Miskolc. A prostitució olyan mint a foci. Mindenki ért hozzá

Gránit szilárdságú kurva negyed Miskolcon

Újra költözik

Az új türelmi zóna a Szinva-hídtól a József Attila utca irányába számított 80 méteres ponttól kezdődő, 100 méteres járdaszakaszon található.

Helyi politilus. Fotó

5 Responses

  1. Hollósi! Te meg a többi megélhetési képviselő hiába sakkoztok ha úgysem tudjátok betartani a saját rendeleteteket. Akkor irjál sikerről ha majd nem lesz tele kurvákkal a Sejemréttől a Soltész- Nagy Kálmán utca Vörösmarthy -ig tömegesen. Ráaadásul 14-16 éves gyerekkurvákról beszélünk és a stricieikről akik egész nap még hétvégén is óbégatnak szemetelnek.
    Lehet itt rendőrségtől városőrig mindenki szartok rá. Remélem bepereli valaki az Önkormányzatot hogy nem tud érvényt szerezni saját rendeletének. Egeret szültek megint a hegyek. Inkább adj át még 1 padot

  2. Hááát a politikai prostitucióhoz mindenképp

    „Tegnap este felhívtam Nagy Attila Tibort, miután láttam, hogy tiszás kommentelők már azzal fenyegették meg, hogy kalapáccsal fogják beverni a fejét, amiatt, mert volt egy Magyar Péter számára kedvezőtlen elemző meglátása, miközben korábban többször is elismerően szólt a Tisza vezetőjéről.
    Sok mindenben nem értek egyet Attilával, hiszen ő egy baloldali elemző, azonban most úgy éreztem, ki kell fejeznem a szolidaritásomat, hiszen ilyen fenyegetőzés senkivel szemben sem engedhető meg. Még akkor sem, ha sokszor nem értünk vele egyet.
    Szerencsére Attila könnyen viseli a támadásokat. Ennek ellenére felszólítom Magyar Pétert, hogy fékezze meg a felhergelt híveit. Azért, mert valakinek más a véleménye, attól még nem kell vállalhatatlan stílusban támadni, életveszélyesen megfenyegetni. Elég volt ebből az uszításból, amit a színpadon állva nap mint nap művel!”

    1
    3
    1. Deák Daniella felhívta a Tibit a „baloldali elemzőt”? :):):)LOL Az öngól is gól Zotyó…:):):)

    2. akkor te még nem láttad a videón a tiszásokat hörögve akasztással kiirtással fenyegető orbánba szerelmes őrjöngő nyomorultat, szerintem jól meg is baszná a hájas picsáját, telegecizné a Gecit.

      2
      1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű