Két, terrorizmussal gyanúsított palesztin fegyverest azután lőttek le az izraeli határőrök, hogy megadták magukat

Két, terrorizmussal gyanúsított palesztin fegyverest azután lőttek le az izraeli határőrök, hogy megadták magukat – írja egy nyilvánosságra került videó alapján a Times of Israel.

Az eset a ciszjordániai Dzsenínben történt még csütörtökön, a videón jól látható, ahogy a két férfi előjön egy garázsszerű épületből, megmutatják a határőröknek, hogy nincs rajtuk bomba, majd magasba emelt kézzel várják az intézkedést.

Az izraeliek erre visszaparancsolták őket a garázsba, majd az egyik határőr lelőtte a két férfit, utána meg egy munkagéppel rájuk omlasztották az épület bejáratát.

A palesztin sajtó szerint az izraeliek a 26 éves Mahmud Kásszim Abdallahot és a 37 éves Juszef Aszaszát végezték ki, akiket azzal gyanúsítottak, hogy robbanószerekkel és lőfegyverekkel hajtottak végre támadásokat az izraeli csapatok ellen.

Az IDF közlése szerint a páros egy dzseníni terrorhálózat része volt. Ezt erősítette meg a Palesztin Iszlám Dzsihád közleménye, akik elismerték, hogy a két férfi tagja volt a katonai szárnyuknak, Aszasza ráadásul parancsnoki beosztásban szolgált, míg Abdallah a harcosok közé tartozott.

A történtekről közös közleményt adott ki a hadsereg és a rendőrség is: „A csapatok behatoltak a területre és körbevették az építményt, amiben a gyanúsítottak tartózkodtak, majd felszólították őket a megadásra. Ez a folyamat órákon át tartott és a gyanúsítottak csak akkor jöttek elő, miután egy munkagéppel lebontották az építmény egy részét. Miután kiléptek az épületből, lövések érték a körözött személyeket” – áll a közleményben.

Az IDF és a rendőrség bejelentette, hogy az esetet az érintett hatóságok fogják kivizsgálni. Az ügyben eljáró három határőrrel szemben az izraeli Igazságügyi Minisztérium nyomozást indított.

A lövöldözésben részt vett határőrök azt állították, hogy a gyanúsítottak nem engedelmeskedtek az utasításaiknak.

A határőröket egyértelmű támogatásáról biztosította az izraeli nemzetbiztonsági miniszter, a szélsőjobboldali Itamar Ben Gvir.

9 Responses

  1. Évezredek óta ez jellemző rátok!Bokor mögül hátbatámadni,csapdába csalni,mások erejére (USA) támaszkodva emberkedni,fegyverteleneket halomra gyilkoni (Gaza), személyi hívóba robbanóanyagot csempészni.Nem véletlen, hogy már magatoktól is féltek és készültök a menekülésre.

    1. Ezt majd orbán gazdáddal egyeztesd két netanyau megbeszélés között Zolika…

  2. Xahogyan összezúzták az egykori magyarok automata mosógépét és mindenét, ekkor összetörték olyan X

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű