Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajna jól teljesít a rakétagyártásban is.
November végére Ukrajna naponta 600-800 elfogó drónt lesz képes gyártani – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn Kijevben újságíróknak, írja az MTI.
Az elnök hangsúlyozta, annak ellenére, hogy a háborúban találatok érték az ukrán fegyvergyártó üzemeket, mindegyik helyre tudta állítani a működését. „Vagyis jelenleg egyetlen nagy hatótávolságú fegyvertípust sem veszítettünk el. Néha a tömeggyártás lelassul, mert elveszítünk ezt-azt, ez igaz. De mi is okozunk károkat az oroszoknak” – jegyezte meg az államfő. Hozzátette, Ukrajna jól teljesít a rakétagyártásban is, és jelenleg már hadrendben vannak az ukrán fegyveres erőknél a Flamingónak, illetve Neptunnak elnevezett rakéták.
Az elnök bejelentette, hogy idén Ukrajna két képviseletet nyit a hazai szükségletet meghaladó, valamint a közös gyártás keretében előállított fegyverek értékesítésére. “Két exportközpontot nyitunk: Berlinben és Koppenhágában. Ez még ebben az évben megvalósul” – mondta. Magyarázata szerint Ukrajna olyan fegyvereket exportál, amelyeknek az eladását megengedheti magának, hogy bevételre tegyen szert olyan hiánycikkek belföldi gyártására, amelyekre jelenleg nincs elég pénzük. Megjegyezte azt is, hogy az Európai Unió országaival megkötendő szerződések kérdésével Olekszandr Kamisin, az ukrán elnök tanácsadója foglalkozik.
Az államfő a sajtótájékoztatón közölte, hogy a jövő héten Ukrajnába látogat egy amerikai küldöttség, és tárgyalásokat folytat a két ország között létrejött dróngyártási megállapodással kapcsolatosan. Zelenszkij kérdésre válaszolva kijelentette, hogy európai tervet a háború lezárására nem látott, de Európa részéről különféle javaslatok érkeztek a békés rendezésre. Megjegyezte, hogy egyelőre sem Donald Trump amerikai elnök, sem az európai vezetők nem tudják rákényszeríteni az oroszokat a tárgyalások folytatására.
Korábban írták
Kormányzati utasításra már 1948-ban előkészületek történtek a löveggyártás újbóli beindításra, és végül 1950 elején ebből a célból jött létre Fröschl Gusztáv vezetésével a Nehézszerszám Gépgyár Nemzeti Vállalat a Mexikó-völgyben. Az új gyár 1952-ben már teljes kapacitással termelt, hogy azután – az 1953-as termelési csúcs után – 1957-re megszűnjön a komplett löveggyártás, a helyét fokozatosan dízelmotorok, aggregátok, hűtőkompresszorok vették át.[14] A gyárból ebben az időben alakult meg a Könnyűgépgyár Nemzeti Vállalat is, amely a hadiüzem számára gyártott különböző szerelt alkatrészeket. A haditermelés csökkenésével ennek a részlegnek is átalakult a termelési profilja: centrifugálszivattyúkat, mezőgazdasági gépeket, emelővillás targoncákat és más közszükségleti cikkeket gyártottak.[15]
A két egység kiválása magában a DIMÁVAG-ban is átszervezéseket követelt meg, amit Pálmai József igazgató vezényelt le. Több gyáregység összevonásával megalakult a „B” hidegüzem és az „F” melegüzem. Új konstrukciók is születtek. Az EK-6 és az EK-13 jelű ellenütős kalapácsokból került a kovácsüzembe is, de exportra is sikerrel szállították. Két új rugós kalapácstípust is gyártani kezdtek, főleg a belföldi piac számára. Ugyancsak két új típussal indították a forgattyús sajtók gyártását. Az átgondolt gyártmányfejlesztés eredményeként keresetté váltak a gyár termékei külföldön is: a Szovjetunióba, az NDK-ba, Csehszlovákiába, Jugoszláviába, Argentínába, Törökországba szállítottak esztergagépeket, lemezollókat, öntödei fűrészeket, ellenütős kalapácsokat, forgattyús sajtókat, valamint drót- és kábelgyári berendezéseket.[16]
1959-ben a Borsodvidéki Gépgyárat (az egykori Hercz Gépgyár és a Szilágyi-Diskant Gépgyár utódját) a DIMÁVAG-hoz csatolták, először csak szervezetileg, majd a hatvanas években fizikailag is áttelepítették. Ezáltal bővült a gyár termékválasztéka műanyagprésekkel, hidraulikus emelőkkel stb. 1959-ben újraindult a löveggyártás: szovjet licenc alapján gyártották az Sz60 típusú légvédelmi ágyúkat.[17]
5 Responses
Valahol a távolban egy disznó hangosan felvisít
Neked az oroszlán, hazátlan senki.
„Theodore Roosevelt azon az estén Milwaukee-ban nemcsak a színpadra lépett — hanem a halállal nézett farkasszemet.
A közönség nem tudta, mit lát. Csak azt, hogy a férfi, akit már Amerika oroszlánjának hívtak, lassan, kissé görnyedve ugyan, de egyenes tekintettel lép be a fénybe.
Az ingét már átitatta a vér. Minden lélegzetvétel nehéz volt, de a hangja… a hangja még mindig úgy szólt, mint a mennydörgés egy hegygerincen.
Amikor kinyitotta a kabátját, a tömeg felmorajlott.
A mellény vörös volt — nem dísz, nem jelvény, hanem élet és halál keveréke.
A legtöbb ember a földre zuhant volna. Roosevelt nem.
Néhány perccel korábban egy .38-as revolverből lőttek rá, közvetlen közelről.
A golyó átütötte a fém szemüvegtokját, belefúródott a zsebében lapuló, összehajtogatott beszédbe, majd megállt a bordái mellett.
Bármely orvos azt mondta volna: ez végzetes.
Ő azonban csak annyit mondott, miközben vérző mellkasát megtapintotta:
„Meglőttek, hölgyeim és uraim — de ennél több kell ahhoz, hogy megöljenek egy Bull Moose-t.”
És azzal felemelte a fejét, és beszélni kezdett.
Nem öt percig. Nem húszig.
Kilencven percen át.
Ott állt, a színpadon, miközben a vére csendesen csordogált az ingén, a mellkasában egy golyóval, és a közönség szinte lélegezni sem mert.
Nem volt mellette testőr, nem várt rá mentő, nem szólt semmilyen súgógép.
Csak ő volt — és az akarata.
A hangja megtelt fájdalommal, de minden szó mögött ott csengett a hit:
hogy az ember addig él, amíg célja van.
Amikor végül az orvosok ellátták, felfedezték a lehetetlent: a beszéde mentette meg.
Az ötvenoldalas papírköteg épp annyit fogott fel a golyó erejéből, hogy a szíve egyetlen centivel elkerülte a végzetet.
Roosevelt még viccelődött is:
„Látják, hölgyeim és uraim? Csak ennyin múlt. Egy centi és egy jó beszéd.”
Ki volt ez az ember, aki így nevetett a halálra?
Gyermekként gyenge, asztmás és törékeny volt — de ő dacból erőt faragott magából.
Bokszolt, vadászott, a Dakoták zord vidékén élt, amíg acélkeményre edzette a testét és lelkét.
A cowboy, aki filozófus lett.
Az elnök, aki harcos maradt.
A férfi, aki szembement a nagyvállalatokkal, védte a természetet, és a Nagy Fehér Flottával üzent a világnak: Amerika nem hajol meg senki előtt.
Háborúk, gyász, veszteségek formálták, de sosem tört meg.
Az a golyó, amit 1912-ben a testébe lőttek, végül sem megölni, sem lelassítani nem tudta.
Hét évvel később, hatvanévesen, csendben halt meg álmában.
Sebhelyesen, de méltósággal.
A fia ekkor csak ennyit mondott:
„Meghalt az öreg oroszlán.”
Nem verték le.
Nem törték meg.
Csak végre pihenni tért.
Roosevelt egész életében ki volt éhezve a küzdelemre — de nem hatalomért, hanem elvért.
És azon az éjszakán, a színpadon, miközben a saját vére festette vörösre az ingét, megtanított minket valamire, amit kevesen értenek meg:
A vezetés nem a dicsőségről szól.
Nem a tapsról.
Hanem arról, hogy akkor is kiállsz, amikor minden porcikád azt suttogná: add fel.
Mert bárki tud bátor lenni, ha az élet sima.
De csak az igaziak maradnak állva akkor is, ha a mellkasukban golyó ég.
Ő volt Theodore Roosevelt — az ember, aki szó szerint átbeszélte a halált.”
szeretem mikor egy utolsó disznófasz szopadék hazátlan hazátlanozik, olyan nevetségesen szánalmas
Tesco polcpénz már van az ukrán drónokhoz?
de ki lehet az a disznó?