Őszintén sajnálom a hadseregtől leszerelt Orbán Gáspárt. Évek óta látványos identitáskeresésben sodródik: lelkes futballista, majd vallási hevületű misszionárius, később katonai hivatást próbált magára erőltetni – egyik szerep sem tartott sokáig, és egyik sem vált valódi önazonossággá.
A Sandhurst-ben indított katonai karrier, majd a rendszer egyik bukását is előidéző, korrupcióval, tevetejjel, migrációs riogatással, hozzá nem értő diplomatákkal terhelt abszurd csádi kaland – amelynek bemutatásában talán volt némi részem – viszont súlyos közpénzekbe került. Az én meghurcolásom viszont a mai napig tart, talán joggal átkozhatnám el anyját, apját és akár őt magát is.
De nem teszem, ugyanis egy mérgező családi háttérből ritkán nő ki kiegyensúlyozott életút; inkább az a csoda, ha valaki egyáltalán megtalálja a saját hangját. Neki ez eddig nem sikerült.
Most, 34 évesen, talán először adódik számára valódi esély egy külső kényszerektől mentes újrakezdésre. Ha úgy vesszük, a kormányváltás egyik csendes nyertese éppen ő: végre nem kell olyan szerepeket viselnie, amelyek sosem illettek rá.
