Hittanár-nevelőtanári képesítése van…

Úgy tűnik, hogy a szadista viselkedést tanúsító megbízott igazgatónak nincs felsőfokú végzettsége, azaz köznyelven diplomája.
Felsőoktatási szakképzésben (ún. FOSZK) szerzett hittanár-nevelőtanári képesítése van.
A FOSZK egy 2 éves, érettségire épülő szakképzés, amit ugyan egyetemeken indítanak, de nem főiskolai vagy egyetemi szinten, az oklevélre sem a BSc, pláne az Msc fokozat nem kerül rá.
Azoknál a pozícióknál, amelyeknél a felsőfokú végzettség a feltétel, a FOSZK-ban szerzett oklevél nem elegendő.
Korábban pszichológusként hivatkoztak a megbízott igazgatóra, ilyen diplomamunkának azonban az egyetemen nincs nyoma. Ráadásul ahhoz, hogy pszichológus lehessen, két diplomamunkát is írnia kellett volna, egyet BSc-n, azaz főiskolai alapképzésben, egyet pedig MSc-n, mesterképzésben. A pszichológus végzettséget ugyanis úgynevezett osztott képzésben lehet megszerezni, előbb a viselkedéselemzői oklevelet Bsc-n, majd az arra ráépülő mesterképzésben a pszichológusit. Szóval pszichológusnak lenni nem két év, mint a FOSZK, hanem 5, ráadásul sok további képzést is el kell végezni ahhoz, hogy valaki pszichológusként dolgozhasson.
Az intézményvezetői pozíció betöltéséhez a felsőfokú végzettség előírás. Vajon milyen diplomamásolat szerepel Kovács-Buna személyi anyagában? Esetleg egy hamis pszichológusi? Ha meg csak a FOSZK-os, akkor azzal hogyan kaphatta meg a megbízott igazgatói kinevezést?

Egy válasz

  1. Nna, most már cigóverő is a fidesz.
    De gondolom így is 100% lesz a csenyétei szavazás a mosléknak.

    2
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű