Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia, a „háborúellenes”, „békepárti” propaganda közepette halálba kívánta küldeni a magyar katonákat, mert isten azt mondta neki

659192917 122272993784081281 883417847629919145 n
Szóval, ha jól értem, az EU utalta a pénzt Magyarországnak. A magyar adófizetők befizették az adóikat, köztük a toronymagas áfát. Aztán Orbán fia, aki megtalálta istent Afrikában, ebből a pénzből elkezdte szervezni a csádi missziőt a keresztények megmentésére. Isten mondta neki, hogy ezt kell tennie. Előszőr a szomszédos országba akarta szervezni, de oda nem lehetett, így maradt Csád. Az embernek leesik az álla ki tudja hová, nem is érdemes keresni. És akkor jön a következő mondat Pálinkás Szilveszter interjújában, a tervezett áldozatokról. 50% áldozattal számolt már előre.
Csend, szóhoz sem jutás, ennyi volt, megállás, magam elé nézés.
Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia, a „háborúellenes”, „békepárti” propaganda közepette halálba kívánta küldeni a magyar katonákat, mert isten azt mondta neki.
Már április 3-a van, ez nem áprilisi tréfa. Mindezt Pálinkás Szilveszter százados állítja.
Ha ez igaz, nem lemondani kellene ezek után az egész kormánynak és mindenkinek, aki ebben résztvett, hanem a föld alá bújnia, és ott maradnia. Szerintem.
Nagyon kíváncsi vagyok, mit szól ehhez Európa. Eddig is sejtették már sokan, hogy valami nagyon nagy baromságról van szó Csáddal kapcsolatban, de ez most mindenen túltesz.
Ilyenek után, legyen bármilyen választás, hogy tud Magyarország beintegrálódni Európába? Hogy fognak megbízni a magyarokban nyugaton?A nap

Fotó AI

49 Responses

    1. „jajj mindenszaristák, gyűlölködők, szektások, mi lenne veletek az Orbán kormány, és fideszesek nélkül? Mi lenne a csillapíthatatlan elégedetlenségetekkel, a folytonos frusztrációtokkal nélkülünk.
      Mert a jellemetek megmarad, valakire irigykedni kell, valakire rá kell fogni a tehetségtelenségeteket, a rossz életeteket. Mi lenne veletek, elvtelen, álszent gyűlölködők?
      Hát megtalálnátok egymás között az ellenséget, a frusztráció csillapíthatatlanná válna és felfalnátok egymást, széthullanátok, megsemmisülne a gyűlölet fabrikálta gyűlölet szekta.
      Nektek szükségetek van ránk, utáljatok minket, Orbánt is utálhatjátok, ő akkor is kiharcolja az energiabiztonságotokat, az adómentességeteket, a biztonságotokat. Inkább gyülölködjetek két Wellness között ránk, mint egymást faljátok fel a nyomorban egy idegen zsoldban álló bábkormány mellett.
      Szavazzatok a Fideszre, hogy azok lehessetek, aki vagytok!”

      20
        1. Zozó ígért egy ugrást a harmadikról, hanem a gazdái nyernek, de aligha hiszem hogy tartaná a szavát…Nem az a fajta…

          14
          1. Tévedsz! Te bíztattál másokat, hogy lökjenek ki a harmadik emeletről, mert a barnára szikkadt véremet akarod hatósági szemlézni. Megkeressem , hogy miket írtál?

          2. „Tévedsz”Hogyne szarházi…Na mi van Zozó?Már nem olyan biztos az a „kétharmad”?:):):
            Mellesleg amit leírtál zalkás az gyilkosságra való felbújtás.Miért nem teszel már egy feljelentést ifjúkomcsi?Vagy csak a szokásos hazudozást adod elő „hadiárva”?

          3. nem piszkolom össze magam; Veled.
            Azt maradtál, aki voltál.

          4. Piszkolnad te zalkás csak ahhoz te gyáva vagy…Ilyen a fajtád

        2. Oszt elmaradt a bizonyítás?
          2010, 2014,2018, 2022, …

          Tiszta a levegő , jönnétek vissza a Tisza mögött, mi?

  1. Rejtő Jenő rémálmából Orbán Viktor állama lett

    Amiről Pálinkás Szilveszter százados beszélt, az csak kabarétréfában vagy egy abszolút monarchiában, például a brunei szultán országában lehetséges. Egy főhadnagy vérgőzös, transzcendentális eksztázisban fogant terve másképp nem mehet át kormányon és parlamenten.

    „Bob herceg, a hadügyminiszter kiváló előterjesztést készített. Leemelte a zöld lámpaernyőt a fejéről, és önmagának szalutált. Egy isteni sugallattal kezdődött minden, amit az Atyaúristen a szultán egyetlen fiának adott elő, és így az ifjú sarjon keresztül jutott a kaszinótulajdonosból lett hadügyminiszter fülébe. Utóbbi katonás rendben intézkedett is, és egy határozati javaslat képébe öntötte a tervet. A Sivatagi Légió végre felállhat. Homokszín zakót vesz majd, ha a túlélők üdvözlésére bankettet ad, az özvegyek és árvák trafikot kapnak vagy emlékplakettet, egzotikus vadállat bőréből varrt tokban talán. Két nagy dolgot visz véghez egyetlen napon, gondolta végig: ebédel egy jót, és előkészíti Hungária Szultanátus első afrikai hadjáratát. Czinege Lajos meg fog pukkadni a sírjában, gondolta, és finoman elmosolyodott.”

    Közelebb járunk a rejtély megoldásához, ha figyelembe vesszük, hogy a főhadnagy, zsenge kora ellenére, már ismerte Afrikát, és ott még az Isten is mély benyomást tett rá. Hiszen Ugandában az Empower a Child segélyszervezet önkénteseként gyermekeket tanított focizni. E munkája során hite jobban elmélyült, mint addig valaha. „Afrikában olyan erejével találkoztam az élő Istennek, hogy az egész életemet átadtam Jézusnak” – mondta utána, és megalapította a Felház nevű karizmatikus mozgalmat. Aztán bezárta, és elment katonának. De a kapcsolata az Istennel megmaradt. Amikor a csádi hadjárat tervein dolgozott, a motivációját így foglalta össze Pálinkás Szilveszter:

    „Az égből szólt neki Isten, hogy gyere, és mentsd meg az afrikai keresztényeket”. Erre alapozva egyengette bátor tervét, amiről tudta, hogy óriási áldozatot igényelne. Emberáldozatot.

    Ismét Pálinkást idézzük: „Volt egy beszélgetésünk, ahol megosztotta velem a tervezés részleteit. Elmondta azt, hogy a misszió során 50 százalékos harcértékvesztéssel számol. Azt jelenti, hogy az általa vezetett misszióban 50 százaléka a magyar katonáknak meg fog halni.” !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Ez egészen brutális arány. Az első világháborúban az Osztrák–Magyar Monarchia 8 millió katonát mozgósított, akik közül legfeljebb 1,5 millió esett el, és katasztrofális vereség lett a háború vége. Napjaink Honvédsége úgy tervezte eddig a külföldi misszióit, hogy lehetőség szerint egyetlen katonát se veszítsen. Így indult még az afganisztáni bevetés is. Az 50 százalékos veszteség bőven túlmegy minden ésszerű katonai vállalkozáson. A főhadnagy azonban eltökélt volt. Pálinkásnak így magyarázta az önfeláldozó tervet: „Ahhoz, hogy mi egy fejlett, tapasztalatokkal rendelkező hadsereg legyünk, tapasztalatot vérrel fogunk szerezni.” !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Talán egy vérszomjas kormányzat emelte így fel a főhadnagyot, hogy terve mellé állt a kormány és a parlament is? Talán egy olyan országról van szó, ahol a miniszterelnök háborúba akarja küldeni a népét nap mint nap, mert a véráldozat eszménye áll ideológiája gyászos homlokterében? Ez sem lehet magyarázat, hiszen olyan kormányzat idején szökkent szárba a főhadnagy háborús terve, amikor a kormány „békemenetekre” hívta nemzeti ünnepekkor a lakosságot, és azzal riogatta a népet, hogy rajta kívül mindenki más háborúba küldené a férfiakat, de ők aztán sohasem.

    Akkor mi lehetett a főhadnagy sikerének záloga? Hogyan volt lehetséges, hogy sem a tapasztalatai, sem a rangja, sem tervének ésszerűsége nem predesztinálta arra, hogy ötletéből az állam hivatalos vállalása legyen, de mégis mindenki haptákba állt, amikor előhozakodott vele?

    A megoldás annyi, hogy ő a miniszterelnök fia.

    Benyújtotta hát a tervét a parlamentnek a honvédelmi miniszter és a miniszterelnök-helyettes, és azt meg is szavazták a képviselők. Hogy egy abszolút monarchia elvei szerint működő országban mi szükség van ilyen tisztségekre és testületekre? Talán ugyanazért, amiért Gorcsev Ivánnak kellett a fizikai Nobel-díj, amit kártyán nyert el A tizennégy karátos autóban.

    Mert jól hangzik, hogy neki még ilyenje is van.

    12
        1. arra a nyamvadt karrieristára?
          még a tiszti esküjét is lesz@rta
          nem kereste a jogorvoslatot

          10
          1. Miért nem írtad,hogy ukrán ?Ez a ti szinvonalatok Zozó…:):):)Szalai fosoviczki cáfolta már amit az orbán kölökről mondott?Mert én nem hallottam…

            11
          2. Ifjú szarbán századosra gondolsz? Aki a rábízott személyi állomány 50%-ának halálát tervezgette?

          3. 😁😂🤣 ” Magyar Pétert megérintette a vereség szele és azzal a kétségbeesettnek is csak jóindulattal nevezhető ötlettel ált elő, hogy az USA a mi közreműködésünkkel akarja legyőzni Iránt és az amerikai alelnök azért jön Magyarországra, hogy ehhez a magyar katonai közreműködést követelje. (De Magyar Péter ezt természetesen nem fogja engedni.) A drog hatása alatt nem álló Magyar Péter még valami olyasmit is felvezetett, hogy a miniszterelnök főhadnagyi rendfokozatban lévő fia el akarja foglalni Csádot és ebben az akcióban a bevetett magyar katonák fele is odaveszhet. Meglepően nagy hadseregünk lehet, ha a Hormuzi-szoros átjárhatóságának biztosítása mellett még egy ekkora hadjáratot is le tudunk bonyolítani. Magyar Péternek elmentek otthonról és láthatólag végleg.
            Valószínűleg ezeket a képzeletbeli magyar hadseregeket ajánlotta fel német és brüsszeli betegtársainak is, akik hasonló realitásértékek mellett akarják néhány tízezer katonával legyőzni Oroszországot. De tegyük fel, hogy Magyar Péter nem teljesen őrült, csak a valódi közvéleménykutatási adatoktól zuhant meg, és néz ki úgy, mint a mellékelt képernyőképen. Ebben az estben komolyan gondolja, hogy egy országgyűlési választás előtt, a jelenlegi geopolitikai helyzetben egy magyar kormány afrikai katonai akciókat, tehát nem békemissziókat, hanem aktív támadó művelteket tervez. Olyan terrorszervezetek ellen, amelyeket sem a helyi államok, sem Franciaország, sem az USA nem tudott még legyőzni? Ez a feltételezés sem alapoz meg olyan mentális állapotot, amelyben a Tisza miniszterelnök jelöltjét magára lehetne hagyni. Úgy látszik a 444 már csak pszichiátriai betegekkel és/vagy krónikus hazudozókkal csinál interjút.
            Jelen esetben egy olyan emberrel, aki szerint 2000 titkosügynök dolgozik rá. Egész elképesztő képzelgésgyűjteményt adott elő Magyar Péter, akihez képest a négy évvel ezelőtti MZP is kifejezetten egészségesnek tűnik. Ja, Magyar Péter olyasmire is célozgatott, hogy az amerikaiak esetleg meg akarják szállni Magyarországot. Azt akkor meg sem merem kérdezni, hogy az oroszok helyett, az oroszokat megelőzve, az oroszokkal együtt, vagy esetleg nálunk akarják a „nyóckerben” megvívni egymással a harmadik világháborút?
            Állítólag kijött valahol egy közvéleménykutatás, nyilván ellenzéki intézettől, amely szerint Kapitány István népszerűbb, mint Magyar Péter. Úgy látom a Tisza gazdái sem bíznak a gyógyszeres kezelés sikerében.”

          4. Moat akkor ugrasz vagy nem ugrasz Zotyó?Az érdekel nem a hablaty…:):)-)

          5. Szalai fosoviczki cáfolta már amit az orbán kölökről mondott?Mert én nem hallottam…

            Én meg hallottam.

            Dobd el az ingyenes nagyothallódat.

      1. Mi is Orbánét:
        „49 sajtópert bukott a kormánymédia 2025-ben, a rekorder a Magyar Nemzet lett”
        Az öngól is gól zalkás fattyú..:):):)

        12
        1. Sajtóper! Csökkent a piaci megítélésem , kárt okoztak a családomnak ,mert nem ízléstelen kék, hanem e legdivatosabb zöld nyakkendőben raboltam ki az ATM-eket. A kértérítés összegét a F.O.S árvák számára ajánlom fel.

  2. „Nincs sorkatonaság, nincsenek meg a törvényi alapjai annak, hogy csak úgy elvigyék a magyar apákat bárhova. Ehhez a magyar parlament döntése kellene. Jézus a föltámadása után többször is mondta: Ne féljetek! Úgy gondolom, hogy semmivel sem kellene senkinek sem félelmet kelteni és gerjeszteni, így sem Ukrajnával, sem a Hormuzi-szorossal kapcsolatban” – mondja Berta Tibor katolikus tábori püspök. Dandártábornok katonaként ő ugyan nem pártpolitizálhat, de lapunknak elismeri: ő az, aki március 15-én visszautasított egy magas állami kitüntetést.

  3. „Lehet, hogy páran meghaltok de ennyi áldozatra hajlandó vagyok!”
    /A geci kölyke/

    13
    1. Ja, ja. Hogy hívják a néma embert aki mondta a süketnek hogy mondta a vak hogy látta a bénát futni?

      1. Aztán miért nem perlitek be Pálinkást, ha nem hiszitek, amit mond? Talán mert ti is tudjátok, hogy minden szava igaz?

        1. Mi célból igaz?

          Szánalmas . Majd leszerel. Jó lesz bukott, sértett, önmagában csalodott tiszásnak.

  4. 1. Az idézett posztja után Vidéki prókátor oldalát felfuggesztette vagy törölte a fb.
    Ehhez nyilván a mocskos orbán bandának nincs köze.
    2. Gáspárral nem az a baj, hogy meleg. Az a baj vele és az egész orbán bagázsnak, hogy le se szarják a hazánkat és a magyar embereket.
    Vidéki prókátor:
    ÚJ TÉTJE VAN A VÁLASZTÁSNAK: CSÁD ÉS MAGYAR KATONÁK ÉRTELMETLEN HALÁLBA KÜLDÉSE
    Szóval, akkor innentől kezdve még egy új tétje is van a választásnak. Ha ugyanis Orbán nyer, a fia által kapott isteni sugallat következtében jó eséllyel magyar katonák fognak meghalni Csádban.
    Orbán Gáspár a fordított Szent Pál, mert ő – Pállal ellentétben – apostolból lett katona. Ő kifejezetten a katonáskodásban lelte meg a keresztény kiteljesedést. Aztán kitalálta, hogy összeköti a kellemest a hasznossal és elmenne Csádba fegyverrel téríteni, az apja meg azt mondta, hogy persze, fiam, jó ötlet, eriggy csak, ripsz-ropsz csinálunk neked egy missziót, addig is itt egy iroda a Karmelitában, kössd le magad valamivel, ha már dolgozni nem akarsz. És nincs senki ennek az elbaltázott kormánynak nevezett dilettáns bűnbandának a környékén, aki azt mondaná, hogy főnök, azért ezt már ne, mert na, szóval, azért mindennek van határa. A lopás oké, a demokrácia lebontása oké, a ruszkik szolgálata oké, a szövetségeseink elárulása oké, a permanens hazudozás és a gyűlöletkeltés oké, a dilettáns kormányzás oké, még az is belefér, hogy a Tóni ráküldi az ellenzékieskedőkre a titkosszolgálatot, na de azért a háború, az még is csak háború. Halál, pusztulás meg ilyenek. Évek óta találgatja egy komplett ország, hogy mi a fészkes búbánatot keresnének magyar katonák Csádban, miféle szörnyű titok lappang itt a háttérben, erre kiderül, hogy csak a Gazsinak jelent meg álmában valami arkangyal és azt mondta neki, hogy menj keresztényeket menteni Csádba. Ennyi a sztori. Még örülhetünk, hogy nem mondjuk Japán megtámadását sugalmazta neki az égi jelenés.
    Magyarország ma úgy működik, hogy a miniszterelnök felnőtt fia, miután kipróbálta magát futballistaként és hittérítőként, kitalálja, hogy katona lesz és az iskolából kijőve a kérésére csinálnak neki egy olyan katonai missziót, amely totálisan értelmezhetetlen a nemzeti érdekek szempontjából és amely fiatal magyar életekbe kerülhet. Mennyibe fog még fájni nekünk, amíg Gazsi megtalálja és elfogadja végre önmagát?
    Komolyan mondom, nem hiszem el. Ezek egész egyszerűen mentálisan beteg emberek, akik olyan hulladékkal veszik körül magukat, akik a pénzért és a hatalomért mindenre képesek!
    Ide süllyedt a hazánk. Néha az az érzésem, hogy ez az egész egy rémálom, amiből fel fogok ébredni.
    VP

    13
    1. „Ehhez nyilván a mocskos orbán bandának nincs köze.”
      Mán bocsika, de a te bandád az nem mocskos?
      Miiiiiiii vaaaaaaannnn? Megtisztultatok?

      10
    2. Nyugodj már le! Bérmunka. Elment megkeresni a dr.Vadai által ajándékozott T34-eseket., közben segít Kínának.

      „299 milliárd dollárt öntöttek a kínaiak Afrikába 2005 és 2018 között a China Investment Global Tracker adatai szerint, a befolyó tőke oroszlánrésze Nigériába vándorolt, de elég aktív az ázsiai ország Angolában és Etiópiában is. A kínaiak kifejezetten aktívan a szubszaharai régióban, ahol a kontinens legkevésbé fejlett országai találhatók.”

        1. Meg nem is áll távol a családtól. A covid alatt kinyírtak 40000 et, ez a mostani pár száz igazán semmiség….

          10
          1. Aha. kinyírtak.
            Nyugodj már le Usrsula SMS-e téged is véd. Érted traumatizál nem ellened. 😁😂🤣

          2. De azért te is az ursula félét adattad be igaz Zozó?Akkor nem volt finnyás a fajtad…Na kotródj vedelni hugyos…:):):)

            5
            0
      1. Korábban „csak” vizeletszínű volt az ínhártyája, de ez a bevérzett árnyalat jobban áll neki.

  5. Eddig is tudtuk, hogy a magyar honvédség semmit sem ér, és nem is ért soha egy nevetséges pénztemető alkoholista tisztetekkel és semmilyen sorkatonákkal.
    Ugyanolyan, vagy még rosszabb állapotban van mint az egészségügy, az oktatás és a többi.
    Ez a mérlege az utóbbi évtizedeknek amikor ilyen senkiházi bohócok kapnak hatalmat.
    Gazsi meg még rátett erre, ez talán megüti némelyik elfogult ember ingerküszöbét.
    Vajon mennyibe került ez nekünk Gazsi taníttatásán kívül.

  6. álmában látomása volt mennie kell keresztényeket menteni az apja meg ad neki egy zászlóaljat hagy játszon a gyerek. ilyen tényleg nincs bazmeg csak itt, meg a rémmesében

    1. Csak az a baj, hogy a zászlóalj fele tepsiben jön haza. És nekik is van anyjuk, feleségük, esetleg gyerekeik, akiknek majd hiányozni fognak.
      És a legfelháborítóbb, hogy egy olyan kormány küldené ki őket meghalni Csádba, amelyik az ellenzékét vádolta – igaztalanul – azzal, hogy Ukrajnába küldenének katonákat…

  7. érdekes egy család, a családfájuk valószínűleg egy körforgalomhoz hasonlítható

      1. Nekem büdös volt a drágán vásárolt pulykacomb sonkám, amit a Pennyben vettem füstöt, pácolt, főtt sonkaként. Sajnos már nincs meg a blokkja, április 22-én járt le, nem tudom visszavinni. Írtam a gyártónak. Szegény embert az ág is húzza, mert őket csapják be a vákumozott sok lével tartósított fertelmükkel.

  8. Érdekesség: G. Maczó Ágnes lett volna az ébredő vallási játszótér magyar kislány ruhás főszereplője, ami 1962 körül indult a szocialista kor utáni kommunista korokkal, valamennyi időből és korból, kapufa és sün kezdetével egy turulmadárral az újra váróknál Jézusra, amit általában a másik világban kezdenek az Első villamossal, a piros Holdnál a jelenések alapján van vége, mikor újságpapírokat hord a szél, s az áldozatok elfelejtenek gondolkozni is, mielőtt megszűnnek. Ezt hajtották rajtam végre, da a világ bűneinek végrehajtásával együtt, deformációikkal, betegségeikkel, kurvaságukból tisztulva. Nem tudtam, hogy Jézus, akire mindig várnak elölről az összes elmebeteg bűnét elhordoztatta, valamennyi halálnépével Romániának, kezdve a cigányságával, amelyik így nemesedik emberré egész Ázsiával, sőt valamennyi ellenségével egykori Magyarországnak, mint a törökök, tatárok és senki nem vett végett ennek a nemi gyalázattal egybekötött vérfürdőnek, amit Miskolc rendez, ünnepelve az emberek halálát médiájával 1997. óta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű