Miskolc. Rosszul öregedő bejelentések/nyilatkozatok

Hollósy András azt is elmondta, hogy Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Lázár János építési és közlekedési miniszter reményei szerint június 30-ig kinyitja kapuit a létesítmény a látogatók előtt a városvezetés pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a nyári szezonban már teljes kapacitással üzemeljen a fürdő.
2025 tavasz

2 Responses

  1. Mindjárt összedől a hejőcsabai patika, de Veres Pál nem hagyja
    hejocsabai gyogyszertar.
    Az örökségvédelmi hatóságtól kért intézkedést a miskolci önkormányzat Veres Pál polgármester kezdeményezésére az évek óta pusztuló, műemléki védettség alatt álló hejőcsabai gyógyszertárral kapcsolatban – írta közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

    Az ügyben a megyei kormányhivatal miskolci járási hivatalának illetékes osztálya elsőfokú örökségvédelmi hatósági jogkörben eljárva, február 26-i határozatával, az ellenőrzéseik alkalmával feltárt problémák kijavítására kötelezte a tulajdonost.

    Intézkedni kell

    Eszerint fel kell számolni a veszélyt jelentő állapotokat, vagyis az épületnek a főúttal határos homlokzatát, illetve a földszinti, korlát- és kapuzathiányos oszlopközeit kordonszalaggal le kell zárni és a kilépés veszélyességére figyelmeztető feliratokat, táblákat kell kihelyezni. Emellett sérült vagy hiányzó héjazati elemeket, bádogosszerkezeteket, korlátmezőket rögzíteni és pótolni kell, a falak tövében nőtt növények gyökereit el kell távolítani, a homlokzati falakat át kell vizsgálni, a falfirkákat és a földszinti árkádsoros tornác padlójáról a szemetet, port, építőanyag-morzsalékot el kell távolítani

    – Át kell vizsgáltatni emellett az épület teherhordó szerkezeteit egy tartószerkezeti-, és faanyagvédelmi szakértővel és az ő szakvéleményének adataira és eredményeire alapozva a tulajdonosnak az épület, illetve annak értékleltár szerinti védett műemléki értékei állagmegóvására, helyreállítására vonatkozó örökségvédelmi engedély iránti kérelmet kell előterjesztenie – hangsúlyozták

    A teljesítésre a szükséges intézkedéseknek megfelelően több eltérő időpontot határoztak meg, ezek teljesítését az eljáró hatóság ellenőrzi fogja.”

  2. Másfél êve nyertetek.16:2.Csekkbeváltás lázárnál és kezdhetitek is.Mi a probléma?

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű