Sulyok volt közvetlen munkatársa durván beleállt Miszter Szatyor fingba

Miszter Szatyor fing.

  • „Engem idén a szeretetet oly’ nagyon hirdető volt főnököm, a köztársasági elnök gyakorlatilag tönkre tett. Innen szép felállni” – írja saját posztja alatt egy kommentben Szántó Georgina.

„Engem idén a szeretetet oly’ nagyon hirdető volt főnököm, a köztársasági elnök gyakorlatilag tönkre tett. Innen szép felállni” – írja saját posztja alatt egy kommentben Szántó Georgina.

A kommunikációs szakember azt ígéri, hogy hamarosan közzé fogja tenni az emlékeit arról a másfél évről, amely alatt már köztársasági elnökként igyekezett védeni Sulyokot.

Mint írja, ebből az elnök nem kért. Az volt a mottója: “Neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”. Szántó szerint ezt arra mondta, hogy ő „a féktelen pénzköltés, a felduzzasztott létszámokkal utazó delegációk, a szociális érzéketlenség állandó kritikusa” volt.

Megjegyzi ezek, amíg alkotmánybíró volt Sulyok, erénynek számítottak, de elnökként már nem.

„A jó szó ellenséggé vált, a tenni akarás bűn lett, a jobbító szándékú kritika üldözendővé vált. Ebben a szellemben érdemes hallgatni az idei beszédét. Régóta le szerettem volna ezt írni. Féltem. Mert a rendszer lejárat mindenkit, aki meg mer szólalni. De már nem érdekel. Állok elébe bárminek.”

Szántó posztja
Facebook

Mint írtuk, Szántó szeptemberben, közös megegyezéssel távozott a Sándor-palotából, miután korábban az Alkotmánybíróság kommunikációs igazgatója volt, amelyet 2016 novemberétől államfői kinevezéséig Sulyok elnökölt. Főnökét követve tavaly márciustól idén februárig sajtófőnökként vezette a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatóságát, majd június 18-ig sajtófőnökként az Elnöki Kabinet tagja volt. Végül június 19-től szeptember 3-ig főigazgató-helyettesként a Programmegvalósításért Felelős Kabinet vezetőjeként dolgozott. Szántó neve márciusban vált szélesebb körben is ismert, amikor a Telexet poloskázós képpel illusztrált szövegben hazugozta le. Emlékezetes kommunikációs baki volt a Sándor-palotától az az augusztusi poszt is, amikor az elnök  a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után előbb megnevezte az orosz agresszort, majd később törölte az orosz szót a posztjából.

8 Responses

  1. Simicska is így kezdte
    aztán hogy megszerette az álbaloldal
    Georginát is megszeretik.

    1. Megszerette? Simicska amikor viktorka elkezdte sz@pni a putyinf@szt. elmondta hogy ő meg nem fogja…Ennyivel jellemesebb a fajtádnál Zotyó…Mondjuk egy zalkás ifjúkomcsi alkoholistának hiába magyarázom.

      1. https://444.hu/2018/03/11/orban-jatszmaja-feltarul-a-putyinnal-kiepitett-kapcsolat-titkos-tortenete
        https://index.hu/belfold/2018/03/11/simicska_a_kgb-utodnal_igy_kezdodott_orban_putyinhoz_dorgolozese/?token=86a65f0efad32df0ecf945a55c2a34ec

Hozzászólás a(z) idézet bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű