A Belső-tó partjának érdekes látványossága a legelőn élő ürgekolónia. A lyukfúrásban, alagútépítésben rendkívül jeleskedő rágcsálók őshonosak voltak a félszigeten, de valamiért elfogytak. A ma itt található ürgék ősei egy 2003-as betelepítéssel kerültek a Belső-tó partjára.
Igen, ez már a mi otthonunk – egy bátor ürge a Belső-tó melletti legelőről – Fotó: Győrffy Árpád
Kicsit ki is húzom magam, hogy jobban tudj fényképezni – Fotó: Győrffy Árpád
Profilból is nagyon szép vagyok – Fotó: Győrffy Árpád
Esetleg erről az oldalról még jobban tetszem – Fotó: Győrffy Árpád
Ez meg egy meditáló arcom – Fotó: Győrffy Árpád
Az ürgetelepítés annak a háborúnak az egyik békés állomása volt, ami éveken át zajlott a siklóernyősök és a természetvédelmi szervek között. Az egykori szentkirályszabadjai repülőtéren csörlővel ernyőző sportolók nem igazán akarták elfogadni, hogy a legjobb repülőidőben megtiltsák nekik a kifutó használatát az ott elszaporodott védett ürgék miatt.
A vita végül azzal zárult, hogy siklóernyősök a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársaival és az ELTE Etológiai Tanszék hallgatóival közösen közel négyszáz ürgét fogtak meg. Közülük 220-at a Belső-tó melletti legelőre, a többit a kápolnapusztai bivalyrezervátum területére telepítettek.
Ezen meg kicsit olyan majmos vagyok, pedig igazából a mókusok a rokonaim – Fotó: Győrffy Árpád
Akkori információim szerint az ürgék betelepítésével két legyet akartak ütni egy csapással. Az állatok védelme mellett kajának is szánták őket az ürgehúst nagyon szerető ragadozómadaraknak. Mivel a madarak elmaradtak, az ürgék néhány év alatt annyira elszaporodtak, hogy kicsi lett nekik a terület. Ezért évről-évre több száz állatot befognak, és áttelepítik őket a régió más, ürgebarát legelőjére.
