Ünnepelted már bilincsben a születésnapodat?

Előtte egész este nagyon jól éreztük magunkat, és hihetetlen volt, hogy ez megtörténik.
Először csak pár rendőrt láttunk, és azzal nyugtattuk magunkat, hogy biztos nincs olyan nagy gond. Talán csak keresnek valakit, aztán elmennek. Aztán láttuk, hogy az egyenruhások egyre többen és többen jönnek be, majd lezárják a kijáratot is. Akkor csak néztünk egymásra, hogy ez most mégsem egy olyan egyszerű történet lesz, amilyet reméltünk. Lassan tudatosult, hogy bajban vagyok. Hiába nem fogyasztottam semmit, és nem csináltam semmi olyat, ami illegális, mégis elfogott a pánik, hogy ott állok a születésnapomon, és talán el sem érem a hajnali repülőjárat, amire jegyem van.

Miből sejtetted meg, hogy valami nincs rendben az eljárással, hogy az intézkedés nem jogszerű?

A jelenlévő civilek egyből felvételeket kezdtek készíteni az eseményről, és már az fura volt, hogy a rendőrök rájuk szóltak, hogy tegyék el a telefonjaikat. Amikor sorba állítottak minket az átvizsgálásra, akkor viszont láttam, hogy ők is kameráznak minket. Kérdeztem is, hogy a felvételek vajon hová kerülnek majd ki?
De igazán akkor vált rémálommá az éjszaka, amikor az egészégügyisek által mért pulzusértékek alapján elszállítottak bennünket a helyről.

Az események utóhatásáról tudok beszélni. Bár alapvetően egy erős, független nőnek tartom magam, aki ritkán rendül meg, most mégis új volt számomra, amit átéltem.
Az első pár napban külföldön voltam, de mióta újra itthon vagyok, folyamatosan jönnek elő a traumával kapcsolatos tünetek. Számomra ez eddig ismeretlen volt, de több pánikrohamom is volt azóta. Épp tegnap, egy nyilvános helyen ért a legutóbbi. Most szinte minden nap van egy-egy kisebb rohamom, de van, hogy nagyobb, mint a tegnapi is.
Remélem, senki nem hiszi, hogy túldramatizálom a történteket, vagy hogy sajnálnia kellene. Egyszerűen így hatott rám az, ami történt, és fontosnak érzem kimondani. Egyáltalán nem túlzás, hogy egy ilyen razzia miatt pszichológusnál vagy pszichiáternél köthet ki az ember. Azt szeretném, ha ez ellen felszólalnánk, és nem tűrnénk el, hogy rutinszerűen így működjön a továbbiakban a rendőrség.

A barátnőd, aki veled volt aznap este, hasonlóan élte meg a razziát?

Ő mélységesen fel van háborodva, és a hatása alatt van a történteknek. Van, hogy azzal ír rám, hogy felkelt reggel és megijedt, hogy hol van. Nagyon dühös, és őt is nagyon megijesztette az eset.

Többször is említetted a korábbi interjúdban, mennyire megalázó volt az egész helyzet. Mi volt a legnehezebb abban, amit ott átéltél?

A legdurvább az volt, ahogy rendőri kísérettel elvezettek bennünket, mintha bűnözők lennénk. Ezt láttak az arra járó emberek, és már ott volt a média is. És amikor bilincs is került ránk a rabszállítóban, az volt a csúcs.
Ebben az a legdühítőbb, hogy semmivel nem adtam okot, nincs semmi alapja, hogy így bánjanak velünk. Egy ilyen helyzetben tudom, hogy együtt kell működnöm, hiába érzem, hogy eszméletlenül igazságtalan, megalázó és megszégyenítő, amit tesznek.

Van bármi, amit te magad másképp tennél, ha újra ott találnád magad egy razzia közepén, vagy tanácsolnál valamit azoknak, akik szórakozni indulnak most pénteken?

Sajnos ezek után tízszer is meg fogom gondolni, hogy szeretnék-e Budapesten elmenni szórakozni.
Amit tanácsolni tudnék az annyi, hogy próbáljanak meg az érintettek nyugodtak maradni, akármennyire is nehéz, és akármennyire is felfoghatatlan, ami épp történik.