Kikből álljon a nemzetközi haderő?
Trump 20 pontos béketervében az is szerepel, hogy egy nemzetközi stabilizációs erővel kellene fenntartani a békét az övezetben, de abban valahogy nincs egyetértés, hogy kikből is álljon ez a haderő.
Trump eleve kizárta az amerikai csapatok részvételét. Egy diplomáciai forrás egyenesen úgy fogalmazott, hogy „az Egyesült Államok nagyon világosan kifejezte, hogy dönteni akar az övezet jövőjéről, de fizetni nem hajlandó érte”.
Ez abban is megnyilvánul, hogy az amerikaiak szerint az övezet biztosításáért felelős nemzetközi haderő magját európai csapatoknak – briteknek, franciáknak és németeknek – kellene alkotni.
A tervekben 1500 brit gyalogossal számolnak, akik mind a bombák hatástalanítása, mind a szakképzett orvosi ellátás terén komoly szakértelemmel bírnak, illetve 1000 franciával, akik az utak megtisztítását és az övezet biztonságát szavatolnák.
Emellett az amerikaiak számítanának még német, holland és skandináv katonákra is, akik a tábori kórházakban tevékenykednének, vagy a logisztika és a hírszerzés feladatait látnák el.
Egy forrás ezeket a terveket „téveszmének” nevezte. Az iraki és afganisztáni hosszú missziók után nagyon kevés európai vezető lenne hajlandó kockáztatni katonáinak életét Gázában, bár másfajta támogatást ígértek. Csak Olaszország ajánlott fel potenciális katonai segítséget.
Egy amerikai kormányhivatalnok pontatlannak nevezte ezeket az információkat és közölte, hogy nem is akarják, hogy európaiak adják a zömét a gázai nemzetközi csapatoknak.
„Igen képlékeny a dolog, nagyon gyorsan változik minden. Alig egy maroknyi ember van, aki képes ezt átlátni és kezelni” – mondta.
A tervekben ugyanakkor szerepel Jordánia is, mint lehetséges hozzájáruló a nemzetközi haderőhöz. Eszerint a közel-keleti monarchia több száz könnyűgyalogost és vagy 3000 rendőrt adna a projekthez, noha az ország államfője, II. Abdullah király korábban kizárta ezt az eshetőséget arra hivatkozva, hogy az országa túl közel van politikailag Gázához.
És valóban, a jordániaiaknak mintegy a fele palesztin leszármazott és ha csapataik az izraeliekkel karöltve vennének részt az övezet megszállásában, az nem lenne egy túl népszerű lépés az otthoni közvélemény szemében.
Mi lesz a katonák dolga?
A tervek abban sem koherensek, hogy mire is használnák ezeket a csapatokat. Az egyik elképzelés szerint a sárga vonalat az izraeliek biztosítanák és a nemzetközi csapatoknak nem kellene elhagyniuk a zöld vonalat, egy másikban viszont arról lehet olvasni, hogy a két zóna közötti átkelőket is a nemzetközieknek kellene ellenőrizniük közösen az izraeliekkel. Ezen utóbbi esetben pedig igen könnyen keveredhetnek harcba a vörös zónában a hatalmát máris újraépítő Hamásszal.
Azt sem tudni egyelőre, hogy mikor távoznának a terv szerint az izraeli csapatok az övezetből, mivel ehhez nem adtak meg határidőt. Mindössze az szerepel, hogy az izraeli csapatok majd fontolóra veszik a kivonulást egy későbbi szakaszban.
Azt sem igazán látni, hogy ebben mi lesz a palesztinok szerepe, mert bár az eredeti elképzelés szerint az övezet valamiféle palesztin kontroll alatt működne, ám a terület palesztin rendőrségének tervezett létszáma is csak az ötödét tenné ki az ott állomásozó nemzetközi erőknek.
Az amerikai tervezők úgy képzelik, hogy a vörös zónából majd valahogy átcsalogatják az újjáépülő zöld zónába a palesztinokat.
Ez messziről nem hangzik rosszul, csak túlságosan emlékeztet azokra az amerikai kudarcokra, amiket korábban ezzel a módszerrel sikerült bezsebelni Bagdadban és Kabulban, ahol a zöld zónák betonfalakkal megerősített enklávék voltak ahová a nyugati erők és helyi szövetségeseik visszavonultak az erőszakba borult környék kihívásai elől.
