Szökésben a tiszaújvárosi csomagautomata egyik fosztogatója – a rendőrség a másikat elfogta és fényt derített az ügy részleteire

A borsodban élők többsége emlékezhet arra a februári napra, amikor hajnalban kiderült, egy szupermarket parkolójában elhelyezett csomagautomata rekeszeinek jelentős részét ismeretlenek kifosztották Tiszaújvárosban. A rendőrség nyomozásának köszönhetően mostanra ismertté váltak az eset részletei.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök tájékoztatása szerint a 23 éves lakiteleki H. János és jelenleg is szökésben lévő társa, a 44 éves Lévai László tudatosan építette fel tervét. A két férfi Debrecenből Volánbusszal érkezett Tiszaújvárosba, majd utazótáskákkal és feszítővassal felszerelkezve törték fel az automatát.

Összesen 66 rekeszt rongáltak meg, és több millió forint értékű árut tulajdonítottak el, főként kisebb méretű, de nagy értékű elektronikai eszközöket, például játékkonzolokat és laptopokat.
A bűncselekmény hátterében egy kifinomult, előre megtervezett módszer állt. A gyanúsítottak utánvétes rendelések sorozatát adták le egy online áruház rendszerében, kihasználva azt a szolgáltatást, hogy az éjfélig leadott rendeléseket másnap délig kiszállítják a kiválasztott automatába.
A rendelésekhez több, egymáshoz hasonló név és cím, valamint vélhetően véletlenszerű karakterekből álló e-mail-címek tartoztak. A cél az volt, hogy az automatába nagy mennyiségű, még ki nem fizetett csomag kerüljön, amelyeket később könnyedén megszerezhetnek.
Mivel ezt megelőzően más településeken is történtek hasonló bűncselekmények, a nyomozásba a rendőr-főkapitányság munkatársai is becsatlakoztak: Gyöngyösi Róbert őrnagy a bűnügyi, Magyar Dávid százados pedig a gazdaságvédelmi osztályról.

A nyomozás során a rendőrök együttműködtek az érintett online áruház biztonsági részlegével és egy távközlési szolgáltatóval is. Kiderült, hogy a rendeléseket egy Bács-Kiskun megyei könyvtár nyilvános wifi-hálózatáról adták le szinte egy időben. A lebukást végül egy valódi e-mail-cím okozta, amelyet az egyik rendelésnél adtak meg. Erre érkezett meg a kézbesítési értesítés, és a hatóságok ezt az adatot vissza tudták kötni H. Jánoshoz, aki korábban már szerepelt más bűnügyben.

3 Responses
Mar minden Xes cigus nyomozo lehet, beszaras.
Mar minden siXes cigus nyomozo lehet, elkepeszto.
Csak en vagyok kivetel?