Saját bevallása szerint A tavasz tizenhét pillanata című, kultikus sorozat főhőse ispirálta Putyint is, hogy ügynök legyen, és amikor elnökké választották, a Kreml nem győzte Stirlitzhez hasonlítani Putyint.
Láthatjuk tehát, hogy a valóság és a fikció egymásra hat.
Talán Putyin sem ragaszkodott volna az addigra már tetszhalott állapotba került program újraélesztéséhez, ha nincs a fiatalkori Stirlitz-mánia. De az USA-ban lebukott tíz orosz illegális hazaérkezése után már nem fogta vissza magát, és nagyszabású propagandaműveletet rendelt az illegális ügynökök kultuszának felépítésére. Szobrokat állítottak nekik, könyveket és dokumentumfilmeket mutattak be róluk, amelyet sokszor konkrétan kémek írtak és a titkosszolgálatok szerkesztettek. De talán az a legbeszédesebb, ahogy Putyin fogadta ezeket a „szuperkémeket”. Személyesen ment ki értük a reptérre, eléjük gördítve a birodalom leghosszabb vörös szőnyegét. Olyan tiszteletadás volt ez, ami még az amerikai elnöknek vagy a kínai pártfőtitkárnak sem járt.
