Miskolc. Megbénul az M3 Budapesten ma

A fuvarozók alapproblémája, hogy az eredeti tervek szerint a gyorsforgalmi utakon 4,3 százalékkal, az infláció mértékével nőnek a díjak, a főutakon közlekedő teherautók esetében viszont több mint ötven százalékos emelés jöhet. A szervező szerint ezzel Európa legmagasabb útdíját kellene fizetni.

Péntek délután még olyan hírek jelentek meg, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és az eredetileg fuvarozókat képviselő Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) megállapodást kötöttek. Aztán szombaton Orosz Tibor jelezte: ez nem igaz, elhatárolódnak tőle, mert a szervezet által kialkudott mértékű emelést se tudnák kifizetni.

2 Responses

  1. Teljesen jogos, és érthető, hogy Magyarországon lesz a legmagasabb az útdíj, hiszen itt építik legdrágábban az utakat.
    Láttátok már azt a sok-sok kiéhezett, már eleve a magyar népen élősködésre szaporított kisonokát?
    Naugye!
    Csak egy ötlet: ha még drágábban építenék az utakat, lehetne még tovább emelni az útdíjakat.

    1. Jaja! Meg hát sokba került a hatvanpusztai hacienda, a zebrák tartása sincsen ingyen, szóval kell a pénz Lölőnek. De a Tiszát brutális adóemeléssel vádoló Fidesz pár hónappal a választások előtt mégsem emelheti direktben az adókat, ezért olyasmit emel, amiről csak kevesen (elsősrban a fuvarozók) értesülnek, és aminek a drágulása csak átételesen, az emelkedő szállítási díjakban csapódik le. Azt meg rá lehet fogni a háborúra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű