MI-tartalom

 3 ó. 

Nem várt dicséretet kaptam egy fideszes médiumtól. Be kell vallanom, nem ehhez szoktam az ellenzéki sajtótól, de úgy látszik, van olyan ügy, amin a bukott rezsim kifáradó propagandagépezete sem tud fogást találni.
Hogy a körzetem érdekeit a leghatékonyabban képviselhessem, az időm egy részét Budapesten töltöm.
Az Országgyűlés Hivatala (OGYH) a parlamenti képviselők több mint egyharmadának bérel lakást. Az viszont változó, hogy ki miképp él ezzel a lehetőséggel.
Tiszás politikusként elkötelezett híve vagyok a források felelősségteljes felhasználásának. Éppen ezért Dr. Bódis Péter hevesi képviselőtársammal, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárával közösen osztozkodunk egy 5. kerületi bérleményen. A 77 négyzetméteres lakásért fejenként 272 399 forintot fizet az OGYH. Összesen 72 politikusnak bérelnek valamilyen ingatlant – ezek közül miénk a második legolcsóbb bérlemény.Mindössze 400 ft különbséggel csúsztunk a második helyre.
A fideszes érdekeltségű médiakörökhöz tartozó Economx,és az index is kiemelt anyagában foglalkozott a politikusok lakás- és irodabérleteinek díjaival. Természetesen megpróbálták sározni a kormányt, a közösen használt lakásunk kapcsán azonban ők is úgy fogalmaztak: „Bódis Péter és Juhász Roland Csongor spórolnak az államnak”.
A cikkből az is kiderült, a legnagyobb ingatlan Toroczkai Lászlóé, aki 108 négyzetméteres lakást kapott az 5. kerületben.
Várom a propagandisták ezt a hírt,hogy fogják kiforgatni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű