Helyreigazított az Index, beismerték, hogy tényleg kamu volt a tiszás megszorítócsomag

képernyőkép 2026 05 02 080325

„Valótlanul állítottuk, hogy az Index birtokába jutott azon dokumentum, amely a jelenlegi rendszerhez képest radikálisan új pályára állítaná a magyar gazdaságot, a Tisza Párt több száz oldalas gazdasági tervezete” – írta a vasárnap reggel közzétett helyreigazításában az Index.

Elismerték, hogy az általuk nyilávnosságra hozott három pdf nem a Tisza gazdasági tervezete, abból semmilyen következtetést nem lehet levonni a párt programjára.

A helyreigazítás teljes szövege

A lap azt a cikkét igazította helyre, ami azzal a címmel ment ki, hogy „Újabb részletek derültek ki Magyar Péterék adócsomag-tervezetéről”, és olyan mondatok szerepelnek benne, mint hogy„most is hangsúlyozzuk, ez a szakpolitikai tanulmánygyűjtemény a Tisza Párt gazdasági programjának tervezete, és bár összességében 1300 milliárdos megszorításra készülhetnek ezzel Magyar Péterék, nincs információnk arról, hogy a párt hivatalosan döntött volna erről.”

Elkezdtek azzal érvelni, hogy a megszorítócsomag valós, hiszen fotókkal igazolták, hogy a több száz oldalas anyag a birtokukban van, máskor azt hozták fel, hogy néhány oldalon vannak szignók, amiket azonosítottak, és tiszás szakértőkhöz köthetők.

A helyreigazított cikkükben a vállalkozások 3700 milliárdos terheit részletezik. Ez az előző napi írásuk folytatása, amiben a többi között a 18 ezer forintos macska és kutyaadót emelték ki, ami totál kretén posztcunamit hozott elő a fideszes politikusokból.

Magyar Péter hiába mondta, hogy ez kamu – és egyébként eleve értelmetlen lenne ellenzékből konvergenciaprogramot írni, hiszen az unió felé benyújtandó dokumentum -, a kormánypárti politikusok és a propaganda hónapig ez alapján nyomta a kampányt, még egy nemzeti konzultációt is rászerveztek. Közérdekű adatigénylésre kiderült,a konzultáció teljes költsége 12,3 milliárd forint volt.

Fotó: Németh Dániel/444

Valószínűleg az Index most a március 5-i jogerős ítéletnek tett eleget, ami helyreigazításra kötelezte a kiadót a megszorítócsomagról szóló cikkük miatt. A helyreigazítás szövege legalábbis megegyezik. A kiadó ezután futott még egy kört, de ezek szerint azt is elbukták.

Ahhoz, hogy valaki megtalálja a helyreigazítást, elég sokat kell görgetni, ráadául egy mellékes hírként tálalták. Magyar Péter nem is elégedett: azt írta, „a Mészáros Lőrinc (vagyis Orbán Viktor) féle Index végighazudta a választási kampányt. A legnagyobb hazugságuk a kamu TISZA-adócsomag kapcsán folytatott orosz típusú dezinformációs kampányuk volt. Erről kellett most a bíróság jogerős ítélete alapján kiírniuk, hogy az egész egy hazugság volt. Igaz ezt apró betűkkel sikerült megtenniük a lap alján, miközben a hazugságkampányuk napokig címlapon volt. Várom a valódi helyreigazítást. A valódi helyen: a címlapon. Napokig.”

2 Responses

    1. nem igaz????????
      Óóóóóóóóóóóóó mit nem mondasz, csak nem hazudott Orbitron a Cickány?
      Csak ahogy a rendes emberek lélegzetet vesznek, csak úgy …
      Fajtajelleg, nála erősen kiütközik ….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű