Borsodi lecsapódás. Orbán Viktor washingtoni látogatásától sokat várunk Borsod és Miskolc szempontjából is  – emelte ki Bihall

A találkozó gazdasági hatásai Borsodban is lecsapódhatnak. Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke szerint a találkozó közvetlenül érintheti a vármegye gazdasági kilátásait.

Fotó: Helyi politikus

Az elmúlt években Miskolc és a vármegye bizonyította, hogy versenyképes környezetet tud kínálni a betelepülő vállalatoknak. Jól érzik itt magukat a cégek, nem véletlenül érkeznek folyamatosan új befektetők. Lehet, hogy nem minden esetben óriásvállalatokról van szó, de ez nem hátrány.

A BOKIK elnöke szerint a jelenlegi gazdasági környezetben különösen fontos, hogy Magyarország stabil nemzetközi partnerekkel rendelkezzen.

A külpiaci és energiaköltség-kihívások ellenére a nagy külföldi vállalatok továbbra is bővítenek. Magyarország – és ezen belül Borsod vármegye és Miskolc– igyekszik mindent megtenni azért, hogy az idetelepülő cégek itt hosszú távon jól érezzék magukat. Már most is több amerikai vállalat működik a térségben.

A kamara célja, hogy a kapcsolatépítésből a helyi vállalkozások is közvetlen előnyhöz jussanak.

Ha Magyarország erős és stabil kapcsolatot ápol az Egyesült Államokkal, az nemcsak biztonságot teremt, hanem új lehetőségeket is nyit. Kamaraként éppen ezért indítjuk el a nemzetközi vállalatok klubját, ahol a cégek közvetlenül megfogalmazhatják igényeiket, és mi ezekre választ tudunk adni vagy képviselhetjük őket. A célunk, hogy minél több helyi kis- és középvállalkozás beszállítóként kapcsolódjon be a nagy nemzetközi értékláncokba.

Új lehetőségek a borsodi vállalkozásoknak

Orbán Viktor washingtoni látogatásától sokat várunk Borsod és Miskolc szempontjából is

– emelte ki Bihall Tamás.

6 Responses

  1. Ki ez a Bihall valami végtelen hosszabbító észkombájn megmondóember jól fizet a fidesz rendszer mi? 😀 Jól érzik a cégek itt magukat meg folyton bővítenek. Ja mert az olcsó Orosz energiával „kényeztet el” Putyinka. Majd ha már nem lesz olcsó energiaforrás akkor már nem lesz ilyen mesevilág és véget ér a jóvilág. „akkor majd belelóg a kezetek a bilibe és felébredtek”.

  2. Washingtoni látogatástól sokat vártok, hogy hátha „lecsapódik” valami. Van már itt elég nagy bivaly multicég. Az már „ne csapódjon le”. M30 sztráda szikszói szakaszát csinálják meg már végre, meg a beígért vízitelepek környékére a létesítési engedéllyel már rendelkező területre „csapódjon” már le pozitív eredményként végre végre legalább egy sportreptér mert területe már előkészített, birtokon belül, légi közlekedési terület csak épp egy repülő sincs még így nehezen nevezhető repülőtérnek, hogy ha a Csöbör meg Bihall dícsérgetett multicégeinek vezetői legalább elérhessék a várost légi úton is tőlünk sokkal kisebb városnak is van reptere nyíregyházának is miskolcon meg bezárt mert jelenleg nem tudják üzletemberek se sztrádán se észak felől mert sztráda beszakadva régi reptér bezárva, vasúton büdös BZMUT 50 éves diesel lassú mozdonyok pöfögnek. Ahhoz, hogy itt jólérezzék maguk befektetők 3 infrastruktúrális dolog kell sztráda, vasút, reptér. De normális egyikből sincs. Sztráda beszakadva észak felől, reptér bezárva, vasút meg romokban. Ahogy Közel Keleten Trump Gáza lesz csilivili felhőkarcolók épülnek. akkor lehetne Trump Miskolc is „lecsapódhatna” ide is pozitív eredményként egy új sztráda, új reptér, új vasút amit intézhetne Trump. Ömlik a dollár milliárd és euro milliárd jó világ európába meg jó világ magyarországra akkor amire kell jusson is.

  3. Jól érzik itt cégek magukatcégek ja igen addig csak amíg az olcsó orosz energia”csöcsein csüngtek” majd Putyin ezt megunja és elzárja a földgázt. Bővítenek cégek kinek bővítenek? Sok idegen gyütt ment migráns munkásoknak vendégmuk sok idegen gyütt ment vendégmunkásoknak. Mocskos egy világ Ukrajnába háborúzik a fegyverbiznisz háború lobbisták, Magyarországot sok koszos multival árasztják el. Gyurcsány idejében sokkal jobb volt nem voltak se multik, se háború, se gyűlölet se migránsok. Orbán idejében meg háború, migránsok, multik, gyűlölet. STOP ORBÁN, STOP MULTIK, STOP VENDÉGMUNKÁSMIGRÁNSOK.

  4. Bihall mondot már nagyobb baromságokat is. Az örök túlélő!
    Megélhetési politikus Csöbörkével együtt.
    Most kicsit rettegnek, mert ha nem a fidesz győz a következő választáson vége az ingyen élésnek.

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű