Úgy nem nehéz megtollasodni, hogy éveken keresztül egyszerre kapott a várostól pénzt azért, hogy az egyetemmel tartsa a kapcsolatot, és az egyetemtől azért, hogy a várossal tartsa a kapcsolatot. Közben persze nem csinált semmit, az egyetemen megtartotta az óráit (amikor éppen ráért megtartani), a városban pedig a polgármester oldalán fontoskodott.
Most persze egy ideje már érzi a Fidesz vesztét, és a köpönyeg megfordítása után újabban nagyon semleges és tárgyilagos szakember lett. Ugyanakkor nem lennék meglepve, ha már a Tiszához is bedörgölőzött volna.
Volt egy viszonylag jó műszaki egyetemünk, aztán belekényszerült a bővítésbe, ami persze együtt járt az „ócsítással+, sorra indultak a ruhatár szakok, import bölcsész rektor, szóval a műszaki oktatás szintje is lesüllyedt a bányabéka valaga alá.
Szakközépből levelezőn avanzsált káderelk? Mint Rákosi idején, ezek a modern kor Ratkői.
8 Responses
Fidesz kampányát irányította , onnan tollasodott meg
Úgy nem nehéz megtollasodni, hogy éveken keresztül egyszerre kapott a várostól pénzt azért, hogy az egyetemmel tartsa a kapcsolatot, és az egyetemtől azért, hogy a várossal tartsa a kapcsolatot. Közben persze nem csinált semmit, az egyetemen megtartotta az óráit (amikor éppen ráért megtartani), a városban pedig a polgármester oldalán fontoskodott.
Most persze egy ideje már érzi a Fidesz vesztét, és a köpönyeg megfordítása után újabban nagyon semleges és tárgyilagos szakember lett. Ugyanakkor nem lennék meglepve, ha már a Tiszához is bedörgölőzött volna.
És még csodálkozunk, hogy mindenki röhög a miskolci egyetemen….
az egyiken a magyar a másikon a román időzóna van beállítva. ennyi, fő a fegyelem : )
Volt egy viszonylag jó műszaki egyetemünk, aztán belekényszerült a bővítésbe, ami persze együtt járt az „ócsítással+, sorra indultak a ruhatár szakok, import bölcsész rektor, szóval a műszaki oktatás szintje is lesüllyedt a bányabéka valaga alá.
Szakközépből levelezőn avanzsált káderelk? Mint Rákosi idején, ezek a modern kor Ratkői.
Egy ipartüldöző városnak minek műszaki egyetem?
Csak a fajtádat nem szeretjük klinkerb@szó…Irány szeged,irány debrecen…Ott biztos örülnek majd a magadfajtának…Ja nem…:):):)
Debrecenbe még be is fogadnák ezt az agyaxan fidkányt, de Szegedre nem kellenek a huxdékok!