Magyar mentőcsapatok Törökországban
„A kutya a legjobb műszer!”

Bombabiztos páros

A túlélőkért és a mentésben részt vevőkért aggódó, drukkoló külvilággal Lehoczki László felesége, Bea tartotta a kapcsolatot. A spontán alakult családi munkamegosztás szerint Bea Miskolcon vigyázott az otthon maradt öt kutyára, továbbá ő tette közzé a közösségi médiában, a Lehoczki László Official oldalon a mentőcsapat munkájáról szóló híreket – amelyeket Lehoczki nevelt lánya, Niki osztott meg vele telefonon. Niki ugyanis apjával és Nózi nevű kutyájával szintén a katasztrófa helyszínén dolgozott.

Az internet és az áramellátás is akadozik a mentési területeken, s mivel az aggregátor csak éjjel fél egyig üzemel, a mobiltelefon töltésére is csak pár óra marad, miután éjjel visszatértek a szálláshelyükre – magyarázza Niki a telefonban, miért lesz csak rövid a hívása.

A 30 éves fiatalasszony 15 éves kora óta tanulja a szakmát nevelőapjától, akinek – ahogy édesanyja ír róla – „mára már a jobbkeze lett. Pontosan ugyanolyan elhivatott, önzetlen, állatimádó, mindenkin segíteni akaró, jóindulatú ember, mint Laci. Ők ketten bombabiztos páros (…), rengeteget dolgoztak együtt, szavak nélkül értik egymást. Gondolkodás nélkül egymásra bízzák az életüket, feltétlen bizalommal, ebben a szakmában ez roppant fontos!”

Niki ugyanolyan emberfeletti munkát végzett odakint, mint a többiek: kutatott a kutyájával, tolmácsolt, tartotta a követséggel, hivatalos szervekkel a kapcsolatot, miközben a helyszínen a kétségbeesett török embereket próbálta nyugtatni. „És vigyázott Lacira is, hogy egyen, igyon rendesen, mert ő képes belefeledkezni a munkába.”

Antakya városának lakóparkjában, ahol vasárnap is mentettek, körülbelül ötven tízemeletes ház omlott össze. Az utórengések miatt veszélyes a terület. Ezen a környéken egyedül Lehoczkiék csapata dolgozott keresőkutyákkal, rajtuk kívül csak a montenegrói tűzoltók és a helyiek vettek itt részt a mentésben. Míg a legtöbb mentőcsapat több tíz fővel érkezett az országba, Lehoczkiék mindössze hatan voltak, váltócsapat nélkül, így folyamatosan dolgoztak.

Hatira jól van

Lehoczki felesége is csak perceket tudott beszélni a lányával. „Éjjel, amikor visszamennek a táborba, már csak aludni szeretnének. A fűtetlen sátorban. Ugyanis nincs fűtésük, nem kaptak. Mínusz 6–10 fokban alszanak, reggel deres hajjal ébrednek. Ma nagyon örültek, mert elég sokáig sütött a nap, plusz 10–12 fok is volt, így kicsit fel tudtak melegedni. Autó nincs, kilométereket gyalogolnak mindennap egyik helyszínről a másikra.”

Viszont, meséli Bea, a török emberek és segélyszervezetek nagyon hálásak, amiért ott vannak a magyarok, és kitartóan kutatnak. Mivel a csapat tagjainak elfogyott a magukkal vitt élelmük, a helyiek egész nap etették, itatták őket, próbáltak meleg ételt, kakaót is vinni, „bár mire odaérnek vele, általában kihűl. De még egy kis édességet is kapnak.”

Vasárnap Lehoczki közösségi oldalára – amelynek követőtábora az utóbbi napokban kétezerről ötezerre duzzadt – üzenet érkezett egy török újságírótól: emlékezett rá még 1999-ből, és megköszönte, hogy ezúttal is eljött segíteni országának. A most 64 éves Lehoczki László akkor Mancs nevű kutyájával vett részt a földrengés utáni mentésben. A férfi és kutyatársa azzal vált nemzetközi hírűvé, hogy a rengés után 82 órával élve kimentettek egy három­éves kislányt. Hatira azóta is barátságot ápol Lehoczkival, amikor Debrecenben tanult, a hétvégéket a Lehoczki családnál töltötte Miskolcon. Jelenleg a földrengés epicentrumától száz kilométerre, Adiyamanban él – ott is romba dőlt sok épület, de ő jól van.

Lehoczkiék akkori tevékenysége alapozta meg, hogy ma komoly megbecsülés övezi Törökországban a magyar különleges mentőalakulatokat.