Miskolc. A 2. körzet ahol a Tisza jelölt Czipa kivételével, mindenki a Fidesz túlélését fogja segíteni

Hollósy András. A Fideszben súlytalan szereplő. A clown szerepét hozza nagy átéléssel.

 

TISZA: Czipa András

Az ellenzéki oldal legerősebb kihívója Dr. Czipa András, a TISZA Párt előválasztásának győztese. A miskolci származású politikus jelenleg az Európai Parlamentben, Brüsszelben dolgozik, de kijelentette: ha a választók úgy döntenek, azonnal hazatér, és itthon folytatja a munkát. Czipa számára a rendszerváltás elsősorban az igazságosságról szól, véget szeretne vetni az „uram-bátyám” mentalitásnak, és a teljesítményre szeretné építeni a közéletet.

További jelöltek

Az MSZP színeiben Bartha György. A diósgyőri proli filinget tolja már 30 éve. Megél belőle, de ennek lehet, hogy vége. Neki van a legnagyobb játétere. Mind a két esélyes fél szívesen behúzná…

A Mi Hazánk Pakusza Zoltánt indítja. Soha nem mondott fontos, megjegyezhető dolgokat. Elvan.

Jobbik jelöltje Kovács Imre István, aki szintén miskolci, itt szerezte diplomáját és alapított családot. . 2024-ben a 18-as választókerületben indult az önkormányzati választáson, ahol ötödik lett. Vajon mire számít?

Kovács Imre István és Adorján Béla - Jobbik

Demokratikus Koalíció Majoros László Ferencet indítja. Senki nem hallott róla. Miskolchoz nincs köze. 

34670805 1971092832923251 4171645290144595968 n

 

 

28 Responses

    1. Nyugodj már le! Czipa majd a Gajdos mintát követi. 😁😂😀

      „Gajdos László: „Mind a ketten a városért akarunk tenni. Azért ezt is gondold már át, hogy Fidesz-kormány van, fideszes polgármester, sokat tettek a városért.”

      Gajdos korrekt úr benyomását kelti. Jól teszi a Fidesz, ha szintén úriember módra viselkedik vele, amíg okot nem ad az ellenkezőjére. Orbán Balázs, Lázár János és Kovács Ferenc okos ember.
      Szabó Tünde ellen nem akart indulni, akit 12 éves kora óta ismer. Polgári András kedves, aranyos, tisztességes, felkészült ember szerinte. Andris. Bandi. Akire nem akar és nem is tud rosszat mondani.
      Igazából teljesen érthetetlen, miért akar a Fidesz ellen indulni.

      Tetszik neki a határkerítés is, amit kiváló ötletnek tart, működik és hatékony szerinte. És a Fidesz szerinte a lehető legjobbat akarja az országnak.

      Szerintem a nyíregyházi Fidesz nagy hibát követett el, hogy nem csaptak le rá. Ha viszont a Tóni projektje a TISZA, akkor a helyén volna minden.”

      Na, pazmeg!

      1
      1
  1. Hát gyerekek, tegnap este megint kaptunk egy tananyagot arról, hogyan lehet egy egész országot hülyének nézni, élő adásban. Szijjártó Péter leült az ATV-be, és olyan csavaros „magyarázatot” tartott, hogy az ember azt hinné, ez már paródia – pedig sajnos nem az.
    👉 „Ne tőlem kérdezze, én nem az orosz, én a magyar kormánynak dolgozom.”
    Amikor szóba került, hogy ha az EU akar háborút, akkor vajon Oroszország miért sérti meg drónokkal a NATO országok légterét.
    Ahelyett, hogy választ adott volna, inkább lepasszolta a kérdést.
    Mert hát minek beszélni a valóságról, ugye.
    👉Brüsszel a hibás. Mindig. Mindenért.
    Kérdezik tőle: kicsoda az a Brüsszel?
    Erre a válasz: mindenki, Magyarországot és Szlovákiát leszámítva.
    Vagyis ha 25 ország ugyanazt mondja, akkor biztos ők mind tévednek, és csak mi látjuk jól… józan paraszti ésszel ez azért elég meredek, mondaná anyám is.
    👉Fegyverkezés? A többieké veszély, a miénk „védelmi fejlesztés”.
    Amikor rákérdeztek, miért baj, ha Európa felkészül az orosz agresszióra, hiszen lerohanták Ukrajnát, Szijjártó szerint ez „irracionális félelem”.
    Bezzeg amikor Magyarország önti a pénzt új fegyvergyárakba – az más.
    Hát persze.
    👉Putyinról kérdeznék… de az nem tetszik.
    Amint szóba került, hogy Putyin miről beszélt Orbánnak a találkozón, rögtön terelés jött:
    „Mindig a rosszba futok bele.”
    Szerinted Péter, miért futsz bele mindig? Talán mert olyan kérdések jönnek, amikre nincs tisztességes válasz?
    👉„Nem tudjuk, mit akar Zelenszkij.”
    Hát dehogynem tudjuk, a világon mindenhol idézik a nyilatkozatait.
    Csak hát kellemetlen lenne beismerni, hogy Putyin az, aki nem akarja lezárni ezt az egészet.
    👉Miért mentünk Moszkvába?
    Szijjártó szerint azért, hogy „elmondjuk, mehet tovább minden”.
    Vagyis: az EU évek óta igyekszik leválni az orosz energiáról, mi meg személyesen rohanunk Moszkvába, hogy biztosítsuk Putyint: Magyarország kitart.
    Ez azért mondjuk sok mindent megmagyaráz.
    👉Hívta-e Putyin Orbánt?
    A műsor csúcspontja:
    – „Oda hívta?”
    – „Hülyének ne nézzenek! Nem odahívta… meghívta!”
    Hát köszönjük a pontosítást, attól még ugyanoda ment a miniszterelnök, ugyanahhoz az emberhez, akit az EU-ban szankcionálnak.
    És a végén a lényeg:
    A külügyminiszter szerint teljesen irreális azt gondolni, hogy Oroszország bárkit megtámadna.
    Ugyanezt mondták 2022 februárjáig is.
    Aztán megtörtént.

    17
    1
    1. Oszt ki nem sz@rja le Bözsi nénit a vármögyei hirnökből? Ennyit tudtok.

      Putyin-Lavrov- Szijjártó-Orbán meg szépen megbeszélte a Trump-Putyin dosszié cserét a hátsó szobában.

      3
      6
  2. Kiszivárgott: Ha Péter Magyar kormányra kerülne, átírná a 10 parancsolatot,megszűntetné az óvodai ellátátást és betiltaná a sört!

    9
    1
    1. Akár…..
      ha Mänfred ezt kéri Idegbajos Péterünket.
      ha Gerzsenyi Gabika Czipa gardedám erre kéri az ifjú titánt

      De pechvogel lesz.

      A felhergelt Tisza szigeteknek , az örökélet ingyen sör kevés. Többet kérnek! Naprendszer váltást fekete lyuk pöttyökkel.

      1
      11
    2. A Péter??? Ő még a feleségét sem hallgatta le. Megmondta az EU parlamentben az ezt kérdező képviselőnek. Varga Judit akarta lehallgatni Pétert mert féltékeny volt.

      1
      10
      1. A Péter Pál?? Ő nem fajtalankodott, erőszakoskodott a rábízott gyerekekkel! Megmondta az őt kérdező orbánnak! A gyerekek ajánlották fel önként magukat egy kis pénz reményében.
        A Zsolt? Ő sem csalta a feleségét k.rvákkal egy hajón bulizva a mélykereszténység nevében! A mélyen vallásos nők önként ajánlották fel magukat egy kis szórakozás reményében! Ezt mondta orbánnak!
        A Józsi? Ő sem vett részt meleg bulin és droggal a hátizsákjában menekült a rendőrök elől egy ereszcsatornán. Csak információszerzés érdekében és a drogellenes harc keretében tette, amit tett! A drogot bizonyítékként be akarta szolgáltatni. Ezt mondta az őt kérdező orbánnak!
        A Gábor ? Neki sem volt több ezer pornókép fiatalkorúakról a laptopján, csak éppen nem volt ideje eltüntetni azokat a sok elfoglaltsága miatt! Fogalma sincs, hogy kerülhetett oda. Ezt felelte orbánnak!
        A polgármester Józsi? Ő sem verte ronggyá az aszzonyt, csak a szerencsétlen elbotlott az ott heverésző vak komondorban és monoklija lett a szeme alatt! Ezt válaszolta az eftársai kérdésére! Folytassam még fidkány? A nyakad nyúljon meg!

        10
        1
        1. Na mesélj még a kegyeltjeitekről;

          https://hu.wikipedia.org/wiki/Sipos_P%C3%A1l_(szerkeszt%C5%91)

          A Gábort nem a komcsi bíró ítélte pénzbírságra, mert mszp nevelt karrier diplomata volt?

          A Józsit nem mentette fel brüsszeli bíróság, mert csak kijárási tilalom miatt büntették 230 euróra?

          A Péter-Pál nem a cuclib érában dédelgette a cigány leányzót egyiptoni hercegnőként? Tudja bizonyítani az egyszem büntetett előéletű hogy igazat mondott és nem fizették le?

          Ócska bolsi trükk

          1
          4
          1. Pedofideszes Zoltán két lépésben el jutott a karrierdiplomata pedofideszes meséjéhez…:):) Mi van vén hugyos?Együtt cserélgettétek a képeket? :):):)

          2. Írj présembert zolika..Az olyan vicces is,meg legalább nem palástolja el a debilitásod…:):):

        2. Na végre egy tökös volt fideszes, a Zsolt.
          Család támogatta
          A Város támogatta
          Utólag is. Már a botrány hajnalán.
          Kért kártéritést az iker honleány valamelyike?

          Innen az ötlet a zsolt bácsizásra , mi?
          Gondolom, hogy a cuclib központi direktíva nem Gréczy eftásat célozta meg.

          1. Cuclib kérdésben családon belül nézz szét kiszes, aztán gyere vissza ugatni kiskutyus..:):):)

            5
            1
  3. Készítene valaki légyszi egy elképzelt (sic!) gyorsinterjút (igen, Ai-val is jó, úgyse nyilatkoznak, meg úgyse értesz hozzá) mintha lement volna az április választás, és a fidesz jelölt szerzett 40%-ot, a Tisza 39%-ot szerzett, és a lényeg:
    mi hazánk 8%
    jobbik 0%
    DK 2 %
    mszp 4%

    Aztán kommentálja az eredményt, a saját sok évtizedes teljesítményét Pakusza, Barta…megérte? büszkék megukra? jobb így? elégedett? megérte? jó lesz hogy marad a fidesz a vk-ban?
    A legfőbb báját adhatná az interjúnak, ha egyébként pedig Tisza kormány alakul.
    Jó munkát!
    (fizetség nincs: Józsi polgi majd dob egy lopott kekszet ami megmaradt a holdingos csomagból)

    puszi

    9
    1
    1. 39%-ot? nem 139%-ot akartál írni? Hova tette az eszét ez a Czipa színész növendék?
      Beszopta a F.O.S.-t?

      „Másfél éve ezt a pszichózist masszírozza az ellenzéki tábor agyába a tiszás propagandaüzemmódra átállt Telex, 444, HVG, 24, RTL, Népszava, Klubrádió, a végtelen mennyiségű „kutató”, „újságíró”, „influenszer”, műsorvezető. A Szily Lászlók, Herczeg Márkok, Ónody-Molnár Dórák, Egri Viktorok, Ruff Bálintok, Schulz Nórák, Bruck Andrások, Puzsér Róbertek, Mérő Verák, Pottyondy Edinák, Noárok, Somogyi Andrások, Tibi Atyák, Fókuszcsoport Ádámok.
      Aztán ahogy vége a gyereknapnak és kezdenek visszarendeződni az erőviszonyok, kezdenek beérni a kormány kampányintézkedései, úgy jönnek a baljós hírek a Tisza tájáról: az immár trendszerűen romló számok, a pár száz fős „nagygyűlésekről” készült drónfelvételek, a botrányok és a szembeötlő kompetenciahiány a Tisza applikációtól a jelöltállításon át a programalkotásig.
      És ez az, amit egy nárcisztikus pszichopata sosem képes asszertíven kezelni, helyette jön a tombolás, a rombolás, a tények el nem fogadása, a fél évvel ezelőtti „aranykor” dühös visszakövetelése. A lába alól kicsúszó talaj nem higgadt újratervezésre sarkallja, hanem a radikalizálódás irányába löki a pácienst. Jönnek a sértett, ugató stílusú kommentcsaták mindenkivel, a maradék alkalmassági imidzs lerombolása.
      Eközben az ellenfél azt teszi, amit a politika tankönyvek tanácsolnak: az utolsó hónapokban konszolidál, húzódik be középre, felelősséget és higgadt bölcsességet igyekszik reprezentálni, mert tudja, hogy a választásokat középről lehet megnyerni.
      Ez az, amire Magyar Péter habituálisan alkalmatlan, és az ellenzéki közeg még súlyosbította is a mentális állapotát, amikor másfél éven keresztül elhitették vele, hogy az ő seggéből világít a napsugár, és az ő NER-ből való kipenderítésével kezdődött a történelem.
      Magyar Péter ezekben a hetekben veszíti el a választást, és ezt csak önmagának és a végtelenül beteg közegének köszönheti. „

      1. Ha a szemkilövetőpárt féle mandula viktorka megírta a mandineren!!! akkor igy van…Összenő ami összetartozik.

  4. Ha Magyar Péter kerülne kormányra?
    .és Magyarország elveszítené magyar jellegét.Ez egy gyökértelen fax,aki csak azért tűnik népszerűnek,mert meglovagolja az elégedetlenség hullámát.Ha egy CD lejátszóból szólna,amit úton útfélen mantrázik, a CD lejátszó legalább olyan népszerűvé válna. Valójaban ez a nyomorult jelenti ma az ország számára a legnagyobb veszélyt. Az nem magyar ember,aki ilyen pattanásig feszült nemzetközi helyzetben minden eszközzel a társadalom megosztásán és ezzel az ország meggyengítésén dolgozik.Nem állnék messze a valóságtól,ha azt állítanám,hogy ez a internacionalista báb de facto háborús bűnös?

    3
    10
      1. Hááát így, pazmeg!
        Ez az egyik kedvencem:

        „Üzenet a határon túli magyaroknak. Csak abból a hűtőből veszünk ki sört, amibe tettünk is bele.”

        Ez ugyan egy kicsit bonyolultabb mondat, mint a hajdanvolt: „Több pénzt az embereknek!” szlogen, az MSZP-gyűjteménybe illő lakosság hülyének nézése, melyet óriásplakátokon toltak, de legalább annyira aljas. (A teljes szöveg – ezt kizárólag fanatikus gyűjtőknek, szakdolgozatíróknak és a városi folklór iráni elkötelezetteknek írom – így folytatódott: „Több pénzt a dolgozóknak, a családoknak, a nyugdíjasoknak! Több pénzt az önkormányzatoknak!”). Legalább annyira aljas ez a szöveg, mert mélyebben rombol. Nem a tényekre, nem a logikára épül, hanem az irigységre.

        A politika persze alapból az érzelmeket veszi célba elsődlegesen, ezt tudjuk, de nem mindegy, hogy a lelkesedés, a hit, a fellángolás vagy netán a remény kiváltása a cél, vagy pedig a sárga irigység, a „nehogy már neki több jusson egy doboz gyufával is” érzete.

        Persze ez is olyan, mint ezek a visszatérő mémek. Elég csak felütni a történelemkönyvet, s látjuk, a baloldal mindig az irigységre épített. És épít. Itt is.

        Miért van neki négyszobás lakása, miért van neki földje, üsd a kulákot, vegyük el tőle. Bulgakov remekül leírja a Kutyaszív című regényben, hogy milyen az, amikor a kommunista egyenlősdit játszik.

        Belép a népbiztos a professzor lakásába, meglátja a könyvtárát, a sok száz kötetet, majd így szól: „X. Y. elvtársnak egy darab könyve sincs, Y. Z. elvtársnak a házból pedig csak három. Nem baj, elvtárs. Majd elosztjuk egyenlően!”

    1. Magyar Péter „minden eszközzel a társadalom megosztásán és ezzel az ország meggyengítésén dolgozik?” Hát ki is poloskázta le március 15-én a fél országot?

      9
      2
      1. a 27 Tisza párttagra gondolsz? Nagy szervezet.

        Nem egymást poloskáztátok ? 😁😂🤣

        1. Akkor te minek idegeskedsz itt szarosjobbágy?Vedelj tovább ahogy eddig balf@sz…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű