Juhász Roland ( Tisza párt Miskolc 2. körzet?) egyre gyakrabban nyilvánul meg közéleti ügyekben
“Nem az a kérdés, hogy kész lesz-e a Diósgyőri vár. Az a kérdés, hogy mivé lesz. Nap mint nap elsétálok mellette. Ma reggel is arra vitt az utam. Nézem, ahogy „épül”, „szépül” – és mégsem vagyok nyugodt.
Fotó. A képen egy vár biztos is látható. Archív
Hiába jelentette be a város pár napja, hogy „újra életre kel a Diósgyőri vár, Miskolc legnagyobb attrakciója lesz”, hiába mondta Hollósy András alpolgármester, hogy „ez a vár a mi várunk, a miskolciaké, a diósgyőrieké”… – valami nem stimmel.
Mert egy várat nem elég marketinggel visszahozni az életbe. Nem elég sajtótájékoztatókon szeretni. Nem lehet pusztán eladni, ha közben a miskolciak és a szakma minden porcikájukkal tiltakoznak ellene. Egy műemlékvédelmi szakember nemrég felháborodva mesélte nekem az engedélyeztetési folyamatot – majd csak ennyit mondott:
„A Diósgyőri vár le lett fejezve. Az ország szégyene lesz.”
Azt is hozzátette: „A nyereségvágy, az emberi és szakmai középszerűség emlékműve készül.” Nem tudtam vitatkozni vele. Csak hallgattam. Mert nekem nem attrakció a vár.
Nem projekt.
Nem termék.
Nekem ez a fiatalságom.
A Kaláka fesztiválok poros táncterének emléke.
Gyerekkori csatangolás.
Elbújós szerelmek.
Vadregény és szabadság.
Lehet, hogy csillogni fog. De marad-e bármi a múltból?” – tette fel a költői kérdést Juhász Roland a közösségi médiában.
Ehhez tette hozzá Adorján Zsuzsanna hozzászólásban, hogy “lehet, hogy attrakció lesz és vonz majd ide sok turistát, de mi akik Miskolciak, Diósgyőriek vagyunk, soha nem fogjuk a szívünkbe zárni ezt a betonkolosszust, ezt a förmedvényt! Nekünk a lelkünkben, a szívünkben az a csonka tornyos régi vár marad, ahol fiatalok voltunk!” – írta.

15 Responses
Na,megszólalt a legújabb,eddig háttérbe szorított,szomorú sorsú zseni,akarom mondani a gülüszemű hottentotta szellemi proletár.Bár némi köze lehet e csodálatosan megújuló LOVAGvárhoz,hiszen ő is egy,a történelemben időről időre feltűnő hitvány konjunktúra LOVAGok egyike.
ez a hottentotta az olyan idegen, kétes származású, magyartalan, kifejezetten magyarellenes, esetleg zsigeri magyargyűlölő, sőt egyenesen őrjöngő magyargyilkos mint pl. orbán?
hadadadadadda
Zseni az a rostás „bástya mint génbank” lászló…Meg is van az eredménye…Egy fércmunka,viszont legalább szépen meggazdagodott a tervezői díjból.Ügyes.
remélem minél hamarabb Romániához csatolják ezt hulladék fos országot
Turizmus nem kell: szolgaság ( a seggét ne nyaljam ki?)
Szalagmunka nem kell: szolgaság ( a seggét ne nyaljam ki?)
Hazai ipar nem kell: szolgaság ( a seggét ne nyaljam ki?)
Kutató, tervező intézet nem kell: szolgaság. ( a seggét ne nyaljam ki?)
„A mocskos fidesz” alatt mindenki személyautóval jön-megy. Nincs parkoló a négytagú család 4 városi terepjárójának. „Mocskos fidesz!”.
Romániában viszont mindenki lóval jár.mert nincs orbánjuk.Ja nem…Egyéb ostobaság harcos?
A többi volt KGST országot is beelőztük. Nekik nem volt Szemkilövető házaspárjuk, nekünk meg volt. Rezgett a léc , de végül a görögök lettek államcsőd aranyérmesek,
nekünk maradt az ezüstérem.
Elszámoltatással hogy álltok harcos?
Minek? Politkailag halott. Kinyírta a pénzügy-jogász felesége.
F.Nagy elszámoltatása már megvolt? Bocsánatot kért a Várostól?
Ez a Juhász Róland nem a Tisza-párt zsenije? A brüsszelita vendéglős?
Csak simán egy önjelölt ,hatalomvagyó senki.Amikor se tehetség,se iskola,se szorgalom, de kéne a lóvé,meg a befolyás. Miskolci szellemi proletár jellegzetes példánya.
Tűpontos jellemzés Bajuszről…
Akkor a kedvedért pontosítsunk:
Rühász Yoland csak simán egy önjelölt ,hatalomvagyó senki.Se tehetsége,se iskolája,se szorgalma, de kéne neki a lóvé,meg a befolyás, az ingyenélés. Miskolci szellemi proletár jellegzetes példánya.