
Kaltenbach Jenő jogtudós – akit még nagy jóindulattal sem lehet kormánypártisággal vádolni – Facebook-posztban adott hangot egyetértésének Varga Judit megállapításával, mely szerint Magyar Péternél valami nagyon nem oké.
A volt feleség, Varga Judit szerint Magyar Péter »súlyos nárcisztikus személyiségzavarban szenved« . Hát, ahogy úgy elnézem, van benne valami”
– írta Kaltenbach Varga Judit egyik korábbi kijelentésére utalva.
A poszt minden bizonnyal a nagy port kavart Szily Nóra-interjúra adott reakció, melyben Magyar Péter a nők védelmezőjeként adta elő magát, és melyet Varga Judit egyetlen szóval jellemzett: „hányinger”.

16 Responses
párbeszédes képviselő, aki most épp a cigány zsoldjában megküzd a mindennapi betevőért, akarom mondani amit torokra vesz mindennap, és rendesen le is nyeli ha megsimizik a fejét a mandineresek, vénségére ez lett belőle. szégyenszemre
más?
Tessék, friss:
⚡️Putin azt mondta Trumpnak, hogy „Kijev terrorista akciói az államelnöki rezidencia ellen nem maradnak válasz nélkül” – mondta Usakov.
◾️Trump megdöbbent és felháborodott a ukrán hadsereg Putyin rezidenciájára irányuló támadási kísérlete miatt, – mondta Putyin tanácsadója, Usakov.
◾️”Istennek hála, hogy nem adtuk át Zelenszkijnek a Tomahawk rakétákat”, – Usakov azt mondja, hogy Trump állítólag ezt mondta Putyinnak.
◾️Trump azt mondta Putyinnak, hogy nem is tudott volna elképzelni „ilyen őrült akciókat”, mint például a drón támadás az orosz elnök rezidenciájára – Usakov.
◾️Az amerikai megközelítés a Zelenszkij-vel való együttműködésben meg fog változni e támadás után: ezt mondta Trump Putyinnak – Usakov.
❓️A támadást úgy gondolom egyeztették az Egyesült Államokka.
🔻Az orosz elnöki tanácsadó egyéb kijelentései:
◾️Putin nagyon egyértelműen kijelentette Trumpnak, hogy Oroszország álláspontja felülvizsgálásra kerül a Kijev által folytatott államterrorizmus miatt.
◾️ Trump és tanácsadói tájékoztatták Putint a Zelenszkij-al folytatott tárgyalások eredményeiről;
◾️ Kijev nagy hatótávolságú drónokat használt az orosz elnök rezidenciájának megtámadására;
◾️ Az Oroszország véleménye szerint a Trump és Zelenszkij által elért egyes eredmények lehetővé teszik Ukrajna számára, hogy kibújjon kötelezettségei alól;
◾️ A drónok támadása Putyin rezidenciájára „gyakorlatilag közvetlenül” az Egyesült Államok és Ukrajna közötti Mar-a-Lago-i tárgyalások után történt;
origo : Trump háborúpárti
ennyire fáj, ha tükörbe nézel?
miért nem költözöl egyből moszkvába pedoxxx? Onnan is tudnál hazát árulni
miért rontod még itt a levegőt? te nem vagy magyar csak egy kevertfajú kétes felmenőkkel, pl. patkányok sertések, rendelkező állatias muzsik vagy. egy buta beteglelkű gonoszpofájú gonoszlelkű családrontó szakállaspatkányfejű ruszkiszolga
az ilyenekkel kutyaszart etettünk a 70 -es évek végén
zabálták rendesen közben behugyoztak a félelemtől
1918-tól nyaltál nekik az nem zavart?
most meg váltottál a george bá seggére?
A ruszkiknál alávalóbb népség kevés létezik a Földön, talán csak a hazai csahosaik tesznek túl rajtuk aljasságban magyargyűlöletben embertelenségben kéjelegve.
De még a hivatalos orosz hírügynökségnek is feltűnt hogy mennyire túlteljesítenek még rajtuk is a magyarok a gyűlölet propaganda fröcskölésében.
Mindig is undorító volt ez a birodalmi gondolkodás, de a Szovjetunió szétesése óta kifejezetten nevetséges is. Pláne, hogy ez a nép is a saját okádék gondolkodása, szuicid, primitív hozzáállása miatt tart ott, ahol. Onnan is évszázadok óta menekülnek az értelmes, békés, nyugodt kultúremberek, ott is van egy értelmes, szerethető, tisztességes kisebbség, és egy ostoba, mindennel etethető hatalmas tömeg, aki mindent elnéz az éppen aktuális tolvaj szar hatalomnak. Vilaghatalombol ezek is összezsugorodtak oda, ahova valók, a lakosság nagy része napról-napra él, a magyarokhoz hasonlóan teljesen kiszolgáltatott, perspektíva nélkül elő szerencsétlen tömeg, és nem is erdemelnekmást, ha a világ legnagyobb területű országából, végtelen tartalékokkal és lehetőségekkel egy Olaszország méretű gazdagságot tudnak működtetni, dél-amerikai szintű korrupció mellett.
Állj! a kínaiak szidalmazását lehagytad? Az amerikaiak kegyelem kenyerén élnek.
Mi lenne a családoddal, ha az amerikaik nem szállítanának alkatrészeket az alvó drónokhoz? Kénytelen volnátok a zöldhatáros migráncs késelését megvárni.
„Nehéz védekezni ellenük, a védőhálókon is átrepülnek
Az orosz „alvódrónok” egyre súlyosabb problémát jelentenek Ukrajna számára, ahogy egy ukrán katona megerősítette a Bildnek. Azt is részletezte, hogy ugyan hat órán át képesek lesben állni ezek a támadóeszközök, de ha katonai célpont nem akad, akkor civilek ellen is bevetik, mielőtt az akkumulátor lemerülne.
Ukrajna védekezésül egyre több hálót feszít ki a frontvonal mentén, hogy megvédje a civileket és az infrastruktúrát az oroszokkal szemben, azonban a probléma az, hogy a száloptikával vezérelt „alvódrónok” rendkívül precízen irányíthatók, és egyméteres réseken keresztül is átrepülnek a hálókon.
Ugyan Kijev is alkalmaz ilyen drónokat, de jóval kisebb mértékben, mint Oroszország. Ennek egyszerű oka van: a Kína által támogatott orosz hadiipar jelenleg naponta több mint 1200 „alvódrónt” gyárt, míg Ukrajna és nyugati szövetségesei még százat sem, ráadásul ezek többsége is kínai gyártmány.
Már a háború előtt megkezdődött a fejlesztés
Az eszközt viszont nem 2025-ben kezdték el fejleszteni, hanem már két évvel korábban jelezte az orosz állami hírügynökség, hogy elkészült az első „alvódrón” típus, a Joker. Dmitrij Kuzjakin szerint ezeket nem látja senki repülni, hanem előre telepítik őket a támadás helyszínén, majd váratlanul csapnak le gyanútlan áldozatukra. Egy pilóta akár 15 ilyen típusú drónt is irányíthat.
Egy korábbi jelentés szerint az „alvódrónokba” a Hibernator modult szerelték be, amellyel akár hetekig készenléti állapotban várhatják a bevetést. Az eszköz fő feladataiként Kuzjakin az ukrán erődítmények megsemmisítését, stratégiai pozíciók elfoglalását, illetve páncélozott járművek felrobbantását határozta meg.
Az orosz Komplex Pilóta Nélküli Megoldások Központjának (CKBR) fő tervezője tisztázta, hogy 2021 óta szorosan együttműködik az orosz védelmi minisztériummal a drónszektorban, és az FPV-drónok funkcióinak bővítésén dolgoznak, központjuk Moszkva közelében, Zsukovszkijban található, ahol az eszközök fejlesztése és gyártása mellett pilótákat is képeznek.”
Ha ilyen gyengék miért kácsingozott utánuk Napoleon , Hitler, Ursula?
te vagy a ruszki, ha kíváncsi vagy rá, kérdezd meg!
Minek? Választ kaptam:
https://www.youtube.com/watch?v=qn8kINU519E
x Tibi?Lol…Zolika te aztán jól megválogatod a példaképeidet hallod e…Tibi legalább akkora hazudozó mint te.,de jó tudni hogy odavagy érte :););)
akkor minek kérdezted, idióta?
https://www.facebook.com/reel/840137729017205