Bandesz lendületben
Mikolc város képviselőtestületének többsége az ülésen végül úgy fogadta el Hollósy András alpolgármester-képviselőjelölt előterjesztését, hogy az abban megfogalmazott állítások hitelessége kérdéses, az reakcióként született városvédelmi nyilatkozat pedig nem is létezik.
Az alpolgármester az előterjesztésben idézte az állítólag Magyar Pétertől származó szavakat – a város „lepratelep”, „pöcegödör”, a miskolciak pedig „fogatlan prolik” –, csakhogy azt már nem írta bele a javaslatba, hogy semmilyen bizonyítéka nincs arra, hogy mindez valóban elhangzott Magyar Pétertől.
De még az állítólagos forrást sem nevezte meg az alpolgármester, pedig az ismert: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A kormánypárti politikus volt az, aki egy DPK-gyűlésen illetve a Facebookon is azt állította: ezeket mondta Magyar. Bizonyítékot ő sem hozott, de megjegyezte, hogy ez Magyar volt feleségétől, Varga Judittól tudható.

6 Responses
Annyi igazság azért van benne, hogy Bandi és Pufi is fogas prolik, akik igyekeznek Miskolcból egy fideszes pöcegödröt varázsolni. Ahogy az is igaz, hogy Miskolcra és a miskolciakra nézve ez nem sértő, mert se Bandi, se Pufi nem miskolciak.
„Miskolc közlekedése katasztrófa. Miskolc utcái szemetesek. Miskolc ma nem biztonságos. Miskolc bajban van. Elég volt ebből az igénytelenségből! Részegen önmagukból kikelve ordibálnak az utcán. Nem félhetünk tovább! ” Tóth-Szántai József Miskolc polgármestere.
Igen, Miskolc bajban van. Egy alkalmatlan pojáca a polgármestere,félcédulásokkal körülvéve
Ezt kevés leírva olvasni, látni kell hozzá ezt a szánalmas megafonképzős ripacskodást is :
https://www.youtube.com/shorts/6fH946S3HFg
https://promotions.hu/article/139439/1769700385_torok-gabor-minerva-kozvelemeny-kutatas-nezopont-2026-os-orszaggyulesi-valasztasok-tisza-fidesz.jpg?crop=1396,576,2,117&width=3840
még néha félek a nulláktól mert pénzesek……méltóságteljes sematikussággal szorítók
rámdudálnak kehes kacajjal
csonkán alattomban grimaszkodva
a jólnevelt dudva
színjátszó hálóval ékesített
satnyabáb
szívutánzat pomádéjával
impotencia-élvezők
POTENCIAHÜLYÍTŐ ANGYALOK
pinaőrök
szagravigyázók
egyhüvelybeürítők
mindentmegspórolók
rímrevigyázók
tehetségbuktatók gépezete
olajozója a ragyakovász tülekedés
kirakatáramának
vigyázat vigyázók
elegáns csecsebecse-hazugság hajhászok
kirakatra ömlők
baszásbeszüntetők
csak család házalapításra
közösülők
mert nem szeretkezők
félelemből élők
költőt végigmérők
forradalmárt kikacagók
csendes csöndet csavarók
férfi-közeltől sikítva vacogó nők
színészek ócsárolta költő
pedagógusok ócsárolta költő
népócsárolta költő
havivérzősök ócsárolta költő
portások rendőrök
rangosok és rangtalanok
KISZ-UTÁNIAK ÚJ URAK
szúnyogok és tetvek ócsárolta villám
vágj és világíts