a Borsod24 is küzd a túlélésért

Véget ért a Klubrádió túlélési gyakorlata, melynek során közösségi adományokból közel negyedmilliárd (232 979 519) forintot gyűjtöttek össze a hallgatók. A siker magáért beszél, Arató András elnök szerint ez egy reménysugár, hogy “az Orbán-rezsim eltűnik végre a hatalomból”. A Borsod24 munkatársai együtt örülnek a Klubrádió kollégáival, egyúttal emlékeztetjük olvasóinkat, hogy szerkesztőségünk adómánygyűjtése jelenleg is zajlik.
Szeptember végén indítottuk útjára a kiadónk adománygyűjtő kampányát, mivel a független Borsod24/Szol24/Szabolcs24 hírportálokat megjelentető kiadónk gazdálkodása több külső tényező miatt is kritikusan nehéz helyzetbe került. Adakózónk száma jócskán megugrott, miután Perintfalvi Rita teológus, aki korábban Miskolcra látogatott a Borsod24 meghívására, a Facebook-oldalán arra kérte követőit, hogy támogassák szerkesztőségeinket.
Gyűjtésünk már átlépte az egymilliós határt, így egyre közelebb kerülünk a 3 millió forintos célhoz. A részleteket tekintve: hivatalos adománygyűjtési felületünkön eddig 101 támogató közreműködésével 900 222 forintot sikerült összegyűjtenünk, bankszámlánkra további 294 000 forint érkezett, emellett pedig adománygyűjtő ládánk is rejt 32 000 forintot.
Ezúton is köszönjük olvasóinknak a támogatást, és arra biztatjuk önöket, hogy segítsék a független sajtó túlélését!
Továbbra is várják azok felajánlását, akik úgy gondolják, hogy a Borsod24 fontos szerepet tölt be a megyénk közéletében, információáramlásában.

4 Responses
A pedofilvédő Novák Katalin milliós juttatásait el kell venni! Egyetértesz?
👍IGEN
A Temutól rendeltem a karácsonyi játékhoz ajándékokat, minden rendben is volt eddig az állandó szállítójával, melynek vannak csomagautomatái, meg pick-pack pontjai. Levásároltam a kapott jóváírást, de ezúttal a Temu másik csomagküldőt választott, Sameday néven, egyből kaptam is sms-t tőlük, hogy válasszak átvételi pontot. Hiába írtam be a kapott linket az internetre, nem sikerült megtalálnom az átvételi pontokat. Felhívtam őket telefonon, hogy valamiért nem találom meg, hol jelöljem be a kiliáni automatát. Azt felelte a kedves ügyintéző hölgy, nem baj, majd házhoz hozzák. Kérdeztem, hogy felhozzák ide, ingyen? Azt felelte, hogy igen. Ma felhívott a futár, hogy nemsokára jön, mondtam, hogy itthon vagyok. Kártyával fizettem utánvéttel, azt mondta, szereti a kártyás fizetést, majd mormogott valamit az orra alatt, én úgy értettem, hogy borravaló. A legfelső lépcsőfokról megfordult és rám förmedt, hogy legközelebb majd le fogok menni a kapu elé. Felhívtam a cégüket, panasszal éltem, mondtam, hogy nem sikerült a kiliáni automatát bejelölnöm, erre azt felelte, le kell tölteni hozzá applikációt a telefonra. Mondtam,hogy nekem nincs okostelefonom. De elmondta, hogy köteles felhozni a futár a csomagot, a futár pedig azt mondta, hogy nem köteles felhozni. Kértem, hogy garantálják, ha ilyen lenne legközelebb, minden rendben lesz, azt felelte az ügyintéző, semmit sem tud tenni ellene, nem tudja garantálni. Kértem, hogy módosítsák a lehetőségeket csomagautomata, vagy pick-pack pont választáshoz, de azt mondta, hogy semmit sem tehetnek. Hát eddig csak olvastam fórumokon a futárokról, akik bosszút állanak, ha nem kapnak borravalót, de ma megtapasztaltam, milyen érzés. Én nem tudok leszaladni a kapu elé hirtelen, főleg télen papucsban, mert fáj a lábam. Meg lakáshoz kell szállítaniuk. Élelmiszer szállításkor, amikor egyszerre rendelek 40 kg-ot, kifizetem a cipekedés árát, de ez csak egy kis csomag volt, könnyű. Nagyon elrontották a futárokat a lakók.
nem ez az Arató kurvázta le Magyar Péter gyermekeinek anyját?
Nem arató volt az egyetlen aki lekurvázta az ügynöklányt…