Százmilliós pénzmosással is gyanúsítja a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját az ügyészség

 

Jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosással és pénzmosás vétségével is meggyanúsította a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden. Az újabb gyanú lényege szerint Juhász Péter Pál az emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése során a társával három nehéz sorsú személyt prostitúciós tevékenység folytatására, majd az így megszerzett bevételük átadására bírta rá.

Juhász és élettársa a gyanú szerint úgy leplezte az így megszerzett legalább 108.600.000 forint eredetét, hogy összesen legalább 49.348.000 forintot két budapesti ingatlan és két nagyértékű autót vettek belőle. Ezek tulajdonosa névleg a volt igazgató társa lett, akit egyébként Budapest Főváros Kormányhivatala 2014. év vége és 2015. év vége között szociálisan rászorultként tartott nyilván.

A fennmaradó összegeket Juhász és élettársa a gyanú szerint a mindennapi szükségleteikre fordította, a volt igazgató több mint 59.290.000 forintot a lakásán és a javítóintézeti irodájának páncélszekrényében készpénzben, valamint több bankszámlán tartott. Az ügyészség azt közölte, hogy a Készenléti Rendőrség lefoglalta a készpénzt, a bankszámlákon lévő pénzeket és az autókat, illetve intézkedett az ingatlanok zár alá vételéről.

A Szőlő utcai ügyben Juhász Péter Pálnak, a javítóintézet vezetőjének és élettársának letartóztatását május végén rendelték el emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt. Juhászt múlt héten is meggyanúsították két újabb bűncselekménnyel, így most összesen hat bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják:

  • emberkereskedelem és kényszermunka,
  • folytatólagosan elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés
  • többrendbeli hamis magánokirat felhasználása
  • jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás és pénzmosás,
  • többrendbeli közfeladati helyzettel visszaélés, és
  • lőfegyverrel visszaélés bűntette.

Az ügynek eddig két gyanúsítottja van, a javítóintézet korábbi vezetője és élettársa, akiknek a letartóztatását – ügyészi indítványra – a nyomozási bíró november 29-ig hosszabbította meg.

3 Responses

  1. Kemény ez a fidxzes lét, nem elég csak egyszerűen bűnözőnek látszani, valóban annak is kell lenni. A sokoldalúság, elvetemültség előny.

  2. https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1oukzed/a_magyargy%C5%B1l%C3%B6l%C5%91ket_t%C3%A1mogat%C3%B3_oroszbar%C3%A1t_orb%C3%A1n/

    Nem véletlen rejtegették Tóniék szegény Orbánt 15 éven át. :DDDDD

    1. mintha az agya helyét elfoglalta volna a reggeli rántotta maradék

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű