Tamás Újj
Egész nap azon tűnődtem, hogy vajon kiírjam-e ezt magamból, vagy csak nézzem a volt kollégák posztjait és hagyjam, hogy csak sodródjak a nosztalgiahullámokon. László Kerényi kepéket tett fel a Kishunyad utcai beköltözésről, ahol volt szerencsém nekem is pár évet lehúzni, és talán ekkor indult el valami, aminek ez a szösszenet a vége.
Úgy alakult, hogy nekünk találkozni kellett! Édesapám hobbija, szenvedélye engem is megérintett még kisgyermek koromban és gyakorlatilag úgy nőttem fel, hogy a „videózás”, vágás a hétköznapjaink része volt otthon. Az ebből megmaradt felvételeket most jelenleg is digitalizálgatom, ha időm engedi.
Máig eleven emlék amikor Ördög Tibor megmutatta a képkeverőt az akkor még VTV avasi stúdiójában. Kamerák, lámpák, kábelek, nyüzsgés, csend, figyelem… és indul az adás. Egy csoda, hogy annyi ember munkája egyszer csak összeáll és olyan minden, mint a „királyi TV-ben”…
Bár a Dózsa György úti székházban is megfordultam párszor, egészen 2007-ig kellett várnom, amíg valódi, cselekvő részese lehettem egy adásnak. Akkor még élőben mentünk este 6-tól és az élő varázsa semmihez sem hasonlítható! Amellett, hogy voltak bizonyos szabályok, amivel próbáltuk csökkenteni az adásbiztonságra leselkedő veszélyeket, azért azt ne feledjük, hogy a tévézés egy kiélezett műfaj, ha valóban friss akarsz lenni és be szeretnéd mutatni a fontosabb helyi történéseket. Ebből adódtak azok az izgalmas helyzetek, amibe még most is beleborzongok… már elindul az adás, de még Mermi (Tamás Tarjányi) kirohan, hogy valamibe belenyúljon és újra átküldje… hogy Gecse Tamás aztán a helyére tegye az anyagot az adáslebonyolítóban… figyelj harminc (amikor fél perc és a műsorvezető jön)… tíz és te vagy… a vezérlőben félhomály, ott a hangos, a szerkesztő, aki tekeri a súgót… megannyi emlékfoszlány… Anita, Gyögyő, Erik, jaj nem kezdem el mert félek kihagyok valakit, vagy valamit!
Pontosan nem tudtuk, hogy hány szem szegeződik abban a pillanatban a Miskolc TV képernyőjére, de akkor még gyakoriak voltak a nézői telefonok, visszajelzések, amiből mi arra következtettünk, hogy igenis néznek minket.
A mai napig vannak emberek, akikkel személyesen talán nem is találkoztam, de akkor kívülről tudtam a nevét, titulusát – persze gyakran zavarba is hoztam saját magam ezzel az utcán, ha hirtelen kellett dönteni, hogy valóban ismerjük egymást, vagy csak egyoldalú ez az ismeretség.
Szóval jó volt, szép volt, megannyi emlék maradt abból a pár évből amíg ott dolgoztam. Aztán váltottam és egyáltalán nem bántam meg, de viszem magammal azt az időszakot itt legbelül!
Végezetül megosztok pár képet, amit az utolsó hétvégi ügyeletem alkalmával készítettem. Tudom, sokaknak semmitmondó lehet egy-kettő, de eltettem magamnak emlékbe, hogy ezekre emlékezzek.
Viszlát Miskolc TV!
Kevesebb megjelenítése
Egy válasz
Konkrétan egy orbitálisan nagy nulla volt ez a fostévé, nem teljesítmény. Feleslegesen verdesitek magatokat.