De a papa sem százas.
Beszámolók szerint Ramzan Kadirov fiának a konvoja nagy sebességgel hajtott Groznijban, majd az elől haladó autó belecsapódott valamilyen akadályba és a mögötte érkezők is egymásba rohantak.

Válságos állapotban szállították kórházba Adam Kadirovot, a csecsen elnök fiát és kijelölt utódját – írja a Szabad Európa kaukázusi aloldala.
A Meduza úgy tudja, hogy az ifjabb Kadirov újra kellett éleszteni és jelenleg is eszméletlen, illetve zajlik az előkészítése annak, hogy egy moszkvai kórházba szállítsák át.
A beszámolók szerint Adam Kadirov konvoja nagy sebességgel hajtott Groznijban, majd az elől haladó autó belecsapódott valamilyen akadályba és a mögötte érkezők is egymásba rohantak.
A 18 éves Adam Kadirov Csecsenföld jelenlegi elnökének, Ramzan Kadirovnak a fia és kijelölt utóda. Az ifjabb Kadirov rohamléptekben haladt eddig előre, 15 éves korában már ő volt apja legfőbb testőre, tagja lett a Csecsen Különleges Erők Egyeteme vezető testületének, majd két éven belül megválasztották a csecsen biztonsági tanács titkárának és ő felügyeli az ország rendőrségét is.
Ez a szédületes karrier azt követően indult be, hogy nyilvánosságra került egy videó, amin az akkor még 15 éves Adam összever egy Korán-égetéssel vádolt rabot. Ezért a hőstettéért nyomban kapott is vagy hat kitüntetést a csecsen kormánytól, majd két év alatt további tízet.


Egy válasz
No? Kell a veséje a faternak?