Felfüggesztett börtönt kapott a bv-s, aki halálos balesetet okozott a 37-es főúton

Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság a 2024 januárjában a 37-es főúton történt halálos közúti baleset ügyében – közölte a Miskolci Törvényszék hétfőn.

A tájékoztatás szerint a bíróság a vádlottat közúti baleset okozásának vétsége miatt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A vádlottat előzetes mentesítésben részesítették. [Ez azt jelenti, hogy az illetőt mentesítették a büntetett előélet hátrányos jogkövetkezményei alól, azaz az elítélése ellenére sem lesz priusza – a szerk.]

Azt írták, a bíróság megállapította, hogy a vádlott – aki a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagja – szolgálaton kívül közlekedett autójával Szerencs felől Sárospatak irányába a megengedett sebességet betartva. Vezetés közben azonban váratlan rosszullét tört rá, ennek ellenére nem állt meg, elvesztette a kontrollt a jármű felett, majd óránkénti 75-80 kilométeres sebességgel a vele szemben szabályosan érkező személygépkocsinak ütközött.

Hozzátették: ebben a járműben a Magyar Honvédség három hivatásos tagja bekapcsolt biztonsági öv használatával utazott. Az egyik utas a helyszínen életét vesztette, a másik súlyos, a sofőr pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

Kitértek arra is, hogy súlyosító körülményként értékelte a bíróság ezen bűncselekmények elszaporodottságát, enyhítő körülmény volt ugyanakkor a terhelt beismerő vallomása, büntetlen előélete, együttműködő és őszinte, megbánó magatartása. Az ítélet jogerős – közölték.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű