Többen gondolják úgy, hogy anyagilag jobban járnának egy Tisza győzelemmel

A fideszeseket kivéve mindenhol úgy gondolja a többség, hogy anyagilag is jól járnának egy Tisza győzelemmel – derül ki a 21 Kutatóközpont egy rendhagyó felméréséből.

Fotó:  Szabó Tünde leváltva.

A közvélemény-kutató immáron negyedik alkalommal a támogatóitól kért kérdéseket, majd kiválogatott belőlük négyet és azokat szondázta meg. Ezek az alábbiak:

33 Responses

    1. Csigavér! A románok is jól jártak

      „BEZZEGROMÁNIA:
      A csokimikulások címkéjéről kiderült, hogy román gyártó készítette a kukacos-lárvás csokimikulást, amit a gyerekek xxxxxxxx tiszás polgármesternek és csapatának köszönhetnek. Úgy tűnik, a fő szempont az olcsóság lehetett.”

  1. Az Orbánt gyűlölők számára nem érdekesek az anyagiak. Ők 2027-ben Magyar Pétert akarják gyűlölni.

  2. Ja, ja

    többen Nyugat-Európában

    Alig várják már a bábjuk győzelmét.

    Én is várom. Mikor halászhatnák már a zavarosban?
    Indítok majd REFORM újságot és SZDSZ mintára véresszájú NER ellenes leszek.
    Hozom a „leleplező” cikkek garmadáját. Csak hozz valamit a konyhára.

    1. Zotyóka te egy kommentet nem bírsz úgy megírni, hogy ne rettegnél benne a zsidóktól, úgyhogy neked emiatt nem kell idegeskedni..:):):)

      1. Én-e? Most is rettegek, hogy mit mondott Orbán Dobrevnak, zsidózás nélkül.

        ( Zsidózást már tisztáztuk; Márai: „Semmi bajom a….”)

        https://www.facebook.com/share/v/1Adhj4yzfG/

        1. Olyan messze vagy te Máraitól,mint zalkamátés kiszes nercseléd a polgárságtól…:):):)

          1. Szánalmas vagy!

            „‘Szigeti Jenő: Palackposta Márai Sándortól ‘ összes példány
            Kiadó: Bíbor Kiadó
            Kiadás helye: Miskolc
            Kiadás éve: 2001”

          2. Ha a csabavezér utcai alkoholista mondja két feles között,akkor az vagyok…:):);)
            Nekem ugatsz márairól zülledék…Az ő életét a fajtádbéli söpredék tette tönkre…Maradj csak a vasalbi fél szarháziaknál.Ugyanolyan zsidózó szarházi volt mint te…

        2. Akkor cáfold meg sorról sorra:

          „De Márai hamar csalódott az új rendszerben, melynek képviselői sorra megtámadták mindazokat, akik a Horthy rendszerben így vagy úgy népszerűvé váltak, közbizalmat élveztek. A Szabad Nép 1945 decemberi 2-i számában jelent meg Horváth Márton kritikája Márai 1943-ban és 1944-ben írt Naplójáról, melyet a Révai testvérek adták ki. Az írót a Magyar Kommunista Párt napilapja az „acélsisakosok szövetségesének” minősítette, „lefasisztázta”.

          Világossá vált számára, hogy a kommunisták mint polgárt, „osztályellenségnek” tekintik, ki akarják iktatni a magyar irodalomból. Továbbra is vezetett naplójában, mely teljességében csak 1992-ben jelent meg nyomtatásban, A Teljes Napló 1944-45 és 1946 két kötetében, továbbá Ami a Naplóból kimaradt 1945-1946 címmel, kiolvasható, hogy ekkortól kezdve érzékenyen és kritikusan reagált a „zsidókérdésre”, melyet kortársai többségéhez hasonlóan összekötött az MKP és a politikai rendőrség politikai kampányokba burkolt, gátlástalan manipulációival.

          Ettől kezdve antikommunistaként antiszemita nézeteknek adott hangot. Amit nehéz erkölcsileg kifogásolni, ismerve a korabeli valóságot, továbbá Márai tisztességes viselkedését a vészkorszakban, és 1943-44-es naplójában megmutatkozó együttérzését a zsidósággal.

          Először azt mérte fel: a kommunisták nem néznek szembe az 1944-es nemzeti tragédiával, nem érdekük az okok feltárása és a pártatlan felelősségre vonás. Ezt mindenekelőtt a holokauszt túlélői érzékelték.

          „A zsidókban mérhetetlen csalódás; jóvátételt vártak, igazságot. Mindennek nyoma sincs. Mindenki csalódott… de mit reméltek?” Majd jöttek az 1946 első hónapjaitól kezdve emigrációra készülő író mindennapi élmények nyomán keletkezett, tévesen általánosító következtetései.

          „Ma az a közszellem, hogy akit nem sütöttek meg Auschwitzban, annak nincs joga élni, utazni, nincs joga semmihez; ezek helyeslik a B-listát, mert ’a zsidókkal is ugyanez történt’, s ha megmondod nekik, hogy amit a zsidókkal csináltak, az aljasság volt, de aljasságot nem lehet igazságtalansággal kiegyenlíteni, akkor reakciós vagy; ezek elárulják meggyilkolt rokonaik és családtagjaik mártíriumát állásért, sápért és koncért; s az egész ország kezd nagyon fáradt lenni ettől a hangtól és ettől a magatartástól.”

          Márai Sándor
          „A zsidókkal baj van. Nem az a baj, hogy a sok szenvedésből és nyomorúságból nem tanultak semmit – ki tanult valamit? Senki. Nem, az a baj, amit tanultak. Megtanulták a fasizmust, s a maguk zsidó módján csinálják tovább. Megtanulták, hogy a nihil forradalma, ez az anarchikus életérzés lehet üzleti, társadalmi gyakorlat. Minden szabad és lehet, csak mert lehet. Ennél veszélyesebb leckét nem is tanulhattak. S hajlamuk van erre.”

          „A zsidókat szidják. Minden hivatal tele van velük, mondják, tisztességtelenek a kereskedelemben, erőszakosak, ízléstelenek, hangosak és igazságtalanok a sajtóban, a közéletben, a politikában stb… Azt hiszem, nem az a baj, hogy zsidók vannak a hivatalokban, a tőzsdén, a szerkesztőségekben. Az a baj, hogy afféle alzsidók vannak túlságos számban mindenütt, alantas, értéktelen, selejtes emberek.

          A nagy tragédia a zsidóságot is értékeiben dézsmálta meg – nemcsak a zsidó értékek pusztultak, hanem az értékes zsidók. Az irodalomban elpusztult Szerb Antal, Szomory, Sárközy, Halász Gábor, Hevesi András, s jött helyettük néhány buzgó moszkovita alkalmazott. S mindenfelé ez történt: alzsidók tűntek föl, a letűnt, fasiszta keresztények helyébe. Ezért a sok selejtesség, tisztességtelenség, néhol aljasság.”

          „Sok arca van mindannak, ami Magyarországon történik mostanában. Történik az, hogy a pánszláv imperializmus az előre küldött zsidó ressentiment élcsapatainak segítségével birtokba veszi az országot torzan, kapzsian, de ténylegesen. Ez is igaz. Csak az nem igaz, hogy valamilyen új eszmei áramlat van kialakulóban; a magyar tömegek lelkében nem történik semmi.”

          „A zsidók a bolsevizmusban egyféle büntető expedíciót látnak mindennel és mindenkivel szemben, ami és aki nem zsidó. Akkor is annak látják, ha meggyőződésük, hogy a bolsevizmus ellenkezik egyéni érdekeikkel.” „A zsidóság – tragikus tévedéssel – a bolsevizmuson át vesz elégtételt magának az elszenvedett sérelmekért. Ennél esztelenebb kárpótlási módot nem választhattak. De amikor senki nem tanult semmit, miért tanultak volna a zsidók?”

          Márai Sándor, az összetéveszthetetlenül egyéni hangú, nagy író 1945-ben és 1946-ban írt naplójegyzetei közül azok többségét, melyek a „zsidókérdésről” szólnak, csak 1989 februári öngyilkossága után adták ki.

          Reflexiói tükrözik azt a folyamatot, melynek során 1945-ben és 1946-ban, szembesülve a jórészt zsidó származású kommunisták politikai manipulációival, a politikai rendőrség és a népbíróságok működésével, a magyarok jelentős része néhány hónap leforgása alatt a holokauszt túlélői ellen fordult, és az együttérzést rövid időn belül heves gyűlölet váltotta fel.”

          1. És miért cáfolnám Zotyó?Én voltam ifjúkomcsi vagy te? Ha bántják a fajtádat, szólalj fel ellene..:):):

          2. Minek? Én többet iszok, mint Jean-Claude Juncker.

            Meghagylak ebbe a hitben.

            Most ezt találtad ki rólam, előtte a KISZ-t, stb., stb

          3. Aha…Kitaláltam…Tényleg?
            De ha te mondod :

            https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/480714107_9760871833945248_872455083022801511_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=127cfc&_nc_ohc=dSGRxqglQ1IQ7kNvwG17_HX&_nc_oc=Admk0iNUP4mqS0uL5YWYTKoBE0yRNxUjnvl_k_8w4gu3DQZvrVXw0zecgrli2qRmi0F6pjCIGCzqHyCaJngIFf2N&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.fbud4-1.fna&_nc_gid=lW27hpDNhszLq35TWgDd3Q&oh=00_Afko2Q3ryNN2EpgGLvAzDQtqUOQXFlK80fJjuJllaWzkQw&oe=693B858E

        1. Tőled?Aztán mitől?Hogy megdobsz a harmadikról egy két dekás üres vodkásüveggel? :);;))

          1. Foglalkozzak a családi ügyeiddel, lakásoddal?
            Adjak tippet a betörőknek? Hülye vagy ? Vagy csak gonosz?

          2. Ajaj…Nem akarom kihúzni a gyufát,mert akkor megint beszélsz Barkócziról rólam mint legutóbb…:):):)

        2. „a harmadikról?”

          Ez nyilván személyes adattal való visszaélés…

          „:):):)” kommentjei a rendőrségre tartoznak

          1. „„a harmadikról?” mint személyes adat…. :):):):) Majd szólj, hogy hány perc után hagyták abba a rendőrök a röhögést..:):):)

          2. akkor vegyük úgy, hogy az én alkoholizálásomat, pedofilságomat,.., lakcímemet ,akármit
            jogosulatlanul vagy a céltól eltérően kezeled, mert szó sem igaz az egészből.

            „Releváns jogi normák
            2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
            2:45. § A becsülethez és jóhírnévhez való jog
            2:48. § A képmáshoz és a hangfelvételhez való jog
            2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről
            219. § Személyes adattal visszaélés
            226. § Rágalmazás
            226/A. § Becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítés
            226/B. § Becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatala
            227. § Becsületsértés
            228. § Kegyeletsértés”

          3. Idéznéd,hogy a neved és a lakcímed és képmásod hol és mikor került ki…?Pedofilságról nem tudok,de hát fideszes vagy…Nem lehet kizárni…

    2. Fosol fideszkurva, azért toltál ide három kommentet? Pedig még te is jobban jársz a Tiszával, birka

      1. Félő , hogy nem bírom utolérni intellektuális teljesítményüket.

        Neked már sikerült?

      2. Orbán Viktor egy körben mosta fel a padlót a tiszás trollokkal és Dobrev Klárával pedofil ügyben. ‼ADD TOVÁBB‼

        1. Adom pedofideszeském :
          „”Dunakeszi fideszes vezetése nem akarja elvenni Juhász Péter Pál kitüntetését, amíg jogerősen el nem ítélik.”

          1. Ki írta meg? a F.O.S.?

            Ja, a LeisztingerNÉPSZAGA

            és mikori a nem akarja? szeptember? Jó, hogy nem már az első Dobrev csuklásra.

          2. Akkor nincs más hátra…Pereld be őket vén szaros…Azért zsepikével készülj alkeszkám…:):)

          3. Tényleg! Írni kellene Kálmán jogászának, hogy házad kapuja elé borítsanak le 5000 tonna szállóport és két Kamaz-zal papírzsebkendőt minden vallási ünnepen.

          4. Nem nekem volt szükségem zsepire,de ha kell majd szólok a vén bűzösnek…Mi a bajod a vallásommal?

  3. Vagy tíz éven át ezzel a fonnyadt puncival jöttök elő és azt gondoljátok, hogy győztök 2026-ban?

    Orvos látott már titeket?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű