Újabb telepek létesítését hagyta jóvá Izrael Ciszjordániában

A megszállt terület annektálását Washington is élesen bírálta.

Izrael 19 új telep létesítését hagyta jóvá Ciszjordániában. Ezzel az elmúlt években létesített új telepek száma már 69-re nő a megszállott területen – írja a Guardian Bezalel Szmotrich pénzügyminiszter közlése alapján. A szélsőjobboldali politikus tette közzé a telepítésre vonatkozó tervet, amelyben az új telepek között két olyan is szerepel, amelyet 2005-ben már felszámoltak. Emellett több, korábban létesített telep legalizálását is előirányozza.

űIzrael 1967-ben foglalta el Ciszjordániát, Kelet-Jeruzsálemet és Gázát, Ciszjordániába azóta félmillió zsidót telepítettek. A telepeket a nemzetközi jog törvénytelennek tekinti – jegyzi meg a brit lap, hozzátéve: a lépés szembemegy az október 10-én aláírt tűzszüneti megoldással is, amennyiben az egy lehetséges palesztin államra tesz javaslatot. Korábban Marco Rubio amerikai külügyminiszter is bírálta Benjamin Netanjahu kormányának azt a tervét, amely alapján annektálnák Ciszjordániát.

Az elmúlt időszakban megszaporodtak a palesztinok elleni támadások a térségben, a telepesek mecseteket, falvakat, ipari és katonai létesítményeket támadtak meg, de felégettek termőföldeket is. November végén az izraeli hadsereg nagyszabású katonai műveletbe kezdett Ciszjordániában, amit az IDF a terroristák elleni harccal indokolt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű