Szopkó-Mokrai. Az expozé egy prosperáló, sikeres várost mutat, a költségvetésről szóló napirend már inkább azt, hogy bajban van Miskolc

Szopkó Tibor (független) önkormányzati képviselő: Bár az expozé egy prosperáló, sikeres várost mutat, a költségvetésről szóló napirend már inkább azt, hogy bajban van a város a kormányzati elvonások miatt. Az elmúlt egy évben Miskolc városa ráadásul a Holdinggal és tagvállalataival együtt 10 milliárd forint hitelt vett fel, ami összhangban van azzal, amit az ellenzék mondott év elején: pontosan ilyen összeg hiányzott ugyanis szerintünk év elején a költségvetésből. Éppen ezek miatt nem tudom támogatni az előterjesztést.

Mokrai Mihály (DK-LMP-Nép Pártján) frakcióvezető: A hitellel az a legnagyobb baj, hogy valakinek vissza kell majd fizetni. Tényszerű, hogy a városnak működnie kell, de nagyon hiányoznak azok a források, amelyeket a kormány elvont.

Fotó. Miskolc a múltban

14 Responses

  1. na várj hitelt vettünk fel hogy támogassuk vitya brüsszeli harcát? khmmmmmmm

    1. Csigavér! Élvezd inkább aSzopkó-Mokrai párost, a tiszás Stan-t és a dékás Pan-t, a 2019-es nagy nevettetőket.

      ” A bájosan, gyermekien naív Stan mindig jót akar, ugyanakkor, mindig valami bajt csinál – ez volt szerepsémájuk lényege – míg a fölényes, nagyképűen atyáskodó Pan mindig pórul jár. Amikor a lenézett naivitás, és a fölényes tudás kudarcot vall, úgy, hogy felszabadultan nevetni lehet rajta, akkor egy mélyen emberi esendőség keletkezik, a komikum két arca, a magát gyakran elpityergő Stan, és a nevető, vagy éppen bosszankodása miatt nevetségessé váló Hardy arca mint eleven szimbóluma Thália maszkjainak. Ha valami történt velük, azt teljes nyugalommal fogadták, inzultusok ellen nemigen védekeztek, beletörődve vállalták annak következményeit. Filmjeikben sok színész megfordult, többen önálló karriert kezdhettek, mások, mint például az örök ellenfelet játszó James Finlayson (1887-1953) neve összeforrt a Stan és Pan filmekkel.”

      1. nem érted, ez mondjuk előfordulhat, ha tartósan beszorul a fejed egy cigány végbélnyílásába

          1. Nem szijjártó petike vagyok : „Szorongás nélkül vágtam neki az útnak, úgy gondoltam, a Soros Alapítványban nyugodtan megbízhatok” – nyilatkozta erről Szijjártó, aki saját bevallása szerint a repülőjegy, a biztosítás és az ösztöndíj mellé még heti 75 dollár zsebpénzt is kapott a Magyarországot négerekkel elárasztani akaró milliárdostól.”

          1. Hiába Zotyó…Riposztban (is) mindig harmatgyenge voltál…:):):)Igyál még egy kicsit vén szaros.:):):)

          2. Ide okádod az ostobaságaidat fajankó. Az a közöm hozzá dagadék zsírdisznócseléd.

  2. csak a többletet vonta be a kormány, hogy a magasIQ Szopkó írjon egy jó pályázatot

    Mondjuk ne a miskolci DK székház renoválására menjen el.

    Jut eszembe ! Forog már kacsalábon a sarki Vajda zálogház?

    1. Arról beszélünk amit 9 év alatt nem tudott a román horda megoldani veresék meg igen?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű