Miskolc. A rendszerváltásig katonatisztnek tanult, és légvédelmi rakétásként szolgált Budapest közelében

Elhunyt Rigó Jenő jezsuita atya, egykori miskolci plébános

Rigó Jenő 1963-ban született Mosonmagyaróváron, ahol állami gondozásban nőtt fel és ateista nevelést kapott. A rendszerváltásig katonatisztnek tanult, és légvédelmi rakétásként szolgált Budapest közelében – hasonlóan Loyolai Szent Ignáchoz, aki szintén katonatiszt volt, mielőtt megalapította a Jézus Társaságát.

Felnőttként, 1992-ben tért meg a rendszerváltás idején. A budapesti Jézus Szíve-templomban tette meg első lépéseit a hit útján a Népleányok segítségével. Ahogy később visszaemlékezett: “Úgy nőttem fel, hogy nem ismertem Istent. Hittem, hogy a világ problémáira a tudomány az egyetlen válasz. Mindig hittem az igazság végső diadalában, bár nem tudtam, mi az igazság.”

1995-ben lépett be a Jézus Társaságába, miután megismerte a jezsuitákat és felismerte, hogy az életszentség elérhető még az emberi esendőség ellenére is. Tizenegy év hazai, müncheni és londoni képzést követően 2006-ban szentelték pappá ugyanabban a Jézus Szíve-templomban, ahol hivatása megszületett.

Papi szolgálata során számos jezsuita közösséget vezetett. Három évig a miskolci Fényi Gyula gimnázium kollégiumát vezette, majd 2010 és 2013 között Szegeden a Szent József-templom és a Kaszap István Kollégium igazgatójaként szolgált. 2013 és 2017 között négy éven át a torontói Szent Erzsébet templom plébánosaként működött Kanadában.

2017 őszén tért vissza Miskolcra, ahol az Avas-déli Isteni Ige templom plébánosa lett. Emellett 2019-től a miskolci Pongrácz Szent István rendház vice-superiori feladatait is ellátta. 2023-tól a magyar jezsuita rendtartomány ökonómusaként dolgozott – először Miskolcról, majd Budapestről, ahol a Fáber Szent Péter rendház minisztere és a provincia idős rendtagokért felelős delegátusa is volt.

Néhány héttel hatvankettedik születésnapja után váratlanul lett rosszul. Agyvérzést kapott, életmentő műtéten esett át Budapesten, de már nem tudott felépülni. Rendtársai naponta látogatták a kórházban a hónapokig tartó betegség alatt.

Jenő atya jézustársasági hivatását így foglalta össze: “Jezsuitának lenni számomra annyit jelent, hogy Szent Ignác és társai példáját követve gyakoroljam a nagylelkűséget és megnyerjek másokat Jézusnak. Segítsem a keresőket, hogy rátaláljanak az igaz világosságra, Jézus Krisztusra, megtalálva életük értelmét, melyre őket az Isten hívja.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű