A zaj intoleranciája egyenesen arányos az intelligenciával

A 19. században még nem a mobilok csipogása, hanem az ostorcsapások zaja volt a filozófus legnagyobb ellensége.

1 dolog, amit az intelligens emberek utálnak

Schopenhauer Über Lärm und Geräusch című híres esszéjében kifejtette, hogy a zaj intoleranciája egyenesen arányos az intelligenciával. Úgy vélte, a géniusz legfőbb ismérve az a képesség, hogy az elme egyetlen pontra, egyetlen gondolatra tud koncentrálni.

Amint azonban ezt a fókuszált elmét megzavarja egy külső zaj, az értéke elvész. A filozófus egy szemléletes példával élt: a zseniális elme olyan, mint egy hatalmas gyémánt. Ha egyben van, felbecsülhetetlen, de ha darabokra törik (vagyis megzavarják), nem ér többet, mint a közönséges kavics.

A 19. században még nem a mobilok csipogása, hanem az ostorcsapások zaja volt a filozófus legnagyobb ellensége. Schopenhauer szerint a gyerekek visítása vagy a kutyaugatás is borzalmas, de az ostorcsattanás a „gondolat igazi gyilkosa”. Szerinte azok, akik érzéketlenek a zajra, általában az érvekre, a költészetre és a művészetekre is azok.

Nem ő volt az egyetlen, aki gyűlölte a ricsajt: Immanuel Kant is rettegett a zajtól. Egyszer állítólag azért költözött el, mert a szomszéd kakasa megzavarta az írásban, és volt, hogy még a börtönben éneklő foglyok miatt is panaszt tett a rendőrségen.

De miért van ez?

Schopenhauer elmélete, miszerint az intelligens ember képtelen kizárni a zavaró hangokat, meglepően pontosan vág egybe azzal, amit ma a neurobiológia szenzoros gátlásnak nevez. A Northwestern Egyetem kutatói 2015-ben publikálták eredményeiket a Neuropsychologia című szaklapban. Ez volt az első olyan tanulmány, amely fiziológiai bizonyítékot talált a kreativitás és a külvilág közötti közvetlen kapcsolatra, alátámasztva a filozófus megfigyeléseit.

Az agyunk alapvetően rendelkezik egy beépített szűrőmechanizmussal, amely eldönti, mi a fontos információ, és mi a felesleges háttérzaj. Normál esetben, ha egy óra ketyeg a szobában, az agy egy idő után egyszerűen kikapcsolja ezt a hangot, hogy az egyén a feladatára koncentrálhasson. A kreatív embereknél azonban ez a gát szivárog, ami azt jelenti, hogy az idegrendszerük nem szűri ki hatékonyan az irreleváns ingereket, így a távoli forgalom zaja vagy egy ventilátor zúgása is folyamatosan ingerli az elméjüket.

Ez a jelenség a kutatók szerint egy kétélű fegyver, amely egyszerre áldás és átok. A pozitív oldala, hogy mivel az agyuk több csatornán fogadja az információkat, olyan távoli összefüggéseket is észrevesznek, amelyeket mások figyelmen kívül hagynak. Ez a szivárgó figyelem segít abban, hogy a fókuszon kívüli ingereket is integrálják a gondolkodásukba, ami váratlan ötleteket és újszerű megoldásokat szül.