Perintfalvi Rita teológus és áldozatvédő besétált az egri érseki hivatalba, hogy hivatalos bejelentésével elérje: ezt az ügyet ne lehessen a megszokott módon eltussolni. A bejelentés után beszélgettünk “egyházi luxizásról”, arról, hogy valós lehetőség-e, hogy a NER bukott ideológiája a püspöki kar kebelén éljen tovább? Szó esik arról is, hogy az erőszakot elszenvedett kispapok maguk is sokszor erőszakossá válnak.
A püspöki luxi és a benyújtott számla
A beszélgetésből kiderül, hogy az elmúlt másfél évtized a trón és az oltár olyan szintű összefonódását hozta Magyarországon, mintha az egyházi vezetés elhitte volna, hogy ez a politikai hátszél örökké tart, és felesleges bármiféle „B opcióval” készülniük. Miközben az állami milliárdok ellenőrizetlenül ömlöttek az egyházmegyékbe – jutott itt focistadionra, négycsillagos szállodára és luxustermekre is a kiemelt főpapoknak –, a püspökök lassan teljesen elszakadtak a saját nyájuktól. Miért is érdekelte volna őket a hívek véleménye, ha a finanszírozás és a legitimáció kizárólag a politika felől érkezett?
Csakhogy a politikai fordulat után eljött a keserű másnaposság ideje. A rezsim bukásával a számlát bizony benyújtották, az egyházvezetők pedig ott állnak a hitelességük romjain. Ahelyett azonban, hogy megkövették volna a társadalmat a hosszú évek cinkos hallgatásáért – például amikor a legkiszolgáltatottabbak emberi jogait tiporták sárba –, a főpapság egy része most kétségbeesetten kapaszkodik a zuhanó kőtömbbe. Sőt, a színfalak mögött már a politikai restaurációról ábrándoznak, hátha visszasírható még a régi, zsíros status quo.
Rendszerszintű romlás: traumatizált papság és elfojtott autonómia
A probléma azonban sokkal mélyebb a pénznél és a politikánál; a gyökerek a belső, strukturális bajokig nyúlnak:
-
- Az abúzus ördögi köre: Perintfalvi Rita rávilágított, hogy a zárt, ellenőrizetlen egyházi intézményekben a hatalmi elnyomás és a szexuális visszaélések sorozatos elkövetőket termelnek ki. Ráadásul a statisztikák ijesztő pszichológiai mintázatot mutatnak: a bántalmazó papok jelentős része egykor maga is áldozat volt, aki később a megszerzett egyházi hatalmat használja fel egy torz, kényszeres „öngyógyítási” szerepcsere-kísérletként.
-
- A kiszolgáltatott alsópapság: Miközben a hierarchia csúcsán élők luxusberuházásokkal kérkednek, a vidéki alsópapság teljesen magára maradt a mentális és anyagi gondjaival, ami egyenes úton vezet a deprimáltsághoz és a körükben kiugróan magas alkoholizmushoz. Nem csoda, ha a fiatalok körében lényegében megszűnt a papi hivatás vonzereje.
- A felvilágosodás elutasítása: A klérus a tudomány és az egyetemek autonómiáját is megpróbálja dogmatikus gúzsba kötni. Legyen szó a Pázmányról, ahol elismert kutató pszichológusokat aláztak meg és küldtek heti katekizmus órákra az LMBTQ-témák kutatása miatt, vagy az egri egyetemről, ahol a professzorok épp az ellen lázadnak, hogy még a szenátusi ülések napirendjét is előzetes egyházi cenzúrának kell alávetni – a felvilágosodás alapértékeit nyíltan semmibe veszik.
Az új korszak: „Csak pap ne jöjjön ide!”
A statisztikák könyörtelenek: egyetlen évtized alatt egymillió katolikus fordult el a történelmi egyházaktól Magyarországon. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a spiritualitás vagy a hit igénye elveszett volna.
A legizgalmasabb és egyben leginkább vészjósló jelenség a klérus számára az, hogy a hívők körében megjelent egy erős belső antiklerikalizmus. Korai keresztény mintára kis háziközösségek alakulnak, ahol a hívők együtt olvassák a Bibliát és élik meg a hitüket, de az ajtóra virtuálisan kiakasztják a táblát: Csak papot ne hozzatok ide!
