A fitnesz és hasonló sportok népszerűségének növekedése.
Focizni is kevesebben járnak, mint 2010-ben.
Ez az ágazat üzleti eredményein is meglátszik, megtriplázódott az ilyesmivel foglalkozó cégek száma, az árbevételük 4 milliárd forintról 30-ra nőtt.

- A korábbi évtizedekre jellemző stagnálás, lassú növekedés után 2010-ről 2025-re jelentősen megugrott a sportra szánt idő, illetve azok aránya, akik egy átlagos napon testedzést végeznek – írja a G7 a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) időmérleg-felmérésének eredményei alapján.
Az időmérleg a hivatal egyik legérdekesebb felmérése, azt mutatja meg, mivel tölti a lakosság a napjait – ehhez négy negyedéven keresztül több mint 20 ezer ember bevonásával vizsgálja a napi időbeosztást. A kutatásban részt vevőknek részletes naplót kell vezetniük, amelyben a napjuk minden percére rögzítik, hogy mivel foglalkoztak.
Az adatok alapján 2024–2025-ben egy átlagos napon a magyarok 12,2 százaléka végzett testmozgást, ami hatalmas növekedés a 2010–2011-es felmérésben regisztrált 6,7 százalékhoz képest.
A KSH a lapnak megerősítette: nem módszertani változás okozta a drasztikus növekedést. Az áll a hátterében, hogy a „sport, testedzés” kategórián belül
a „testépítés, fitnesz, aerobik, torna, jóga, pilates” tevékenység 2009–2010-hez képest körülbelül 3,5-szeresére növekedett (2,3 százalékról 8,3 százalékra).
A hivatal adatai szerint ráadásul szinte kizárólag a fitnesz és a kapcsolódó mozgásformák okozták a növekedést. Némileg emelkedett a futók aránya, de ugyanennyivel csökkent a kerékpározóké, és focizni is kevesebben járnak, mint 2010-ben.
Az arányszámok a sportolási tevékenység végzésének gyakoriságát fejezik ki. Ennek nagyságát két tényező határozza meg: egyrészt, hogy a népesség milyen széles körében fordul elő az adott tevékenység, másrészt, hogy az érintettek milyen rendszerességgel végzik. Az adatok alapján vagy sokkal többen sportolnak, mint tizenöt éve, vagy akik sportolnak, azok sokkal gyakrabban teszik. Esetleg ezek valamilyen kombinációja.
A vállalkozásokra vonatkozó statisztikák megerősítik, hogy az elmúlt években drasztikusan megugrott a fitneszigény a magyar társadalomban.
Az ilyen szolgáltatást nyújtó vállalkozások száma közel háromszorosára, az alkalmazottaiké pedig bő másfélszeresére nőtt 2011 és 2023 között.
Az ágazat üzleti teljesítménye még látványosabban javult. Az előző évtized elején a szektor vállalatainak összesített árbevétele nem érte el a 4 milliárd forintot, három évvel ezelőtt azonban már a 30 milliárdot is meghaladta.
A 25 (mindenkori) legnagyobb szolgáltató együttes forgalma ebben a 13 évben 1,9 milliárd forintról 11 milliárd fölé emelkedett.
