Trump intézi. A legatyásodott Oroszország egyelőre csak nyer az energiaárakon

649330322 26592301603721748 1891570220720658986 n

A mostani ársokk után tovább drágulhat az olaj, ha Trump nem tudja hajózhatóvá tenni a Hormuzi-szorost

  • Orbán Viktor is azt próbálta elhinteni a hívei körében –, hogy kiszámíthatóságot és stabilitást hoz a világba.

Pánikhangulatban az emberek pánikszerűen keresik a biztos pontokat – ehelyett Donald Trumpot találják. Az amerikai elnök a saját országában is azt sugallta – Orbán Viktor is ezt próbálta elhinteni a hívei körében –, hogy kiszámíthatóságot és stabilitást hoz a világba. Ám 2025 januárja óta ez a két dolog biztosan nem mondható el. Az ukrajnai háború lezárása helyett a második véres konfliktus is kitört, ezúttal a Közel-Keleten, és a gazdasági Kánaán sem jött el még az Egyesült Államokban sem, ahol az üzemanyagár kulcskérdés, most pedig egy hónap alatt mintegy 19 százalékkal drágult a benzin.

A világ buzgón találgatja, hogy mi lehet az amerikai elnök mesterterve, de az nem látszik. Még az iráni rezsimet sem törte meg, hiszen Ali Khamenei likvidálása után a fiát nevezték ki az ország élére, bizonyítandó, hogy a keményvonalasok továbbra is hatalmon vannak a szétlőtt Teheránban. Elemzők szerint

a hét elejére ez volt a végső lökés az energiaárak elszabadulásához.

6 Responses

  1. A TISZA PÁRT EREDETI CÉLKITŰZÉSE KÖZT VOLT A „MEGNYITJUK AZ ÜGYNÖKAKTÁKAT” ÍGÉRET , MELYNEK MÁRA NYOMA SINCS A PONTJAIBAN — PEDIG EZ A LEGSÁROSABB MÚLT. ENÉLKÜL NINCS ÉS NEM IS LESZ RENDSZERVÁLTÁS SOHA!

    1
    1
    1. A programban az első intézkedések között, nem bonyi megkeresni:

      „Megszüntetjük a politikai propagandát, visszaállítjuk a közmédia szabadságát és pártpolitikától való függetlenségét. A kormányalakítást
      követően azonnal felfüggesztjük a közmédia hírsugárzását, és csak
      azután indítjuk újra, miután megteremtettük a független, objektív hírszolgáltatás feltételeit.
      » Megszüntetjük a politikai befolyást az állami intézményekben és cégekben.
      » Visszaadjuk az önkormányzatok elvett hatásköreit és intézményeit,
      biztosítjuk a fenntartáshoz szükséges forrásokat.
      » Megnyitjuk az ügynökaktákat.”

      1. Kivéve, ha fideszes vagy, és a gazdáid mellett nem tudsz érveket felhozni, inkább megpróbálod a bizonytalanokat rávenni, hogy ne menjenek el szavazni az „ezek ugyanazok” szöveggel…

        Lesz még itt :
        – „Ezek már loptak eleget, nincs szükségük többre, az újak többet fognak lopni”
        – „Nekünk kisembereknek úgysem lesz jobb”
        stb
        stb..

  2. „Hatodik törvény. Orbán nem politikus. Egy politikusnak elvei vannak, értékei és víziója. Orbán ezzel szemben egy bűnöző, aki történetesen a politika területén tevékenykedik. Pusztán két taktikai célja van: lopni és megúszni. A mindenkori elveket, szövetségeket és üzeneteket az adott taktikai cél határozza meg: hogy épp mit akar ellopni, és hogy tudja megúszni.”

Hozzászólás a(z) ennyi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű