Lemond országgyűlési szószólói pozíciójáról az uniós pénzek elcsalásáért elitélt politikus

075c5d7e 3bdd 49ff 94f9 fe2a8e7f60f1

Polgármesterként viszont folytatja.

képernyőkép 2026 04 30 062108
képernyőkép 2026 04 30 062108

Lemond országgyűlési szószólói pozíciójáról a román nemzetiségi listát vezető Tát Margit, aki 2010 óta Méhkerék polgármestere is – szúrta ki a 444.

2022-ben uniós pénzek elcsalásáért jogerősen elítélt politikus szerdán a közösségi oldalán jelentette be, hogy listavezetőként rá váró nemzetiségi szószólói megbízásról, polgármesterként viszont folytatja.

Mivel településvezetői mandátumát 2019 óta rendre a Fidesz-KDNP színeiben nyerte el, némileg meglepő, hogy posztjában azt írta: miután a szokottnál talán kicsit csendesebben végigcsinálta az elmúlt hónapokat, „április 12-én megszületett az eredmény, amire vártam, és el kell ismerjem, vágytam is”.

„Az azóta eltelt hetek azt is bizonyítják, hogy nagy kihívás vár ránk, amit csak egy, még talán soha nem látott közösségi összefogással, a döntéshozói szintek szoros együttműködésével lehet teljesíteni” – tette hozzá, majd azt írta, hogy mindent mérlegre téve végül úgy döntött, parlamenti nemzetiségi képviselet lehetőségét továbbadva, Méhkerék településvezetőjeként folytatja, mert akként tehet legtöbbet a közösségért.

7 Responses

      1. nehéz megszoknia hogy 12-e óta nem az van amit szeretne
        16 évig ugatott, most kiesett a cigány öregember végbeléből

        1. Hülyegyerek; :):):) ! „Inimici mei inimicus amicus meus est.”
          „ellenségem ellensége a barátom” elv l

          a fideszes testvért is megveti a Tisza
          az mszp-s,dékás testvért is megveti a Tisza
          akkor közös az ellenség, nem?

          1. Zalkás bűzöském…Az olyan ne próbálkozzon már latinnal, aki magyarul sem tud, meg aki egy hónapja tőlem tudta meg, hogy Oroszország fele Ázsiában van….:):):)

      2. Zsigerileg irtózom, undorodom a takonygerincű elvtársaidtól; lásd Magyar Péter és tsai.
        Elsőként említem :):):) eftásat.

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű