Kedd hajnalig potyognak a nevek, bemutatkoznak az ellenzéki jelöltek. Mintha háromszáz borzas csibe kelne ki épp a fürjtojásokból. Cuki, ám David Attenborough hangján hallom a baljós előrejelzést: nem mindannyian érik meg a tavaszt.
Ez háromszáz bátor ember, annyi biztos. Nem úgy bátrak, mint a 133 fideszes, szóval, hogy lop, bemegy gombot nyomni és lop tovább; bár lassan már ehhez is kelleni fog a bátorság.
Akik most rajthoz állnak a Tisza színeiben, már sejtik, mi vár rájuk. A Fidesz és sajtója megmutatta az adatlopással, hogy nincsenek gátlások: aki nincs velük, azt kirakják közprédának névvel-címmel-telefonnal, pont, ahogy húsz éve a büdöslábú náciknak volt szokásuk. Lesz, aki ezt nem bírja, lesz, aki hibázik, és olyan is, aki alkalmatlannak bizonyul.
Érdekes lesz figyelni a rohamot. Leginkább azt, hogy vajon képes-e még a Fidesz tanulni, adaptálódni. Az elmúlt másfél évük tanulsága ugyanis pont az, hogy a habzó szájú, vicsorgó támadások őket gyengítették. Nemcsak Magyar Péterről pattantak vissza a golyók, hanem a Pride felvonulóiról, a sajtóról és a civilekről, a kétszázezer Tisza-támogatóról.
Talán még a poloskák is népszerűbbek lettek valamivel.

Egy válasz
A polgárháború legegyszerűbb receptje: öld meg, aki az életedre tör.