Fotó. Helyi politikus. Archív.
Jakab Péter: Nem volt téma a családban a holokauszt, de a zsidózás zavar
Miskolcon nőtt fel és a szíve mindig visszahúzta a városba. Most mégis Budapesten politizál, ahol elmondása szerint az ellenzékből is volt, aki vidéki prolinak gondolta. Zsidó származású, de nincs identitástudata. A cigánykérdés vonzotta a Jobbikhoz, miközben tanított roma nemzetiségi iskolában is. HVG-portré a Jobbik miniszterelnök-jelöltjével.
HVG: Jól felépítette az imázsát, hogy a nép egyszerű gyereke, aki levágja a krumpliszsákot a miniszterelnök elé, panelben lakik, parizert eszik. Mindig ilyen karakán volt, vagy ez tanult szerep szavazatmaximálási célból?
Jakab Péter: Nagyon tehetséges színész lennék, ha el tudnám játszani. Ha elég szavazatot hoz, jó, ha nem, akkor sem tudok más lenni. Gyerekkoromban, ha a telepen megállítottak, hogy „adj egy százast, vagy megütlek”, nem adtam; megtanultam megvédeni magam. Amikor a miskolci roma iskolában tanítottam, szkandereztem a legerősebb sráccal, ha lenyomtam, onnantól tiszteltek: „fájin csávó” lettem.
HVG: Árulja el, miért megy egy jobbikos roma nemzetiségi iskolába tanítani?
J. P.: Ott váltam jobbikossá, mert szembesültem a cigány–magyar együttélés valós problémáival – pedig miskolci gyerekként azért tapasztaltam pár dolgot –, és csak egy párt volt, amelyik erről mert beszélni, bár nem voltak jó válaszai.
HVG: Például a gárda? De még mindig nem világos, miért ment a Kalyi Jagba?
J. P.: Két vágyam volt: tanítani és Miskolcon élni, de ott nem volt tanári állás, a fővárosig kellett jönnöm. Szerettem a Budai Gimnáziumot, elkezdtem az angol szakot is a Károlin, de két gyerekkel nem bírtuk az albérletezést, és húzott vissza a szívem Miskolcra. Ott vettünk lakást, ott akartunk gyökeret ereszteni. Tudtam, hogy több lábon kell állni, elvégeztem egy gyógymasszőri és egy biztonságiőr-tanfolyamot is, gondoltam, ezekkel csak kihúzom addig, amíg nem lesz meg az álmom: tanári állás Miskolcon. Álltam sorban a munkaügyi központ előtt, aztán kaptam egy nevelőtanári állást, de egy év múlva bezárt a kollégium. Nem adódott más, mint a Kalyi Jag, ott mindig kerestek tanárokat. Amikor bementem állásinterjúra, még meg sem szólaltam, azt mondta az igazgató: maga kell nekünk. Máig nem tudom, hogy a Budai Gimnáziumban töltött évek vagy a biztonsági őri OKJ-s képzésem volt-e a nyomósabb érv.
HVG: Aztán mégis kirúgták. Sajnálta, vagy nem bánta, hogy megszabadult?
J. P.: Tudtam bánni a srácokkal, ezt a vezetés is elismerte, de amikor meglátták az arcomat a választási plakátokon, azt mondta az igazgató, feloldhatatlan ellentétben áll az iskola és a pártom által képviselt világnézet. Igazságtalannak éreztem. A munkaügyi perbe beidézett szülők elismerték ugyan, hogy nem hallottak rosszat felőlem, de féltik a gyerekeiket a gárdától. A bíróság elfogadta, hogy így éreznek. Politikai ügy lett belőle, elengedtem, nem fellebbeztem.
HVG: Még szerencse, hogy listán épp bejutott a miskolci közgyűlésbe. Nem zavarta a pártja hangos zsidózása?
J. P.: Nincs zsidó identitásom, már a dédnagyapám kikeresztelkedett, engem keresztény, magyar embernek neveltek. Egy távolabbi rokon mondta el, mi történt a dédszülőkkel, nem volt téma a családban a holokauszt.
A zsidózás zavar, de a miskolci Jobbikban nem volt divat.
HVG: A politikusi pályája gyorsabban ívelt fel, mint a tanári, minek köszönheti?
J. P.: Azt mondták, a jó beszélőkémnek. Pedig háromszor jelentkeztem, mire behívtak beszélgetni. Azt hittem, majd szórólapozni fogok, de három hónap múlva képviselőjelölt lettem, befutó listás hellyel. Olyan embert kerestek, aki kapcsolatot tud építeni a választókkal, és húzza a szekeret.
