Te mihez kezdenél, ha kiderülne, hogy negyedik stádiumú mellrákod van? Egy kutató úgy döntött – fityiszt mutatva a betegségnek –, megmássza a Mount Everestet. Saját kutatásai szerint ugyanis a mozgás növelheti a kezelések hatékonyságát. Ha sikerrel jár, ő lesz az első nő a történelemben, aki negyedik stádiumú rákkal mászta meg a hegyet. A nem mindennapi eseményről dokumentumfilm készül.

Évtizedeket töltött a rák kutatásával Shaunna Burke. Ő maga is egy negyedik stádiumú mellrákkal néz szembe, mindeközben pedig a Mount Everestre indul, hogy extrém magasságban tanulmányozza a betegségét.

Burke 2024 márciusában, zuhanyzás közben csomót talált a bal mellében. Bár egy ilyen felismerés soha nem jön jókor az embernek, az időzítés számára különösen rossz volt, hiszen az akkor 48 éves nő két hónap múlva indult volna az Everest Marathonon. Ez egy 42 kilométeres, extrém körülmények között zajló terepfutó verseny Nepálban.

„Hogy lehetséges ez, mikor ennyire fittnek és egészségesnek érzem magam?”

A brit Leedsi Egyetem professzora és kutatója keserű iróniaként élte meg a felfedezést. Szakterülete ugyanis a rákkutatás. Az elmúlt közel húsz évben azt vizsgálta, hogyan lehet fizikailag és mentálisan felkészíteni a daganatos betegeket a kezelésekre. Azzal kapcsolatban is segített nekik, miként egészíthetik ki a hagyományos terápiákat – például a kemoterápiát és a sugárkezelést – testmozgással, étrenddel és más életmódbeli változtatásokkal.

Az orvosok második stádiumú mellrákot diagnosztizáltak nála, ami azt jelentette, hogy a daganat növekszik, de még a mellre és a közeli nyirokcsomókra korlátozódik. Ez viszonylag jó hír volt: a tumor jól kezelhetőnek számított, így Burke bizakodott, hogy a kezelések után az élete visszatérhet a normál kerékvágásba. Elhalasztotta az Everest Marathonon való részvételét, és megkezdte a kemoterápiát. Néhány héttel később azonban a vizsgálatok kimutatták, hogy a rák áttétet szórt a májára. Burke így már negyedik stádiumú betegséggel nézett szembe, amelyet gyakran gyógyíthatatlannak tartanak.

„Emlékszem, az orvosom kimondta a palliatív szót” – idézte fel az Outdoor magazinnak. A kifejezés – amely a szenvedés enyhítésére irányuló ellátást jelenti – váratlanul érte, ugyanakkor jól ismerte, hiszen nap mint nap dolgozott ilyen betegekkel. „A palliatív ellátásban részesülő beteg számomra törékeny, mozgásképtelen, másokra utalt embert jelentett. Azt gondoltam: ez nem én vagyok. Életem legjobb formájában voltam. Hogy lehetséges, hogy ennyire fittnek és egészségesnek érzem magam, mégis ezt a diagnózist kaptam?”

A hegymászók gondolkodásmódja a rákkezelésben

Két évvel a diagnózis után Burke azt bizonyítja, hogy ilyen állapotban is lehet nagy célokat elérni. Idén tavasszal Nepálban tartózkodik, és megpróbál feljutni a Mount Everest csúcsára.

A kanadai származású, korábban versenysíző Burke először 2005-ben, 29 évesen mászta meg az Everestet. Ő volt a második kanadai nő, aki feljutott a csúcsra. Az élmény felkeltette érdeklődését az extrém fizikai kihívások hatása iránt. Sportpszichológiai szakdolgozatában az Everest-mászók mentális stratégiáit vizsgálta, doktori kutatása pedig a magashegyi döntéshozatalról szólt.

Rájöttem, hogy a hegymászók gondolkodásmódja egészen egyedi, és elgondolkodtam azon, átültethető-e ez más területekre. Úgy éreztem, hogy mindannyian tanulhatunk abból, ahogyan a hegymászók kezelik a nehézségeket

– mondta.

Később egy kutatást is vezetett a Kilimandzsárón – mellráktúlélők bevonásával. A projekt azt vizsgálta, hogyan segíti a hegymászás a felépülést. Azt látták, hogy az ott-tartózkodás pszichológiailag segíti a nőket a rák okozta trauma feldolgozásában.

Ezt egy tizenhét éves kutatói pálya követte, amelyet egészen addig folytatott, amíg nála is diagnosztizálták a betegséget. Egész életét az orvosi világban töltötte, de korábban sosem feküdt betegként kórházi ágyon, nem volt műtéte, és nem szedett komolyabb gyógyszereket sem.

Történelmet írhat

A diagnózis után hónapokon át tartó kemoterápián esett át, majd kettős emlőeltávolító műtéten, később pedig több beavatkozáson is: nyirokcsomókat, a petefészkeit és a májában lévő daganatokat is eltávolították.

Mindeközben aktív maradt. Saját kutatásaira támaszkodva alakította ki edzés- és kezelési tervét, amelynek középpontjában a mozgás állt. A kemoterápiás kezelésekre futva érkezett, utána pedig hazasétált. Részben azért edzett tovább, hogy megőrizze sportolói identitását, de azért is, mert kutatásai szerint a kezelés előtti és utáni testmozgás növelheti a terápia hatékonyságát.

Ez az oxigénellátással és a keringéssel függ össze. Ha mozogsz, és megemeled a pulzusodat, segíted, hogy a kemoterápia eljusson a szervezetedben oda, ahol szükség van rá

– magyarázta.

2025-ben, egy évvel a diagnózis után visszatért Nepálba. Még mindig negyedik stádiumú rákkal küzdött, de kiváló fizikai állapotban volt. Lefutotta az Everest Maratont, és megmászta a Lobuche East nevű, több mint hatezer méteres csúcsot.

A Himalájába való visszatérés és a komoly állóképességi kihívások teljesítése kezelési tervének fontos része volt. Most pedig – egy évvel később – ismét Nepálba készül, ezúttal az Everest csúcsára. Ha sikerrel jár, ő lesz az első nő a történelemben, aki negyedik stádiumú rákkal mászta meg a hegyet.

„Szürreális érzés” – vallja be. „Sebezhetőnek érzed magad. Felerősödik a halandóság tudata. De ebben van valami szépség is, mert másképp kezded értékelni az életet. Ha nem nézel szembe a halállal, megbénít – és ez nem csak a rákra igaz. Sokszor csak sodródunk az életben, és csak egy megrázó esemény után döbbenünk rá, mennyire mulandó minden.”

Rákkutatás közel 9000 méteren

Everestre való visszatérése során Burke személyes és szakmai célokat is követ. Egy filmes csapat dokumentumfilmet készít róla, saját magán pedig vizsgálatokat végez majd, hogy megfigyelje, hogyan reagál a szervezete és a betegsége az extrém körülményekre.

Egy fiziológus kollégája segítségével már az expedíció előtt átfogó laborvizsgálatokon esett át. Az eredményeket összevetik majd a hegyen gyűjtött adatokkal, hogy megértsék, miként hat a magaslati környezet és a fizikai terhelés a betegségre.

Burke elárulta, a kutatói kíváncsisága is hajtja, de egy másik célja is van: lebontani a végstádiumú diagnózishoz kapcsolódó stigmát.

„Szeretném inspirálni az embereket” – mondta. „Megmutatni, hogy még egy ilyen nehéz helyzetben is lehet célokat kitűzni, és megvalósítani az álmokat. Sokan úgy gondolják, egy végstádiumú diagnózis a véget jelenti mindennek. Szerintem épp ellenkezőleg. Tovább kell menni, lépésről lépésre, és amennyire csak lehet, teljes életet élni.”