„Valótlanul állítottuk, hogy az Index birtokába jutott azon dokumentum, amely a jelenlegi rendszerhez képest radikálisan új pályára állítaná a magyar gazdaságot, a Tisza Párt több száz oldalas gazdasági tervezete” – írta a vasárnap reggel közzétett helyreigazításában az Index.
Elismerték, hogy az általuk nyilávnosságra hozott három pdf nem a Tisza gazdasági tervezete, abból semmilyen következtetést nem lehet levonni a párt programjára.

A lap azt a cikkét igazította helyre, ami azzal a címmel ment ki, hogy „Újabb részletek derültek ki Magyar Péterék adócsomag-tervezetéről”, és olyan mondatok szerepelnek benne, mint hogy„most is hangsúlyozzuk, ez a szakpolitikai tanulmánygyűjtemény a Tisza Párt gazdasági programjának tervezete, és bár összességében 1300 milliárdos megszorításra készülhetnek ezzel Magyar Péterék, nincs információnk arról, hogy a párt hivatalosan döntött volna erről.”
Elkezdtek azzal érvelni, hogy a megszorítócsomag valós, hiszen fotókkal igazolták, hogy a több száz oldalas anyag a birtokukban van, máskor azt hozták fel, hogy néhány oldalon vannak szignók, amiket azonosítottak, és tiszás szakértőkhöz köthetők.
A helyreigazított cikkükben a vállalkozások 3700 milliárdos terheit részletezik. Ez az előző napi írásuk folytatása, amiben a többi között a 18 ezer forintos macska és kutyaadót emelték ki, ami totál kretén posztcunamit hozott elő a fideszes politikusokból.
Magyar Péter hiába mondta, hogy ez kamu – és egyébként eleve értelmetlen lenne ellenzékből konvergenciaprogramot írni, hiszen az unió felé benyújtandó dokumentum -, a kormánypárti politikusok és a propaganda hónapig ez alapján nyomta a kampányt, még egy nemzeti konzultációt is rászerveztek. Közérdekű adatigénylésre kiderült,a konzultáció teljes költsége 12,3 milliárd forint volt.

Valószínűleg az Index most a március 5-i jogerős ítéletnek tett eleget, ami helyreigazításra kötelezte a kiadót a megszorítócsomagról szóló cikkük miatt. A helyreigazítás szövege legalábbis megegyezik. A kiadó ezután futott még egy kört, de ezek szerint azt is elbukták.
Ahhoz, hogy valaki megtalálja a helyreigazítást, elég sokat kell görgetni, ráadául egy mellékes hírként tálalták. Magyar Péter nem is elégedett: azt írta, „a Mészáros Lőrinc (vagyis Orbán Viktor) féle Index végighazudta a választási kampányt. A legnagyobb hazugságuk a kamu TISZA-adócsomag kapcsán folytatott orosz típusú dezinformációs kampányuk volt. Erről kellett most a bíróság jogerős ítélete alapján kiírniuk, hogy az egész egy hazugság volt. Igaz ezt apró betűkkel sikerült megtenniük a lap alján, miközben a hazugságkampányuk napokig címlapon volt. Várom a valódi helyreigazítást. A valódi helyen: a címlapon. Napokig.”

8 Responses
aha
a 2 oldal nem igaz
a 60 oldal meg lebeg
nem igaz????????
Óóóóóóóóóóóóó mit nem mondasz, csak nem hazudott Orbitron a Cickány?
Csak ahogy a rendes emberek lélegzetet vesznek, csak úgy …
Fajtajelleg, nála erősen kiütközik ….
„Az urambátyám rendszert váltja a sógor, koma rendszer. Lecserélték a tiszások a szart a fosra. Ügyesek voltatok.
Hajrá lehet dolgozni és építeni a szeretet országot.”
a sógorozás közben maguk alá ejakuláló idióta pedofil barmoknak nem tűnt fel hogy a dagadt büdös cigány naaaaagy szövetségese, a lengyel kacsinszki a saját ikertestvérkéjével osztozott az államelnöki és a miniszterelnöki poszton
sógor mi? patrióta meg a tököm 😀
akkor bezzeg nem vonítottál te anyabaszó frusztrált buta proli!
a trottyos dadogó szarosseggű gonoszlelkű cigány trotli szerelmed megy a kukába, te meg utána!
Miért hazudott volna?
Azt mondta, hogy a Tiszának szembe fog jönni a valóság nagybácsi
Tévedett?
Magyar Péter eleddig egyedül bokszolt a ringben.
Figyuka!
„Még mennyiszer kell elmondani a hozzád hasonló szektásoknak, hogy az INDEX a KÉTOLDALAS TISZÁNAK tulajdonított dologról állította, hogy az a Tiszáé, és azt támadta a bíróság előtt meg a Pojáca.
A 600 OLDALAS tanulmányról, a TISZÁ-hoz közeli emberek szignójával SEMMI bírósági ítélet nem született.
Szóval nem kéne már megint kavarni és összemosni a kettőt !!!!”
„Ki nem szarja le, Pojáca Messiás mit akar.
Én már eleitől fogva (1990 óta!!!) azt mondom, hogy a HELYREIGAZÍTÁSOKNAK ugyanott, ugyanazon az oldalon és helyen, ugyanakkora méretben és betűformátumban- nagyságban kell megjelentetni, mint amiben a hazugságot !
Érdekes, hogy amíg konzervatív kormányok voltak, akkor nem hisztériázott érte senki emberfia, hogy így legyen !!!!
Tessék hozni kétharmaddal egy olyan törvényt, hogy így legyen !
De akkor MINDENKIRE vonatkozóan ! Akár POjáca Petyus a DUNÁBA LÖKŐ és telefont DUNÁBA DOBÓról van szó !!!”
vergődj még kicsit, jó látni hogy közben tudod: hiábavaló