szerepelt a hírekben.
