Kis Grófo is elítélte Lázár János cigányozását

Felháborodottságának és értetlenségének adott hangot Kis Grófo amiatt, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter durván sértő kijelentést tett a cigányokra. Bár a tárcavezető bocsánatot kért diszkriminatív kijelentése miatt, az énekes-influenszer nyílt levele figyelmet érdemel

„A cigányság a magyarság szerves részét képezi életünk és társadalmunk minden területén és a cigányság társadalmunk minden területén – arányosan – pontosan ugyanolyan mértékben járul hozzá az országunk életéhez, mint a magyarság” – írta nyílt levelében az énekes. Azt is hangsúlyozta, hogy egyértelműen elutasít és elítél minden olyan megnyilvánulást, gondolatot és véleményt, amely rasszista alapon a cigányságot hátrányosan megkülönbözteti, degradálja, lenézi vagy elítéli bármilyen értelemben. „Ebből következően semmilyen politikai, ideológiai véleményformálónak nincsen joga ahhoz, hogy hátrányosan – a magyarsággal szemben – megkülönböztessen bennünket! Főleg nem egy olyan kormányzat idején, amikor a cigányság ügyét miniszterelnökségi államtitkárság irányítja több mint 10 éve!” – tette hozzá.

 

Lázár csütörtökön mondta azt a Balatonalmádin megrendezett Lázárinfón, hogy „ha migránsok nincsenek és valakinek takarítania kell az Intercity-n a mosdón – mert oda a magyar állampolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák – akkor föl kell tárni a belső tartalékokat, és a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti”.

Kis Grófo reményének adott hangot, hogy a jövőben nem hangoznak el hasonló kijelentések. „Kérek minden embert, hogy a közeljövőben felelősségteljesebben nyilvánuljon meg, mert senkinek nincsen felsőbbrendűsége

5 Responses

    1. „Bejöttem egy kávézóba felmelegedni.
      Az első komment a posztom alatt Gáspár Evelynről szólt. Vagyis Evelyn cigányozásáról és leszólásáról.
      Ez azoktól jön, akik tegnap Lázár megszólalását a velejéig rosszindulattal úgy kiforgatták, ahogy az csakis az ő gondolatvilágukban tud megélni.
      Lázár nem cigányozott. Lázár tényeket állapított meg. Lázár, ha sikerülne a videót megnézni, büszkén beszélt a diplomás cigányokról. Arról, hogy egyre kevesebb cigánynak kell segélyen élnie. Arról, hogy a takarítás, a WC-tisztítás is egészségesebb embert, társadalmat jelent, mint segélyen élni.
      (Megjegyzem: sok az álszent kommentelő mikor jelentkezett utoljára ilyen állásra?)
      Mindegy is.
      Vagyis nem mindegy, hiszen MP megint odáig jutott, hogy Lázár mondjon le. És persze ezt ő, MP, KÖVETELI.
      Lázár tényeket közölt. Az üzenete pozitív volt, és csak az fordítja negatívra, akinek ez a hobbija.
      És akkor itt van Evelyn. Egy diplomás, több nyelven beszélő lány. Lehet szeretni, nem szeretni — teljesen irreleváns. Szijjártó mellett, abban a pozícióban, amiben van, teljesen illik hozzá. A fiatalok nyelvén mesél a politikáról. Elmegy vele külföldre, ahol érti, mi történik, hiszen beszél angolul.
      Evelyn a cigányság, a romaság egyik olyan példája, amiről Lázár is beszélt. Nincs elnyomva azért, mert kisebbség. Vannak lehetőségei mint kisebbség. És ha nem Győző lánya lenne, akkor is lennének, mielőtt…
      Tehát Evelynt lehet lecigányozni, de a cigányok társadalmi szerepvállalásáról és annak javulásáról nem lehet beszélni?!?!
      A komment Evelynről onnan indult, hogy MP milyen emberekkel veszi magát körül (Orbán Anitára utalva), és milyen embereket vesz fel a jelenlegi kormány (Evelynre utalva).
      Gondolom, itt elfogyott a mai gondolkodásra szánható energia annál, aki ezt írta: Merthogy Evelyn jelenleg nem miniszter. Nem is jelölt. Nem is vezető beosztású. Nem is kabinetfőnök. Evelyn a maga nemében és a mostani tapasztalatával megegyező pozícióban dolgozik. Kívánom neki, hogy sokra vigye. Ezzel is erősítve a cigányság jó hírnevét.
      Összefoglalva tehát: az álszentség Nobel-díját, ha lenne ilyen, biztosan a TISZA körül sündörgő raj kaphatná.”

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű