Az emberek sokszor túlgondolják, hogy mit kéne lefényképezni. Nem kell mindig messzire menni, nem kell mindig a háború.

Sokan kritizálják például a World Pressnél, hogy már-már túl hangsúlyos lett a sztori, ami miatt ma már nem feltétlenül a legjobb képek nyernek.

B. R. L.: Általánosságban megfigyelhető, hogy a fotográfia konceptuális irányba változott. Nagyon sok olyan anyagot lehet ma látni, amelynél a fotográfiai teljesítmény jóval szerényebb, mint a szöveg.

A szövegnek nem szabad a kép rovására mennie, de nagyon fontos összetevő.
Sokszor elhangzik, hogy régen minden jobb volt, a sajtófotó pedig 10-15 évvel ezelőtt színvonalasabb volt. Hogyan látjátok a pályázat helyzetét, és milyen volt az idei felhozatal?

SZ. B.: Harmadjára zsűrizve én nagyon boldog vagyok, szerintem erős anyagok voltak idén is. Voltak gyenge évek, de ez az élet velejárója. Semmi sem állandó.

B. R. L.: Az előzsűrizésnél, bevallom, kissé bepánikoltam, és szerintem nem voltam vele egyedül – ám utána szépen elkezdett letisztulni a kép. Összességében sok erős anyag van, de sajnos kevés ember csinálja jól.

A vizuális kultúrával általánosságban végül is ez történik: nagyobb a merítés, több a kontent, ezáltal viszont arányaiban kevesebb a jó alkotó, ám ők legalább magas színvonalon csinálják.

B. R. L.: Voltak hasonló időszakok a sajtófotóban, amikor valaki sokat nyert, és emiatt megszólaltak olyan hangok, hogy a sajtófotóval nincs minden rendben – holott itt nem azért nyer valaki, mert gond lenne a kiírással, hanem azért, mert kiemelkedően jó.

Ez a lehetőség mindenki számára nyitott, de ha valaki rengeteg energiát tesz abba, ahogyan dolgozik, és ahogy gondolkodik a fotográfiában, annak meglesz az eredménye és a láthatósága.