Miszerint egy osztályvezetői értekezleten arra szólították fel a dolgozókat, hogy nevezzék meg, ki szivárogtatott ki belső információkat, ellenkező esetben retorzióra számíthatnak.
Szopkó Tibor (független) önkormányzati képviselő felszólalásában a hivatali dolgozók bérrendezésének ügyét érintette. Mint mondta, a nyilvánosságban is foglalkozott a kérdéssel, és úgy tudja, hogy a rendészeti dolgozók bérrendezése sem történt még meg. Egy, hozzá eljutott információra hivatkozva arra kérte a jegyzőt, cáfolja meg azt az állítást, miszerint egy osztályvezetői értekezleten arra szólították fel a dolgozókat, hogy nevezzék meg, ki szivárogtatott ki belső információkat, ellenkező esetben retorzióra számíthatnak.
Tóth-Szántai József polgármester válaszában elmondta: a bérrendezés május 1-jével megvalósul. Hangsúlyozta továbbá, hogy a belső hivatali levelezés nem tartozik a nyilvánosságra, és amennyiben a jegyző az ügyben intézkedik, azt helyénvalónak tartja.
Bartha György (MSZP) önkormányzati képviselő több kérdést is felvetett. Érdeklődött a lyukói orvosi rendelő fűtési problémájának megoldásáról, a szolidaritási hozzájárulás befizetésének helyzetéről, valamint arról, hogy a béremeléseket visszamenőlegesen vagy csak május 1-jétől kapják meg a dolgozók. Emellett rákérdezett arra is, várható-e létszámcsökkentés a Polgármesteri Hivatalban, illetve érkeznek-e más intézményekből (kormányhivatal) munkavállalók. Végezetül jelezte: fontosnak tartja, hogy a május 1-jei ünnepséget méltó módon rendezzék meg.
Tóth-Szántai József polgármester válaszában közölte: az önkormányzat a jogszabályoknak megfelelően jár el, eddig mintegy 3 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizetett be. Hozzátette: a megyei jogú városok szövetségéhez fordult annak érdekében, hogy közösen keressenek megoldást a kérdésre, és bízik abban, hogy a befizetett összeg egy része visszajuthat a városhoz. A hivatali működéssel kapcsolatban hangsúlyozta: nincs olyan terv, amely más intézményekből történő áthelyezésekről szólna, célja egy hatékonyan működő, feszes szervezet fenntartása.
Czinkné Sztán Anikó (független) önkormányzati képviselő a Szirma és Martinkertváros közötti megnövekedett átmenő forgalom ügyében kért intézkedést, jelezve, hogy már felvette a kapcsolatot a rendőrséggel. Emellett az Alföldi utcai játszótér környékén tapasztalt kábítószerrel kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet. Kérte továbbá, hogy a polgármester tartson lakossági fórumot a TOP Plusz források felhasználásáról.
Tóth-Szántai József polgármester válaszában jelezte: nyitott a lakossági fórum megtartására, ugyanakkor akkor tartja azt célszerűnek, ha már érdemi információkat tud megosztani. Hozzátette: számos pályázat esetében már megkezdődött a tervezési folyamat.
Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető jelezte: az Andor és a Zoltán utca egy szakaszán megszűnt a közvilágítás, amelyről kiderült, hogy korábban sem tartozott a rendszerhez. A helyzet rendezését kérte.
Mokrai Mihály (DK–LMP–Nép Pártján) frakcióvezető a közterületi droghasználat erősödésére hívta fel a figyelmet, ahol eldobált fecskendők is megjelentek. Emellett jelezte: a hulladékgyűjtők mágneszárainak eltulajdonítása miatt nőtt a szemét mennyisége a Bazártömbben.
Matiscsák Éva alpolgármester válaszában elmondta: a Bazártömb térségében tapasztalt problémákról tudnak, és a rendőrséggel, valamint a rendészettel közösen helyszíni bejárást terveznek. A kábítószerrel kapcsolatos helyzet kapcsán jelezte: fórumot tartottak a témában, és felvették a kapcsolatot a drogambulanciával, a szükséges intézkedések megtétele érdekében.
A kereken 3 órás összejövetelen tárgyalt előterjesztéseket a közgyűlés kivétel nélkül megszavazta.
minap.hu

7 Responses
Czinkné.Az árulás bűnét nem enyhíti az aktivitás.
A babakelengye árulása is árulás?
Bocsi, nem babakelengye, pelenkafutár. Nélkülözhetetlen tapasztalat önkormányzati képviselőséghez. 🙂
Az akadémiai tagságot is magasan übereli.
Czinknét meneszteni kellett volna. Csapongó -oda áll ahol jön a pénz. 16 év utan ,persze,hogy kilep.
Egyedül a rendészetnél és a hivatali dolgozóknál nem volt bérrendezés az arrogáns jegyző asszonyuk miatt, ez a polgármester egy vicc, védelmezi kiáll e mellet a bxa nő mellett, stratégiai hibát hibára halmoz kijelentéseivel, döntéseivel…………………………………………. sajnálom őket, de így a bukásuk kódolva van a jövőjükben, saját megmagyarázhatatlan, dillettáns, arrogáns döntéseik miatt.
Ugyan már! Évtizedek óta kajáljátok!Orrotoknál fogva vezet Titeket! Mindig abban a pártban ,ahol hullanak zsíros falatok!
Ostoba czinkné. Az elbaszott Y híd után hogy ne növekedett volna meg a forgalom? Ezt csak a hülye nem látta előre. Ezt még kriza apád házi buditervező császára baszta el