„Hogyan engedheti meg magának egy miniszer, hogy a romákról úgy beszél mint másodrendű állampolgárokról?” – tette fel a kérdést Orsós János, a miskolci Doktor Ámbédkar iskola alapítója és Fahidi Éva-díjas oktatója egy, a közösségi oldalára feltöltött videóban, amelyben Lázár János mondataira reagált.
Az építési és közlekedési miniszter egy lakossági fórumon azt mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák –, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék az a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a valóság.”
Orsós szerint Lázár különbséget tesz magyar és magyar között. „Felháborító, hogy ez mehet vég nélkül, és az is felháborító és elszomorító, hogy a választók ezt nem hallják meg.” A roma aktivista és pedagógus hozzátette: bízik abban, hogy „a roma választók meghallják és megértik, mi is az elképzelése a kormányzatnak a cigányokkal”.
Végül azt javasolta Lázárnak, hogy „fogjon meg egy vécékefét, üljön fel egy InterCityre, nézze meg a saját szarát, amit működtet mint közlekedési miniszter, és takarítsa el magával együtt”.
Lázár beszédéről Magyar Péter osztott meg videót péntek reggel. A felvétel megjelenése után a minisztert keményen kritizálták a Tisza Párt politikusai, majd a miniszter is megszólalt. Molnár Áron is reagált rá.

9 Responses
alakul ez a mindent ( is ) tudóknál
„Őrizetbe vettek három klímaaktivistát, akik meg akarták rongálni a német kancellár magángépét
Friedrich Merz gyakorlott pilóta.”
Osztán ez hogy van Orsos Jani bácsi? „kismillió olyan cigány van, akik igenis be tudtak illeszkedni és értékes, megbecsült tagjai a társadalomnak. Őket valahogy nem éri az előítélet, ők tudnak tanulni, becsületesen dolgozni, és nem lopják el a BKV-n a pénztárcádat. És eszedbe sem jutna róluk ez. A dolog másik oldala, hogy jó pár kisebbség van kis hazánkban akiket épp lehetne utálni, mert az országukkal nem vagyunk túl jóban – Pl. román, szlovák kisebbség. És a fene se bántja őket. Vannak optikailag és kulturális téren sokkal inkább különböző kisebbségeink is – lásd Pl. a kínaiak. És valahogy ők is kiválóan boldogulnak. Ez a fránya társadalom csak a cigányokat utálja. Ráadásul nem csak ez – szerte Európában kb. minden országban ez a kisebbség kb. hasonlóan él. „
Tudjuk! Vannak felkérdezések.
„Most pedig egy, a magát a Megasztárban is kipróbáló volt pornós, nevezetesen Hetei Lilka kérdezte fel a Lázárinfón Lázár Jánost és „elmúlttizenhatévezett”. Hetei egyébként nem mezei aktivitsa, hanem a csepeli Tisza sziget alapítója, amikor pedig nem a politikával foglalkozik, akkor a teltebb hölgyeket kedvelő férfiak izgatásával van elfoglalva. „
akkor a fideszben már helyettes államtitkár lenne
Vagy írhatott volna alaptörvényt…
akkor ez jó hír
„Már a pornósoknak sem kell a disznópofájú ruszkiribanc dagadt és hordája”
Ha az m1 hiradó írja az nekem pont elég :):);)
Lázár János,
amit az elmúlt negyvennyolc órában műveltél, az nem botlás volt, nem túlkapás, nem „félreérthető mondat”. Két külön bűn, egyenként is kimagyarázhatatlan, de együtt egy teljes erkölcsi csőd. Egyik sem magyarázza a másikat, egyik sem kisebbíti a másikat. Egyformán súlyosak. Egyformán vállalhatatlanok.
Előbb kollektíven aláztad meg a magyarországi cigányságot. Nem társadalmi problémáról beszéltél, nem oktatásról, nem esélyről, nem felelősségről. Hanem WC-keféről és szaros budiról. A legalantasabb szimbólumot húztad elő, és rákented több százezer magyar emberre. Azért, mert lefelé ütni mindig könnyebb, mint szembenézni azzal, hogy tizenöt év kormányzás után te is részese vagy annak a nyomornak, amit most lenézel.
Ez nem vélemény volt. Ez megbélyegzés.
Ez nem kritika volt. Ez kirekesztés.
Ez nem jobboldal volt. Ez szociális darwinizmus, kocsmai nyelven, mert nektek már csak ez maradt a kocsmai hőbörgő alpári szinvonal.
Aztán jött másnap. És te még mélyebbre ástad magad.
Egy nő kérdezett tőled. Egy állampolgár. Felöltözve, nyilvánosan, a szabályok szerint. Te pedig megbüntetted a kérdezőt. Elővettél egy intim jellegű képet, és odadobtad a nyilvánosság elé. Nem közügyként. Nem magyarázatként. Hanem figyelmeztetésként: „így jár, aki kérdez” tőlem. Ez a stílus eddig a Lentulai féle alja propagandisták eszköze volt, de te most idáig süllyedtél.
Ez nem politikai kommunikáció, hanem aljas zsigeri, alpári bosszú.
Ez nem vita, hanem megfélemlítés.
Ez nem férfias keménységm, ez zsigeri bántalmazó reflex.
Teljesen mindegy, honnan van a kép. Teljesen mindegy, valaha nyilvános volt-e. Egy miniszternek nem joga, hanem kötelessége tudni, hogy a hatalom és a nyilvánosság nem bunkósbot, amivel vissza lehet csapni egy kérdésért. Te tudtad. És mégis megtetted. Ez a különbség a butaság és az aljasság között.
És most nézzük együtt a képet, János, mert együtt adják ki az igazságot.
Először kollektíven lealázod a cigányokat.
Másnap személyesen alázol meg egy nőt.
Közös bennük, hogy nem felfelé rúgsz, hanem lefelé taposol. Közös bennük, hogy nem válaszolsz, hanem uralkodsz. Közös bennük, hogy nem a hatalom erejét, hanem a hatalom félelmét mutatják.
Ez már nem elszólás. Ez minta.
Ez már nem kampány. Ez leépülés.
Ez már nem egy ember ügye. Ez rendszerkép.
Egy normális országban itt vége lenne. Nem poszt, nem magyarázat, hanem következmény. Nálunk viszont színpadra lépsz ma a miniszterelnökkel, aki hallgat, nem határolódik el tőled, magára veszi a te mocskodat és kiáll melletted, osztozik a véleményedben. Ez mindent elmond. Nem rólad. Rólatok.
Lehetttek gazdagok. Lehettek befolyásosak. Lehetnek kastélyaitok, stadionnyaitok, lehet sok ezer milliárd lopott pénzetek.
De amit most megmutattatok, az végleges.
Megmutattátok, hogyan beszél egy hatalom, amikor fogy az érve.
Megmutattátok, hogyan viselkedik egy rendszer, amikor fél.
Megmutattátok, milyen az, amikor a Fidesz leveti az emberi arcát és pofán rúgja a az embereket.
Ezt már nem lehet kimagyarázni.
Ezt már nem lehet elpoénkodni.
Ezt már nem lehet lemosni.
És igen, kimondom:
Ez Fidesz, aki cigányozik és nőket aláz, nem vezetni akarja az országot, hanem birtokolni.
Ez ellen nem kampány kell.
Ez ellen gerinc kell.
És az, János, az nektek már rég nincs meg.
https://www.youtube.com/shorts/987wVyV7wbs