Magyar Péter a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf nevében olyan határozatot kaptak, amely szerint nem szállhatnak fel drónok a Tisza Párt március 15-ei rendezvényén.
„A kormány meg akarja tiltani, hogy ország-világ drónfelvételeken láthassa a valaha volt legnagyobb magyar tömegrendezvényt” – írta a legnagyobb ellenzéki párt elnöke, aki azt is leszögezte, a határozat ellenére a drónjaik fel fognak szállni. „A magyarokat nem lehet megfélemlíteni és elhallgattatni! Legyünk sok százezren, mutassuk meg mindenkinek, hogy mi vagyunk a békés és derűs, de nagyon határozott többség!” – tette hozzá.
“Gyere el, hozd el a családodat és a barátaidat a rendszerváltó Nemzeti Menetre! Mondjuk ki együtt, mit kíván a magyar nemzet! Március 15., 14 óra, Budapest, Deák Ferenc tér. Talpra, magyarok!” – zárta sorait Magyar Péter.
Hasonló volt a helyzet 2025. október 23-án is, a Honvédelmi Minisztérium a Tisza Párt Nemzeti Menetként meghirdetett vonulása idejére légtérzárat rendelt el Budapest belvárosa felett. Ez a döntés nem érintette a Békemenetet, ami aznap délelőtt indult útjára – írja a Hvg.hu.
