Miskolcra szállítanák át a Szőlő utcai nevelteket. Jó hírek évvégére

Börtönökbe akarják átszállítani a Szőlő utcai gyerekeket. Úgy tudjuk, már épülnek a mobilházak a tököli és a miskolci börtönökben, ahová a gyerekeket helyezik majd át – írta hétfő este Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Facebook oldalán. Állítása szerint erről több forrásból is érkezett hozzá információ.

A politikus azután posztolt, hogy a Telex korábban megírta, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az intézet kiürítésére készül, a Szőlő utcában fogvatartott fiatalokat más javítóintézetekbe szállítanák át, a dolgozók létszámának csökkenésére hivatkozva.

A lap megkeresésére a BvOP Kommunikációs Főosztálya azt írta: „A Budapesti Javítóintézet a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, a szolgálati feladatok ellátásához szükséges létszámmal működik”. Hozzátették ugyanakkor, hogy „az átszállításokról részletesebb tájékoztatást biztonsági okokból nem tudunk adni”.

A BvOP december 10-én vette át az öt magyarországi – a Szőlő utcai, a rákospalotai, az aszódi, a debreceni és a nagykanizsai – javítóintézet irányítását és fenntartását. „Az elsődleges feladatunk az most, hogy a működési feltételeket megvizsgáljuk, és ahol problémát vagy hiányosságot tárunk fel, ott a javítóintézeti kollégákat támogatva, velük együttműködve, a legjobb megoldásokat közösen megtaláljuk. Ez a folyamat zajlik most, amely során történnek olyan, valamennyi intézményt érintő intézkedések – többek között a rendelkezési jogkör gyakorlójának engedélyével átszállítások is –, amelyek a javítóintézetek biztonságos működését szolgálják” – közölték.

Olyan új tanúk tettek tanúvallomást a Szőlő utcai ügyben, akik azt állítják, a javítóintézetben az akkori igazgató, Juhász Péter Pál szexuálisan molesztálta őket. Az akkor még csak 14-15 éves fiúk szerint az általuk máig Péter bácsiként emlegetett intézményvezető ígérgetéssel, ajándékokkal, illetve egyiküknél a családját is érintő fenyegetéssel vette rá őket orális szexre és közösülésre.

Az ügyet érintő nyomozásban eddig kilenc személy gyanúsítotti kihallgatása történt meg. Közülük hatan letartóztatásban, míg további két személy bűnügyi felügyeletben van.

A Szőlő utcai botrányról szóló cikkeinket itt találja összegyűjtve.

21 Responses

  1. Csak hozzák őket, legalább lesznek a városban az önkori képviselőknél különb emberek.

    5
    1
  2. „14-15 éves fiúk szerint az általuk máig Péter bácsiként emlegetett intézményvezető ígérgetéssel, ajándékokkal, illetve egyiküknél a családját is érintő fenyegetéssel vette rá őket orális szexre és közösülésre.”

    Értem. Fene a gusztusát. És ki volt a szopó ágon? Nem haraptak a bünözőtanoncok? 😂🤣😁

  3. „már épülnek a mobilházak a tököli és a miskolci börtönökben, ahová a gyerekeket helyezik”

    Látom Klara Petrova Dobreva, már készül a 2026-os prájdra. Nagyon cicis vót az évben és kislányos zavarában tette kis kacsóját ide-oda.
    DE!
    Minek a mobil ház? Ott van kihasználatlanul a TTTT -székház,
    a Tulipán Tömb Think Tank, közel az Intersparhoz.

      1. Nem lehet könnyű Zotyónak sem feldolgozni…A testvére sikeres,elismert ember,sok unokával.Zoli mit tudfelmutatni?Egy bezárt cementgyárat,egy elhatalmasodó alkoholizmust,meg hogy a saját vérét is hátbaszúrta…

        1. valami bővebbet erről a hátbaszúrásról szívesen elolvasnám.
          Ott az e-mail címem. Ird meg, itt senkit nem érdekel.

      2. Már régtől megvetlek, ne fáradj velem sz@rkavaró.
        Ne keverd Apróékat a családomhoz. Nem ismersz.

        1. KI NEM SZAR LE ALKOHOLISTA GONOSZLELKŰ SENKI!
          AKINEK MÁR A CSALÁDNEVE SEM IGAZI …
          NEM TUDOD KI VAGYOK DE ÉN ISMERLEK ELÉG KÖZELRŐL AHHOZ HOGY TUDJAM, TE VAGY AZ AKINEK NEM SZABAD HÁTAT FORDÍTANI
          HA HA HA HA HA

          1. eddig csak a pedo hajlamaidról voltál ismert, most még ez is?

          2. Most viccelsz? Te álmodsz engem az elfordulásoddal

            „Egy fiatalasszony éjszaka azt álmodja, hogy egy kétméteres néger kergeti meztelenül, álló felszereléssel. A nő menekül, fut, amíg bírja, végül kifulladva megáll, szembefordul a négerrel és megkérdezi:
            – Mondja, mit akar maga tőlem?
            Mire a néger:
            – Asszonyom, én magától?! Hiszen maga álmodik engem…”

          3. Azt akarod mondani Zoli, hogy te néger vagy? Vagy csak megint az ablakmosó folyadékra ittál?

          1. Már amikor megtalálod a tükröt beb@szva…Akkor mégsem lesz cím hantás alkesz? :):):)

  4. köszönjétek thócsának és chéber asszonynak.
    Zsolcán milyen jól mutatna kháti háza mellett, de a mike pap is örülne neki. HISZ ŐK befogadók.

    1. De legalább a miskolci pedofXdeXknek nem kell a szőlő utcáig utazni, mint eddig…

      1. Hogy van az, hogy neked a pedofilokról egyből orbán ugrik be?
        Lesznek részletek?
        Megvárja míg kiderül, vagy már csak a kiadatásban bízhatunk?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű